Szobrot avattak a 90 éve született Kocsis Sándor tiszteletére

A szombat délelőtti ünnepségen részt vett Tarlós István főpolgármester, Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője is. 

A Lelkes Márk által készített szobrot Tarlós István, Szabó Tünde, Berzi Sándor és Kubatov Gábor, valamint Kocsis Sándor két gyermeke, ifjabb Sándor és Alícia együtt leplezték le.

Ezután az FC Barcelona képviseletében Pau Vilanova, a katalán klub igazgatóságának tagja lépett a mikrofonhoz és mondott köszönetet a méltó megemlékezésért, majd reményét fejezte ki, hogy a Kocsis 90 Emlékév során kialakult magyar-katalán összefogás még sokáig fennmarad majd.

*

Kocsis Sándor gyerekkorában sok családfő tiltotta a gyerekét attól, hogy futballozzon, nehogy tönkretegye a kevésbe ruhájának valamelyikét, vagy éppen a csukáját. Kocsis apuka ennek éppen az ellenkezője volt: kifejezetten pártolta, hogy a kisfia egyesületben futballozzon.

Kőbányán laktak, szinte természetes hát, hogy közeli kőbányai klubot nézett ki a fiának. Sanyi 1943-ban a Kőbányai Testgyakorlók Köre igazolt játékosa lett. Az ostrom után átköltözött a család a mai Józsefvárosban lévő, akkor még Kőbányához tartozó Tisztviselőtelepre. 

Innen már közel volt az Üllői út, a Fradi-pálya, ahova aztán az akkor még nem egészen 16 éves Sanyi (1929. szeptember 21-én született a fővárosban) az édesapjával beállított. Alig nőtt túl a 170 centin, a háború miatti nélkülözés miatt még a hatvan kilót is alig érte el; aki ránézett, aligha jósolta meg, hogy a világ majdani egyik legjobb csatára, sőt, legjobban fejelő gólgyárosa ez a csenevész fiú.

„Kocka” az 1945–1946-os idényben öt bajnoki találkozón játszott a Ferencváros színeiben. A nagy áttörést az 1947–1948-as szezon hozta: Sárosi és Mike távozása után egyre több játéklehetőséghez jutott. A Fradi az utolsó fordulóban veszítette csak el a bajnoki címet, az ifjú Kocsis 21 bajnokiján öt gólt szerzett. S sokkal több gólpasszt adott az óriási formában játszó Deák Bambának. A bajnoki címmel zárt 1948–1949-es idényben 33, a következőben 30 gólt ért el.

Kocsis Sándor 1950. június 18-án játszotta az utolsó mérkőzését a Fradiban (hivatalosan akkor már ÉDOSZ-ban) átvezényelték a Bp. Honvédba. 

A Budapesti Honvéd 1950 őszén megvédte a bajnoki címét, a 15 fordulós idényben Kocsis és Puskás döntött a Honvéd javára a második helyen záró Textilessel (MTK-val) szemben. Kocka 24, Öcsi 25 gólt szerzett, a jobbösszekötő három, a balösszekötő négy meccsen nem talált a kapuba.

1954 volt pályafutása talán legjobb éve. A válogatottal elért sikerek, nem utolsósorban a svájci világbajnokságon megszerzett gólkirályi cím (11 találattal) mellett itthon is remekelt, a Budapesti Honvédban 26 bajnokiján 33 gólt ért el. Még egy vereség is növelte a tekintélyét. 1954. december 13-án a Molineux stadionban az angol bajnok Wolverhampton fogadta a Honvédot. A magyar csapat Kocsis és Machos egy-egy góljával alig 15 perc alatt (majd még a félidőben is) 2:0-ra vezetett, igaz, a rettenetes talajon az esős-havas-sáros pályához jobban alkalmazkodó angol bajnok a második félidőben fordított (3:2).

Kocsis Sándor 1957 márciusában úgy döntött, külföldön marad. Nem tért haza a Bp. Honvéd dél-amerikai túrájáról.

1957-ben a svájci élvonalban középcsapatnak számító, zürichi Young Fellows igazolta le, amelyben aztán 11 mérkőzésen hét gólt szerzett. 1958-ban aztán a Barcelona – Kubala László közbenjárására – szerződési ajánlatot tett neki. Hamarosan a szurkolók egyik kedvence lett. Ha ő a pályán volt, többnyire nyert a csapat. Csak az volt a probléma, hogy nagyon keveset játszott. Súlyos sérülésekkel küzdött, így aztán az első szerződése három szezonja alatt mindössze 23 meccsen léphetett pályára, s tíz gólig jutott. Pedig, ha egészséges volt, remekelt. A Barça 1959-ben és 1960-ban is megnyerte a spanyol bajnokságot.

A csapat Kocsissal a soraiban a nemzetközi porondon sem volt eredménytelen: 1962-ben (egy évvel a Benfica ellen elveszített BEK-döntő után) bejutott a VVK-döntőbe, amit a Valencia ellen elveszített.

Kocsis Sándor 1964 őszén játszott utoljára ligameccseket, aztán elbúcsúzott. Néhány évig a Barcelona ifjú futballistáival futballozott, majd az edzői kurzus elvégzése után az Alicante csapatát dirigálta – különösebb siker nélkül. A miértet talán a Barcelona klubhíradójának újságírója fogalmazta meg: „Ez a művész csak a billentyűkhöz értett, a rajta kalimpáló ujjak formálásához már nem.”  

Talán ezért történhetett, hogy pályafutása befejezése után már nagyon kevesen, nagyon kevésszer látták boldognak. Legfeljebb akkor, ha a régi meccsekről beszélhetett, vagy ha dominózott, ha sakkozott. A játék volt az élete.

A hetvenes években már egyre jobban kínozták a betegségek. 1974-ben egy napon műtötték két súlyos eset miatt: amputálták a bal lábfejét, s daganatos szövetet operáltak ki a gyomrából. Lelkileg teljesen összetört. Egyre zárkózottabb lett. Később az állapota még rosszabbra fordult, a testi és a lelki kínok üldözési mániában csúcsosodtak ki. 1979. július 22-én meghalt. Kiesett a kórházi ablakon. Öngyilkos lett vagy egy véletlen baleset áldozata, már sohasem derül ki.