Juhász Roland, Figo, Cafu és Rakitic küzd meg egymással a BL-döntő előtt
Az UEFA bejelentette a május 29-én a Papp László Sportarénában sorra kerülő Legendák Tornája (Ultimate Champions Legends Tournament) négy csapatkapitányát: a címvédő Luís Figo kihívója lesz Cafú, aki tavaly még a Figo FC tagja volt, valamint két újonc, Ivan Rakitić és a BL-döntő nagykövete, Juhász Roland. A Legendák Tornájára már kaphatók a belépőjegyek az ultimatelegends2026.jegy.hu oldalon.
A budapesti Bajnokok Ligája-döntő előtt az UEFA számos felvezető programot szervez, az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény a Legendák Tornája lesz, amelyen korábbi világsztárok lépnek pályára a Papp László Sportarénában.
A négy csapatkapitány egy-egy sztárokkal teli csapatokat vezet majd május 29-én, pénteken a Papp László Budapest Sportarénában.
A csapatkapitányok:
Luís Figo
Kora egyik ikonikus támadója, a portugál Figo visszatér, hogy megvédje a címét, miután tavaly Münchenben győzelemre vezette csapatát. A 2000-ben Aranylabdát nyerő portugál játékos olyan sikereket tudhat magáénak, mint a 2002-es BL-győzelem, két UEFA Szuperkupa-diadal, valamint számos más trófea. A válogatottban több mint 100 alkalommal lépett pályára, és eljutott az Európa-bajnokság döntőjéig; minden idők egyik legnagyobb portugál játékosának tartják.
Cafu
Münchenben még a győztes Figo FC tagja volt, idén viszont saját csapatát szeretné diadalra vezetni. 2007-ben a Milannal BL-győztes lett, valamint kétszer nyerte el a Szuperkupát a piros-feketékkel. Minden idők egyik legjobb jobbhátvédje, válogatott karrierje is kiemelkedő: tagja volt az 1994-es vb-győztes brazil csapatnak, majd 2002-ben csapatkapitányként vezette világbajnoki címig Brazíliát.
Ivan Rakitić
Rakitić szerezte a Barcelona első gólját a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntőben, amelyen a katalánok 3–1-re legyőzték a Juventust. Kétszeres Európa-liga-győztes a Sevillával, valamint világbajnoki döntős. Pályafutását 2025-ben a horvát futball egyik legeredményesebb játékosaként fejezte be. Jelenleg az UEFA Foundation for Children igazgatótanácsában dolgozik: „A gyerekek és a futball kapcsolata egyszerűen fantasztikus, és nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek.
Juhász Roland
A középhátvéd Juhász Roland lesz a torna hazai hőse. 2004 és 2016 között 95 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon.2009-ben, valamint 2011-ben az Magyar Labdarúgó Szövetség az év játékosának választotta. Klubszinten legsikeresebb időszakát a belga RSC Anderlecht csapatánál töltötte, ahol 2005 és 2013 között öt bajnoki címet nyert.
A Legendák Tornája a budapesti BL-döntőt megelőző UEFA Champions Festival hivatalos programjának része, amelyet 2026. május 28. és 31. között rendeznek meg a magyar főváros szívében, a Hősök terén. A fesztivál méltó felvezetése lesz az európai klubfutball csúcseseményének, a 2026-os UEFA Bajnokok Ligája-döntőnek, amelyre május 30-án, szombaton, a Puskás Arénában kerül sor.
A rajongók körében több mint egy évtizede nagy népszerűségnek örvendő Legendák Tornáját immár második alkalommal megújult formátumában rendezik meg. Az esemény szervezője, az UEFA több mint 11 ezer nézőt vár, a tökéletes élmény érdekében gazdag kísérőprogramokkal, exkluzív nyereményjátékokkal készül, valamint lehetőséget biztosít a legendákkal való személyes találkozásra.
A legendák tornájára már kaphatók a belépőjegyek az ultimatelegends2026.jegy.hu oldalon.
A hírkategória további hírei
2026-04-28 12:35:40
Vizsgálatot indít az MLSZ a szokatlan eredménnyel zárult futsal mérkőzés után
2026-04-24 14:29:44
Ülésezett az Elsőfokú Licencadó Bizottság
2026-04-20 15:10:09
Hetven szép év emléke: Esterházy Mártont köszöntötték
2026-04-17 10:19:47










