100 éve született Szepesi György

Szepesi György 96 évet élt. Teljes életet, tartalmas éveket. Azok, akik ilyen hosszú életet kapnak a Teremtőtől többnyire nagy idők tanúi. Szepesi György ennél több volt: történelmi korszakokon átívelő életpályája során az események elszenvedője, túlélője, krónikása, és alakítója is volt.

Szepesi György 1922. február 5-én született, Friedländer György néven, Budapesten. A Váci utca 97. szám alatt laktak, később, 10-11 éves korában pontosan 50 házzal messzebbre költözött, Angyalföld és Újpest határára, a Váci út 197-be. Az angyalföldi grundokon került legelőször kapcsolatba a futballal. természetesen, mint abban az időben minden gyermek, nagy focista szeretett volna lenni. Későbbi vallomásaiból megtudhatjuk, hogy már akkoriban belátta, hogy kortársai tehetsége jóval felülmúlja az övét. Megemlít pár nevet – Puskás Ferencét, Szusza Ferencét – akik szerinte korának legnagyobbjai voltak.

Jó szívvel felismerte mások talentumát, és 1936-ban Pluhár István Csik Ferenc berlini olimpiai aranyérmének közvetítését - Székely Éva és a Felhős Magda társaságában a Csillaghegyi Strandon hallgatva - határozta el, hogy riporter lesz, és inkább a pálya széléről, nem pedig a pályáról próbálja meg előrevinni a magyar sportot.

Édesapja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg. Szepesi György nem sokkal később, 1945-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol az évtizedek során riporterként, osztályvezetőként, bonni tudósítóként dolgozott. Londontól Londonig, azaz 1948-tól 2012-ig közvetített olimpiákról, míg a labdarúgó-világbajnokságokon 1954-től 2010-ig, tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, és bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Ő volt ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar–osztrákon bemutatkozott sportriporterként.

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát.
1981-től 1992-ig a Magyar Rádió szórakoztató és sportfőosztályának vezetője volt, 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként tevékenykedett (később a szervezet tiszteletbeli elnöke volt), 1982 és 1994 között a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt. MLSZ-elnökként döntő szerepe volt Puskás Ferenc 1981-es, első, 25 éves külföldi távolléte utáni hazatérésében. 2002 és 2009 között a Sport Televízió munkatársa volt.

Közvetítéseire milliók emlékeznek. Bemondásai szállóigékké váltak. Ki ne emlékezne, ahogyan a „Lőj, Dömötör!”-t – kiáltotta a mikrofonba 1964-ben, a magyar–szovjet pólódöntőn (5:2); „Nem félünk a Farkastól!” – zengte 1966-ban, az 1966-os labdarúgó-világbajnokságon rendezett 3:1-es magyar–brazilon Farkas Jancsi fenomenális kapásgólja után; „Jönnek a csehszlovákok!” – fújt riadót 1969-ben, Marseille-ben, a keserű emlékű vb-pótselejtezőn. Az 1963-as Honvéd–FTC rangadó második félidejében a Népstadionba hívta azokat, akik otthon maradtak, mert szerinte mindenkinek látnia kellett volna, milyen csodálatosan futballozik a mérkőzést 7:2-re nyerő kispesti csapat…

Hangja és egyedi stílusa elvarázsolta a hallgatókat. Olyan átéléssel, szenvedéllyel és hatalmas munkabírással vetette bele magát minden egyes közvetítésébe, műsorba, hogy még azt is magával ragadta, aki nem szerette a sportot. Egy híján félszáz magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott.

Sokat elárul a sport iránti mérhetetlen szeretetéről, hogy közvetlenül a halála után az internet őt jól ismerő népe azon kezdett el vitázni, melyik csapatért is szorított Szepesi György. Volt, aki eskü alatt állította, hogy Szusza Ferenc legjobb barátjaként újpesti érzelmű volt, más Puskás Öcsi barátsága után vitathatatlanul állapította meg, hogy Gyuri világéletében Honvéd szurkoló volt, megint más egy évtizedekkel ezelőtt készült interjúra hivatkozva meg volt győződve arról, hogy a riporter legenda Dorog-szimpatizáns volt, megint mások szentül meg vannak arról győződve, hogy a Vasasért élt-halt. Ha bárki megkérdezte kinek szurkol, mindig azt válaszolta, hogy a labdarúgásnak vagy a válogatottnak.

Ezek a „viták” mind arról árulkodnak, hogy Szepesi György a magyar sport, a magyar futball szerelmese volt. És ezt olyan mélyen, olyan nagyszerűen, érzelmekkel teli átéléssel tette, hogy minden magyar sport szerető ember tudott vele azonosulni és sajátjának érzi a kiváló riporter rajongását, szimpátiáját, szeretetét. Ez a különleges képessége tette azzá Szepesi Györgyöt azzá, ami lett: már életében legendává.

Szepesi György egyébként Hidegkuti Nándit, az „Öreget” tartotta számon kiemelt helyen a legjobb barátai között, és egy korabeli emlékkönyvi bejegyzés és számtalan ma élő tanú és barátja elmondása alapján tudható, isten igazából a Hungáriáért később MTK-ért szorított. Már gyerek korában, ha nem volt pénze be-be szökött a Hungária meccsekre…

Pályája során sok díjat és elismerést elnyert, a Szocialista Munkáért érdeméremtől (1953), a FIFA Érdemrendjétől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Olimpiai Érdemrendjétől (ezüst fokozat, 1995) a Pulitzer-emlékdíjon (2002), Budapest díszpolgári címén (2005) át a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíjáig (2016). Első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át, 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta.

A legnagyobb elismerést azonban a közönségétől, a rádióhallgatóktól, a labdarúgást szerető emberektől, a sportkedvelőktől, a sportolóktól és kollégáitól kapta. 

Szepesi György 2018. július 25-én, kilencvenhat éves korában hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Váci úti szülőházának falán 2019-ben avattak emléktáblát.

A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken koszorúzást tartott Szepesi György síremlékénél.

aassvv