Vakfoci: A labdarúgás mindenkit összehoz

Megérintik a palánkot, elsétálnak az alapvonalig, lépésekkel mérik a távolságot, fejben megrajzolják a pályát – így kezdődik egy mérkőzés a vakfocisták – ahogy a sportolók is hívják magukat – számára. A csapat játékosával, Szabó Istvánnal 2017 óta sokszor találkozhattunk a médiában, hiszen az UEFA beválasztotta az akkor induló #EqualGame kampányába – melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség is teljes mértékben magáénak vall és támogat. A kezdeményezés célja, hogy a focit mindenki számára egyformán elérhetővé, kirekesztéstől és előítéletekről mentes játékká tegye. A kampány azt hirdeti, a futball mindenkié – a férfiaké, a nőké, az épeké, a fogyatékkal élőké egyaránt.

Azzal, hogy magyar arca is lett az #EqualGame-nek, itthon is egyre többen ismerik meg a vakfocit:

– A csapat történetének fontos állomása, hogy az UEFA kiválasztott a szerepre, ennek köszönhetően már számba vesznek minket. Azóta hívtak előadni Grassroots programra is, kiállhattunk a nyilvánosság elé, és ez komoly visszajelzés a számunkra, hogy jó úton járunk. Örülök, hogy az UEFA is meglátta, az egyesületünk a sport mellett a barátságról is szól; nagyon jó a közösség és sokrétű a csapat, jogásztól az informatikuson át a gimnazistáig minden van a játékosok között, a foci mindenkit összehoz – mondta Szabó István, a csapat egyik alapítója, aki az mlsz.hu kérésére a kezdeteket is felelevenítette:

– Dr. Ozvári-Lukács Ádám barátom hozott haza egy vakfoci labdát külföldi útjáról, amit azonnal ki akartunk próbálni. A szabályokat sem tudtuk, de vagy harmincan álltunk neki focizni. A következő alkalomra már csak hárman-négyen maradtunk, sőt, olyan is volt, hogy Ádámmal ketten edzettünk. Sok vaknak a foci extrémsportnak számít, hiszen futunk a pályán, keressük a labdát és ütközünk is. Szerintem azért van bennük ez a félelem, mert már elfelejtették, hogyan szaladgáltak kiskorukban vakon a lépcsőkön. A pályán egyáltalán nem tartok semmitől, az utcákon viszont fehér bottal járok – ott váratlanul ér, ha nekem jön valaki és ez gyakran megesik, a pályán viszont szabályok vannak: például ha megyünk a labdáért, hangot kell adnunk, így fel tudunk készülni a találkozásra.

A szabályokról:
Futsal szabályokra épül, a különbség, hogy nálunk az oldalvonalon palánk van, alapvonalon azonban nincs. 4+1-es a felállás, a kapus látó, de ő csak a kapusterületen avatkozhat játékba. Mi a B1 kategóriájú, teljesen vak focit játsszuk, ami azt jelenti, hogy hivatalos (IBSA) meccseken a 4 mezőnyjátékos teljesen vak. Nem IBSA versenyeken ettől el szoktunk térni, mivel teljesen vak játékos kevés van, és minden mezőnyjátékosnak többszörösen le van ragasztva a szeme, s ezen felül visel szemtakarót is.
A pályán 3 irányító segíti a játékunkat, a látó kapus irányítja a védőket, középen az edző az oldalvonal mellől, az ellenfél kapuja mögött pedig a harmadik segítő a csatároknak. Ezek az irányítások mindenképpen rövid instrukciók, mivel a játékra, a labdára és egymásra figyelünk, nem tudunk feldolgozni hosszú információkat.

István a játék kedvéért kezdett el komolyabban futni, erősíteni. A csapat is szépen fejlődött az elmúlt időszakban, ma már 8-9 fő rendszeresen részt vesz az edzéseken és az együttes nem csak szerepel benne, de alapító tagja is a Közép-európai Vakfoci Bajnokságnak: egy cseh és egy lengyel csapattal összefogva indították el a sorozatot, amiben jelenleg hat csapat versenyez. Minden fordulóban öt meccset játsszanak, mindenki megmérkőzik mindenkivel és minden csapat szervez egy fordulót – a zárókör éppen nálunk, Magyarországon lesz, Szabó Istvánnal pedig a bécsi összecsapások után beszélgetett az mlsz.hu.

– Sajnos nem lövünk elég gólt, szóval most ötödikek vagyunk, a negyedik hely talán meglehet a végére. Mi is nyerni akarunk minden meccsen, mint a profik, de ezek a hétvégék mindig nagyon jó élményt nyújtanak. A környező országokban szintén csak egy vagy két vakfoci csapat működik, szóval errefelé sehol nincs országos bajnokság, így az összefogással teremtettünk magunknak játéklehetőséget.

A magyar együttessel egyébként is szeretnek játszani a külföldi csapatok, egyre gyakrabban hívják meg őket tornákra, a belga válogatott például az Eb-re készülve mérkőzött meg velük.

Ez főleg azért van, mert nagyon szabályosan játszunk, vigyázunk rá, hogy ne okozzunk sérülést, nem szoktunk reklamálni

– pedig a szabályokat is maguktól derítették ki, mielőtt felkérték edzőnek a vakok iskolája egyik tanárát.

Amikor nem játszik, a foci akkor is nagy szerepet tölt be István életében, aki lelkes Barcelona-szurkoló, a csapat minden meccsét követi:

– 2008 óta nézem a mérkőzéseiket, vagyis hallgatom a közvetítéseket. Ha a kommentátor kiemel valami extrát, akkor megkérek egy látót, hogy mondja el részletesen, mi történt a pályán. Nagyon szeretem az elemzéseket is a szünetben és a találkozók végén.

Szabó István és a LÁSS SE többi játékosa valahogy így élik át saját meccseiket is, mint mikor a topbajnokságok közvetítéseit hallgatják: megbeszélnek egy taktikát és abból ők mindig tudják, kinek hol kell lennie, ha pedig megérintik a palánkot, a fejükben lévő pályán rögtön kirajzolódnak a játékosok, a helyezkedés, és jobb esetben a lövés és a gól is.

Az UEFA Londonban tartott konferenciát a közelmúltban, ahol az #EqualGame-ről szóltak a nemzetközi szövetség és a sportág neves képviselőinek előadásai. A Wembley Stadion méltó helyet biztosított a találkozónak, ahol a fogyatékkal élők sportja, a kirekesztés, a rasszizmus mellett a női labdarúgásról és az emberi jogokról is szó volt – mindezt a játékosok, edzők és játékvezetők szemszögéből is megvilágítva.