A Puskás Aréna mellett számos helyszínt érint majd a budapesti BL-döntő rendezése
Háromnapos bejárást tartottak az UEFA szakemberei a Puskás Arénában, illetve a rendezvény során érintett budapesti helyszíneken a 2026. május 30-i Bajnokok Ligája-döntő kapcsán. Az Európai Éabdarúgó-szövetség 17 szakterületének mintegy 40 munkatársát fogadták az MLSZ, a Puskás Aréna és az NRÜ szakemberei a fővárosban a rendezvény 4. munkalátogatásán.
A BL-döntő rendezése számos alkalmi kitelepülést is igényel, hiszen a világ legnézettebb klubfutballmérkőzése kapcsán Budapesten számos egyéb rendezvényre is sor kerül a májusi időszakban. Az UEFA szakemberei a május 9-i MOL Magyar Kupa döntőt követően lényegében átveszik a Puskás Aréna kulcsait, és a területet előkészítik a fináléra és a kísérő eseményekre. Ezek között kiemelt figyelmet kaphat az a kispályás futballesemény, amelyen korábbi labdarúgók vesznek majd részt. Az esemény részleteit még idén közzéteszi az UEFA.
Nagyobb hangsúlyt kapott a három nap során a tévéközvetítés előkészítése is. Tekintettel a magyarországi helyszínre, a nemzetközi tévéjelet az esemény fő közvetítő csatornája, a magyar RTL gyártja majd le partnerei segítségével. Az ún. host broadcaster mellett további mintegy 30-40 közvetítő televíziós csatornát biztosan várnak a helyszínre a finálé kapcsán.
A bejárás érintette a szállodák és kiszolgálólétesítmények mellett a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret is, amelynek „csúcsra járatása” és olajozott működése kulcskérdés lehet a 2026-os BL-döntő esetében is.
Az eddigiekhez hasonlóan segítette az egyeztetéseket a hazai tapasztalat: korábban UEFA Szuperkupát, Európa-bajnoki mérkőzéseket, illetve 2023-ban Európa-liga-döntőt rendeztek a 2019-ben átadott magyar nemzeti stadionban, amelyet immáron nemcsak a hazai, hanem az UEFA szakemberei is jól ismernek.
A hírkategória további hírei
2025-12-04 15:00:14
Megjelent a Professzionális Futballkörkép legújabb kiadása
2025-12-02 14:08:56
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
2025-11-28 12:31:06
Telkiben alakult meg a South-East Football Medical Forum
2025-11-28 07:54:18











