„Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Maradona”

Futballtudásáról mindennél többet elmond néhány edzőjének a véleménye. Mészöly Kálmán fenoménnek nevezte, Várhidi Pál azt emlegette vele kapcsolatban, hogy egyszer a Barcelona ellen Cruyff és Neeskens is pályára lépett az ellenfélnél, de a közönség mégis Törőcsik megmozdulásait ünnepelte felállva. Baróti Lajos úgy emlékezett, hogy „akkoriban szinte mindenkit ismertem, aki csak labdába rúgott, de ilyen tehetség egy sem volt”. Mezey György úgy vélte, egy zseni volt a pályán, aki a génjeiben hordozta a játék minden elemét. Mezey doktor a múlt hónapban a Nemzeti Sportban Murányi Andrásnak adott interjújában ezt még meg is fejelte: „Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Maradona…”

A lila-fehér szíveket eufóriába borította varázslatos cseleivel, „táncaival”, de miatta még a fradisták is kijártak az ellenfél oroszlánbarlangjába futballmeccset nézni. „Törő” nevelőegyesületéből, a BVSC-ből ifiválogatottként, 1974-ben került át az Újpesti Dózsába. A lila-fehérekkel háromszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes lett. Már Európa legjobb játékosai között jegyezték – példák erre az Aranylabda-szavazás, valamint az argentínai világbajnokság előtti és utáni (!) temérdek elismerő angol és francia lapvélemény –, amikor egy közlekedési balesetben súlyos csípősérülést szenvedett. Ő maga később azt mondta, attól kezdve nem tudott a régi színvonalon futballozni, de ez talán túlzottan szigorú megállapítás. A nyolcvanas évek elejének Dózsájában újra remekelt, kevésbé befejező, mind inkább előkészítő szerepkörben. De ki ne emlékezne a Köln elleni mutatványaira?

Tóth „Jokka” előreívelte a labdát, a balszélső helyére, üres területre. Törő rárajtolt, átvette, majd amikor háttal volt az alapvonalnak, talppal hirtelen hátratolta. A mellette szorgoskodó védő, bizonyos Paul Steiner elkaszálni sem tudta. Becsületére legyen írva, az újpesti kilences után eredt. Törőcsik úgy csinált, mintha be akarná adni a labdát, Steiner dobta is magát az elképzelt röppályára. Ám a Megyeri út kedvence visszavette a labdát, aztán jobbal hajszálpontosan középre emelt. Kiss Sándor megelőzte a védőjét, s nyolc-kilenc méterről az akkor már Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Toni Schumacher kapujába fejelte a labdát. Vagy öt percen keresztül zúgott a stadionban a legendássá vált „Táncolj, Törő!” kiáltás, a címzett pedig meghallgatta a kérést. A 43. percben észrevette a kaputól jó 30-35 méterre, hogy Kisznyér Sándor otthagyja neki a labdát. Gondolt egyet, s miután látta, hogy a középpályás sprintelni kezdett az ellenfél, az 1. FC Köln büntetőterülete felé, mérnöki pontossággal beemelte a labdát az üres területre. Kisznyér a mai számítógépes játékok szereplőjeként sem kaphatna pontosabb passzt, megszelídítette a labdát, majd a bal felső sarokba emelt. A labda a keresztlécről pattant a kapuba.



S ez csak egy volt Törőcsik András álommeccsei közül, hiszen aligha akad olyan ötven körüli, vagy kicsit idősebb futballrajongó, aki ne emlékezne a spanyol Iribarnak emelt góljára, ne emlegetné az 1977-es, jugoszlávok elleni meccsen mutatott parádéját, a skótoknak lőtt dupláját, az akkor UEFA-kupa-védő IFK Göteborg védőit az őrületbe kergető tánclépéseit. Már a hetvenes évek végén irdatlan pénzekért vitték volna külföldre, de akkor még érdem és kor szerint osztogatták az OTSH-ban a légiósélet lehetőségét. Törőcsik, aki – ha nincs az autóbalesete – 1979-ben abban a stadionban, amelyben a portugál Garrido bíró, tudomást sem véve Passarella, Galvan, Olguin és a többi argentin a magyar kilences megfélemlítését célzó brutalitásáról, kiállította őt az első törlesztése után, a világválogatottban játszhatott volna például Platini, Zico, Paolo Rossi, Boniek, Krol, Causio és Tardelli társaságában. Talán ez jelképe is lehetne egy zseni pályafutásának: az eltékozolt lehetőségek embere volt.

Pedig a Mundial után ezt írta róla Brian Glanville, a hetvenes évek végének egyik leghíresebb szakírója az argentinok elleni meccs után: „A magyar válogatottnak két kulcsembere volt, a 23 éves Törőcsik András, az apró termetű szőke középcsatár, aki bámulatosan bánt a labdával és csodálatos cselekkel képes volt megőrjíteni minden ellenfelét, és a magas Nyilasi Tibor, utóbbi fejjel különösen veszélyes támadó középpályás. A meccs botrányosan ért véget, Garrido két magyart is kiállított. Az egyik Törőcsik volt, aki apró csodákat művelt a rárontó, s minden egyes pillanatban rugdosó védőkkel.”

Törőcsik András harmincévesen külföldre szerződött, a Montpellier játékosa lett, majd következett itthon a Volán SC, aztán Kanadában teremfutball-csapatokban játszott, végül az MTK-VM-ben zárta élvonalbeli pályafutását. A válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon. A France Football Aranylabda-szavazásán 1977-ben és 1981-ben is kapott szavazatot. Legendája töretlen, az egészsége sajnos nem. Barátainak, családtagjainak és a nagyon gondos orvosi kezelésnek köszönhetően mostanság ismét kicsivel jobban van. Isten őrizze őt sokáig!

---