Elbúcsúztatták Kovács Ferencet
A pestszenterzsébeti temetőben kedd délután elbúcsúztatták Kovács Ferenc olimpiai bronzérmes labdarúgót.
Az egykori kiváló labdarúgótól és edzőtől Kozma Imre atya katolikus szertartás keretében búcsúzott, majd sport- és városvezetők elevenítették fel Kovács Ferenc eredményeit, sportemberi nagyságát.
Berzi Sándor MLSZ-alelnök a pályafutás mérföldkövei mellett kiemelte, hogy Kovács Ferenc sportemberi nagyságáért a Magyar Olimpiai Bizottság Fair play Bizottságától Életműdíjat kapott, amire nagyon büszke volt. Ez nagyon jellemezte, kifejezte személyiségét. Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a MOB alelnöke úgy fogalmazott: a labdarúgásról, a játékosokról sokan sokfélét mondtak már, sokféleképp jellemezték őket, de Kovács Ferencre az illik leginkább, hogy maga volt a megtestesült elegancia. Beszédet mondott Tóth Balázs, a Puskás Akadémia igazgatója, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Garancsi István, a Videoton FC klubtulajdonosa is.
A búcsúztatáson - melyen közösségépítő erejét többen kiemelték - a család, korábbi csapattársak és játékosok, sportvezetők, szövetségi kapitányok, élvonalbeli edzők mellett részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is.
A hírkategória további hírei
2025-10-26 11:07:24
Az ösztönzési rend külön kitér a kiállítás kérdésére
2025-10-18 17:42:51
Az MLSZ számára a szurkolók személyes adatainak védelme kiemelten fontos
2025-10-17 18:41:41
Búcsú Bacsó Istvántól
2025-10-13 11:57:00










