UEFA: Köszönjük Magyarország felajánlását!

2020. augusztus. 06., 17:33   |    

UEFA: Köszönjük Magyarország felajánlását!

Magyarország azon négy ország egyike, amely biztosítja, hogy az UEFA és az érintett klubok semleges helyszínen rendezhessenek Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezőket a következő hetekben.

Az UEFA tájékoztatta a nemzeti szövetségek vezetőit a klubtornák 2020-2021-es selejtező mérkőzéseinek új rendezési szabályairól. Semleges helyszíneken is lehet összecsapásokat rendezni, amennyiben a két ország koronavírusra vonatkozó előírásai nem teszik lehetővé az érintett hazai klub mérkőzésrendezését.

Ezzel összefüggésben az UEFA nyilatkozatában köszönetet mondott Magyarországnak (valamint három másik európai országnak: Ciprusnak, Görögországnak és Lengyelországnak), hogy igény esetén stadionokat bocsát az UEFA és az érintett klubok rendelkezésére a semleges helyszínen lejátszandó BL- és EL-összecsapások megrendezésére.

Az európai szövetség a szeptemberi válogatott mérkőzésekkel kapcsolatos kihívásokat is megvitatta. Az UEFA és a nemzeti válogatottak szoros együttműködése szükséges ahhoz, hogy ezeket a mérkőzéseket az eredeti helyszínen lehessen lejátszani, ám egyelőre a válogatott meccsek semleges pályán történő lejátszása sem zárható ki.

Az UEFA és 55 tagszövetsége is mindent megtesz azért, hogy a mérkőzéseket szurkolók jelenlétében játsszák le a csapatok, az európai járványhelyzet azonban országonként más és más. Az európai szövetség folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, és várhatóan augusztus közepén értékeli ki a helyzetet. Így akkor dől el az is, hogy a jelenleg érvényben lévő zártkapus döntés – legalább részben – feloldható-e.

Szóba került az utánpótlástornák többségének elhalasztása 2021 tavaszára, végleges döntés azonban még nem született a kérdésben.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS