Ünnepelt a Válogatottak Klubja: Gelei 80! Garaba 60!

2018. szeptember. 08., 10:17   |    

Ünnepelt a Válogatottak Klubja: Gelei 80! Garaba 60!

Tizenötödik alkalommal találkoztak a Labdarúgó Válogatottak Klubjának tagjai. Közel - és régmúltunk nagyjai a Gellért Szálló különtermében gyülekeztek, hogy - a délután házigazdájának, dr. Borbély Zoltánnak üdvözlő szavai, és a legutóbbi találkozó óta elhunytak emléke előtti rövid tiszteletadást követően - köszöntsék a 80. születésnapját ünneplő Gelei Józsefet, az egykori kitűnő hálóőrt, aki többek között az MTK, a Vasas és a Tatabánya kapuját is őrizte.

Az ünnepelt Kunmadarason született, 1950-ben kezdett el futballozni az MTK csapatánál (akkori nevei a Textiles, Bástya, majd Vörös Lobogó volt). 1954-ben a Beloiannisz csapatához igazolt, majd 1957-ben ismét az MTK kapusa lett. 1958-ban tagja volt a magyar bajnokcsapatnak. Az 1961/1962-es idényben a Budapesti Vasas kapusa, a magyar labdarúgó bajnokságot megnyert csapat keretének a tagja, továbbá a Vasas Közép-Európa Kupa győztes csapatának játékosa, igaz, 1962 őszén, a döntő két mérkőzésének lejátszásakor, már a Tatabányai Bányász játékosa volt, ugyanis 1962 nyarán a Bányász igazolta le, Grosics Gyula utódjának. Gelei József a Tatabánya játékosaként érte el élete legnagyobb sikereit: tagja volt az 1964-es tokiói olimpián győztes csapatnak, majd 1965-ben először játszott a magyar labdarúgó-válogatott színeiben, ahol összesen tizenegy alkalommal lépett pályára. Szerepelt az 1966-os angliai világbajnokságon is. 1969-ben vonult vissza az aktív játéktól, később edzőként vállalt szerepet a magyar labdarúgásban. Gelei Józsefre a legbüszkébb természetesen a jelenlévő fia, Gelei Károly, a labdarúgó dinasztia középső tagja volt, akinek a fia az amerikai egyetemi bajnokságban véd.

Ezután a 60. életévét betöltő, 82-szeres válogatott védőt, a Honvéd egykori kiválóságát, a sződligeti születésű, Garaba Imrét köszöntötték fel az MLSZ képviselői és a válogatott társak. A határozottságáról és a szívósságáról elhíresült játékos Sződligeten kezdett focizni és 14 évesen került a III. Kerületi TTVE csapatához. A junior éveit a Váci Izzónál töltötte. Itt fedezte fel az akkori Honvéd edző Tichy Lajos. A Honvéddal négyszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes lett. 1987 és 1992 között külföldön játszott, két idényen át a francia bajnokságban szerepelt, hármat Belgiumban töltött. Ezután visszatért Magyarországra és a BVSC-nél játékos-edzőként fejezte be az aktív sportot. A magyar első osztályban 1978 és 1993 között 243 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 14 gólt szerzett. A magyar válogatottban 82 alkalommal szerepelt 1980 és 1991 között és három gólt szerzett. Első válogatott gólját 1981-ben Anglia ellen szerezte a Népstadionban. Ezzel alakult a mérkőzés eredménye 1-1-re, de végül a magyar csapat 3-1-es vereséget szenvedett. Tagja, alapembere volt az 1982-es spanyolországi és 1986-os mexikói világbajnokságon szereplő csapatnak.

A két sportember kissé meghatódva fogadta társai gratulációját, de természetesen nem maradt el az ilyen alkalmakkor szinte kötelező „ugratáscunami” sem. Garaba Imre megköszönte a megemlékezést, és személyes hangvételű vallomásában arról beszélt, mi mindent köszönhet a labdarúgásnak, a pályafutását végig kísérő társaknak, valamint az ellenfeleknek.

Dr. Szilágyi György röviden beszámolt a közelmúltban súlyos egészségügyi traumán átesett korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor állapotáról. A klub tagja egyként bizakodnak a sokak által tisztelt és szeretett szakember mielőbbi és teljes felépülésében. A délután krónikájához tartozik még, hogy a klubtagok meghallgathattak egy rövid előadást Kovács Pétertől, aki az MLSZ munkatársaként a nemrég véget ért oroszországi világbajnokság biztonságáért felelős FIFA munkacsoport tagja volt. A délután a szokásoknak megfelelően kötetlen beszélgetéssel és estébe nyúló történetmeséléssel, sztorizgatással zárult. A Válogatott labdarúgók Klubjának következő összejövetelére várhatóan a november 23-án, a Magyar Labdarúgás napján kerül sor.


Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol