UEFA: elkészült a budapesti kongresszus napirendje

Az UEFA végrehajtó bizottsága pénteki ülésén megválasztotta a korábbi főtitkár, a FIFA elnöki tisztségét elnyerő Gianni Infantino utódját: átmeneti időszakra a 2010 óta főtitkár-helyettesi pozíciót betöltő görög Theodore Theodoridist bízta meg a főtitkári teendők ellátásával.
A leköszönő főtitkár, Gianni Infantino is jelen volt a megbeszélésen, és találkozott dr. Csányi Sándor MLSZ-elnökkel, az UEFA-végrehajtó bizottság magyar tagjával, aki ismét gratulált a FIFA-elnöki pozíció elnyeréséhez, és üdvözölte a nemzetközi szövetség új vezetőjének törekvéseit.
A végrehajtó bizottság elfogadta a május 3-án, Budapesten sorra kerülő 40. kongresszusának napirendjét, e szerint a magyar fővárosban választják meg a testület új női tagját, valamint Koszovó UEFA-tagfelvételmi kérelme is a napirendi pontok között lesz.
A bizottság azt is megerősítette, hogy addig nem ír ki UEFA-elnökválasztást, míg a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletet nem hoz Michel Platini fellebbezése ügyében.
A végrehajtó bizottság döntést hozott arról, hogy a nyári Európa-bajnokságon használatos, illetve a BL-ben és az Európa Ligában a következő idénytől bevezetésre kerülő új gólvonal-technológiát már a két klubsorozat idei fináléiban is élesben bevetik, így a milánói BL-döntőben és a baseli EL-döntőben is igénybe veszik a technológiát a játékvezetők.
A bizottság következő ülését május 2-án, Budapesten tartják meg.

A hírkategória további hírei
2025-08-13 10:43:30
Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban
2025-08-12 22:27:40
Válogatott mezzel térhetnek haza a legszerencsésebb Erzsébet-táborozók
2025-08-12 13:58:43
Elhunyt Káposzta Benő
2025-07-30 12:35:59