Csányi Sándort újabb öt évre elnökké választotta az MLSZ közgyűlése

2025. május. 09., 13:03   |    

Csányi Sándort újabb öt évre elnökké választotta az MLSZ közgyűlése

A Magyar Labdarúgó Szövetség május 9-én Telkiben tartotta meg 2025-ös tisztújító küldöttközgyűlését. Megalakult az új elnökség, az újabb öt évre elnökké választott Csányi Sándor pedig többek között azt is bejelentette, hogy a szövetség 2030-ig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

A Magyar Labdarúgó Szövetség május 9-én Telkiben tartotta meg 2025-ös tisztújító küldöttközgyűlését, melynek elején a FIFA operatív igazgatója, Kevin Lamour köszöntötte a küldötteket, majd az UEFA részéről Jozef Kliment mondott rövid köszöntő beszédet.

A technikai szavazásokat követően dr. Csányi Sándor MLSZ-elnök a szövetség szakmai és gazdasági eredményeit foglalta össze prezentációjában.

Csányi Sándor az elmúlt 15 év eredményeiről szólva kiemelte: alapvető változásokat hozott ez az időszak a magyar labdarúgásban, hiszen tartozásokkal terhelt, leromlott infrastruktúrával rendelkező szövetséget vett át a jelenlegi vezetés, és a kormány kiemelt támogatásának köszönhetően jelentős fejlődést ért el 15 év alatt.

Az elmúlt másfél évtizedben 632 milliárd forint áramlott a futballba, miután azt megelőzően évtizedekig nem került sor jelentősebb fejlesztésekre a magyar labdarúgásban. Csányi Sándor kiemelte: a pénz 95%-a sportszervezetekhez került, ezen belül 90% az amatőr sportszervezetekhez.

Az elmúlt 15 évben 28 új stadion épült, köztük a válogatott otthona, a Puskás Aréna. Emellett 1590 pályát épített és 3800 pályát újított fel az MLSZ. A játékosok száma több mint kétszeresére nőtt, minden igazolással rendelkező és regisztrált labdarúgót figyelembe véve háromszázezer főt bőven meghaladó tömegbázisról beszélhetünk 2025-re. Csányi Sándor hozzátette: nem lehet eléggé hangsúlyozni az OTP Bank Bozsik Intézményi Program jelentőségét, hiszen a program keretében ma már 136 ezer gyermek focizik országszerte.

A sportigazgatóság új piramisrendszert hozott létre az utánpótlás-játékosok fejlesztése érdekében, és közben egyre nagyobb szerepet kap a produktivitás az ösztönzés során. A futsalban és a női labdarúgás fejlesztésében is látható sikereket ért el a szövetség, nemzetközi eredményesség terén ugyanakkor még előrelépést vár az elnökség.

– A férfi A-válogatott óriási utat tett meg 2010 óta: 2016-ban 44 év után jutottunk ki az Európa-bajnokságra, és azóta is ott vagyunk a kontinensviadalokon. Idén az eddigi legnagyobb vizsgatétel előtt áll a nemzeti csapat: ki kell jutnia a 2026-os világbajnokságra, még ha ez nagyon nehéz feladat lesz is – fogalmazott Csányi Sándor, a hazai élvonalbeli bajnoksággal kapcsolatban pedig hozzátette: a 12 csapatos NB I beváltotta a hozzá fűzött reményeket, izgalmasabb lett a bajnokság, nőtt az érdeklődés a hazai mérkőzések iránt, és nemzetközi összevetésben fejlődött a magyar liga.

Csányi Sándor a prezentáció második felében a jövőről is beszélt: arra számít, hogy a következő 5 évben hasonló lehetőségek állnak az MLSZ rendelkezésére, mint az eddigiekben, ez alapján öt év alatt 300 milliárd forintot szeretne támogatásként elkölteni a szövetség.

– Elvárjuk, hogy a klubok hatékony gazdasági tevékenységet folytassanak, ennek érdekében a produktivitás még nagyobb szerepet kaphat: minél több jó játékost nevel ki egy klub, annál nagyobb lesz a megszerzett támogatás – fogalmazott.

Az MLSZ elnöke hozzátette: a szövetség elvárásként fogalmazta meg, hogy a férfi A-válogatott a 2026-os vb és a 2028-as Eb selejtezőjén legalább a playoff-körbe kerüljön, és a két nagy torna közül legalább egyre kijusson, valamint visszakerüljön a Nemzetek Ligája A ligájába. Csányi Sándor ezt követően bejelentést tett: Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését 2030-ig meghosszabbította a szövetség.

Csányi Sándor hozzátette, az OTP Bank Ligában a következő évben nem változik a bajnoki rendszer, ezt követően azonban az elnökség a klubokkal egyeztetve megvizsgálja a rájátszás bevezetésének lehetőségét.

– Az utóbbi években nem nőtt kellőképpen a magyar játékosok száma – szögezte le az MLSZ elnöke.– Nem elfogadható, hogy miközben a szövetség 15 évig rengeteg pénzt fordított a magyar játékosok képzésére, nincsenek pályán magyar labdarúgók. Mivel kötelező szabályozást nem lehet hozni ebben a kérdésben, a szövetség pénzügyi ösztönzőket használ a hazai labdarúgók számának növelésére: a következő szezontól azok az élvonalbeli klubok, amelyek mérkőzésenként öt magyar játékost és egy U21-es labdarúgót szerepeltetnek, mintegy 500 millió forintos ösztönzésben részesülnek. Az NB II-ben nagyságrendileg 300 millió forintot kaphatnak azok a klubok, amelyek nem szerepeltetnek külföldi játékosot a csapatban, és legalább két U20-as játékosnak adnak lehetőséget a bajnoki mérkőzéseiken. Úgy gondolom, ez elég nagy összeg, hogy a klubok jobban koncentráljanak a magyar fiatalokra és a magyar játékosokra.

(Csányi Sándor prezentációja ITT letölthető)

Csányi Sándor beszédét követően a küldöttek elfogadták a 2024-es szakmai beszámolót, az éves beszámolót, valamint az erről szóló könyvvizsgálói és felügyelő bizottsági jelentést, illetve a 2024-es szakmai és pénzügyi tervet és az erről szóló felügyelő bizottsági jelentést.

A közgyűlés egyhangúlag öt évre a szövetség elnökévé választotta dr. Csányi Sándort, míg az MLSZ elnökségi tagjai közé Balogh Gabriella, Bánki Erik, Dankó Béla, Garancsi István, Nyilasi Tibor, dr. Török Gábor került, valamint új tagként Juhász László, Hoszné dr. Nagy Tímea, Lőw Zsolt.

A közgyűlés Kecskés Lászlót választotta meg az MLSZ Felügyelő Bizottságának elnökévé, valamint megválasztotta a testület tagjait is, majd a küldöttek elfogadták a 2025-2030-as időszakra vonatkozó MLSZ-stratégiát is.

A közgyűlés után az első elnökségi egyeztetésen a szövetség alelnökévé választották meg Lőw Zsoltot és Juhász Lászlót. Előbbi az utánpótlásképzésért, utóbbi pedig több területért, köztük a játékvezetésért lesz felelős.

Marco Rossi szövetségi kapitány a közgyűlés után röviden nyilatkozott az mlsz.hu-nak a szerződéshosszabbításáról:

– Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ekkora a bizalom felém a szövetség részéről, amit a szerződésem 2030-ig történő meghosszabbítása mutat! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy dr. Csányi Sándor elnök úrnak is gratuláljak újraválasztásához, és külön is megköszönjem a támogatását és a bizalmát. Ez ugyanakkor hatalmas felelősséget is jelent, ismerve a felénk támasztott elvárásokat. Mint mindig, ezentúl is minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy megfeleljünk ezeknek, illetve lehetőség szerint túl is teljesítsük őket – fogalmazott a szövetségi kapitány.

 

A közgyűlés felvétele:


A hírkategória további hírei

Szövetség
Buzánszky Jenőre emlékeztek Telkiben
Szövetség
Végső búcsút vettek Garami Józseftől
Szövetség
Buzánszky Jenő emléktorna Telkiben

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds