Varga Józsefet köszöntötte a szövetség

Pénteken délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában köszöntötték 60. születésnapja alkalmából a 31-szeres válogatott játékost, Varga Józsefet.
Varga József, népszerű becenevén "Kacsa" október 9-én ünnepelte 60. születésnapját, e jeles alkalomból Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke adta át a szövetség ajándékát az ünnepeltnek. A köszöntésen részt vett két korábbi honvédos és válogatottbeli csapattárs, Détári Lajos és Esterházy Márton.
A családias hangulatú köszöntésen a jelenlévők felidézték a Honvédban és a válogatottban eltöltött időszak legemlékezetesebb pillanatait, köztük Varga József belgáknak lőtt gólját.
Varga József 1973. augusztus 25-én a ZTE ellen játszotta az első bajnoki mérkőzését a Bp. Honvédban, 1985-ben, az MTK-VM ellen az utolsót. 284 bajnoki találkozón 20 gólt szerzett, háromszor nyert bajnoki címet, egyszer volt MNK-győztes, egyszer KK-döntős.
Kispestről Törökországba vezetett az útja, a Denizlisporban futballozott, onnan is meghívta Mezey György a válogatottba. Ő lett az első törökországi légiós az A-válogatottban. 1987-ben tért haza, játszott rövid ideig az Újpesti Dózsában, aztán a finn, Lahti városába való Reipasban, majd a Volánban zárta le a karrierjét. Összesen 328 mérkőzésen szerepelt az élvonalban.
A válogatottban 1980 őszén, a spanyolok ellen debütált, részt vett két világbajnokságon, a spanyolországi Mundialon még gólt is szerzett a belgák ellen. Összesen 31 találkozó jutott neki a címeres mezben.

A hírkategória további hírei
2025-09-10 12:59:24
Online felületen a felzárkózó területek focipályái
2025-09-09 14:03:05
Szoros szakmai együttműködés
2025-09-04 22:07:10
A 2026-os BL-döntő helyszínén, Budapesten egyeztettek a klubok médiaszakemberei
2025-09-03 19:07:16