Tichyvel nem bírtak a jugoszlávok

1911-ben hiába utazott el különvonattal négyszáz magyar a bécsi mérkőzésre, a válogatott, igaz zuhogó esőben, rendkívül rossz talajú pályán, sima vereséget szenvedett az osztrákoktól. Pedig Bodnár Sándor góljával még vezetett is a csapatunk, de aztán Ludwig „Luigi” Hussak és a duplázó Robert Merz révén a hazaiak fordítottak. (Merz akkoriban a prágai Deutscher FC játékosa volt, de miután a cseh főváros német klubja átlépett az Osztrák Labdarúgó-szövetségbe, játékosai szerepelhettek az osztrák válogatottban. Merz, aki egyébként bécsi születésű volt, s már Prágába szerződése előtt is szerepelt az osztrák válogatottban, 1914. augusztus 30-án a ma Lengyelországhoz tartozó Poturzynnál az első világháború egyik első futballista áldozata lett.) A Domonkos – Rumbold, Csüdör – Bíró, Károly, Kürschner – Szeitler, Bodnár, Kelemen, Schlosser, Borbás összeállítású alakulat nem bírta el, hogy a máskor biztos büntetőlövő 'Slózi' tizenegyest hibázott. Ezen a találkozón játszott utoljára a válogatottban Kürschner Izidor, aki aztán sikeres edzői pályafutást futott be Németországban és főleg Svájcban, majd olyan sikerrel működött Rio de Janeiróban, hogy korai halála után mellszobrot állíttattak az emlékére. 

Öt évvel később Wilhelm Schmieger már nem az osztrák csapat balösszekötője és csapatkapitánya, hanem a mérkőzés játékvezetője volt. A WAC-pályán pályára lépett magyar együttesben Csüdőr Ferenc és Bíró Gyula őrizte meg a helyét az 1911-ben ezen a napon szerepeltek közül. Immár a Knapp – Kehrling, Csüdör – Bíró, Ging, Kovács E. – Winkler I, Kertész II, Konrád II, Schaffer, Szabó P. tizenegy kezdett, csak az újonc Ging József (Törekvés) és Kehrling Béla (MAC) nem volt az MTK játékosa. Az akkor utoljára válogatott, 25 éves Kehrlingben egyébként a valaha volt egyik legsokoldalúbb magyar sportembert tisztelhetjük: a labdarúgás tulajdonképpen csak kiegészítő sportága volt, asztaliteniszben világbajnoki címet nyert, de még csak nem is abban volt a legjobb, hanem teniszben! A magyar csapatból hiányzott legjobbja, az átigazolási ügyével az FTC és az MTK között valóságos belháborút kirobbantó Schlosser Imre. Ezzel is magyarázható, hogy megesett, ami a válogatott történetének korábbi 57 mérkőzésén egyszer sem: nem akadt FTC-játékos a csapatban. Az osztrákok Eduard Bauer révén vezettek, Kertész II Vilmos ugyan még kiegyenlített, de aztán Bauer lőtt még egy gólt, majd Johann Studnicka beállította a végeredményt (3:1).

Kevéssel az 1958-as svédországi világbajnoksági világbajnokság előtt (talán már a walesiek elleni csoportmérkőzésre gondolva) Glasgow-ban lépett pályára a magyar válogatott. Skótföldön addig csak egyszer szerepelt a magyar A-válogatott, még 1938 decemberében kikapott. Igaz, az Aranycsapat aztán kétszer is legyőzte a második legeresőbbnek tartott brit válogatottat. A glasgow-i Hampden Parkban a Grosics – Mátrai, Sipos, Sárosi – Bozsik, Berendy – Budai II, Machos, Tichy, Bundzsák, Fenyvesi tizenegy játszott. A skótok nagy iramot diktáltak, s Jackie Mudie révén a 13. percben vezetést szereztek. Ezt egyenlítette ki Fenyvesi Máté a második félidő 9. percében. 

1961-ben sikeres sorozat közepette lépett pályára a Baróti Lajos által irányított magyar válogatott Belgrádban. A csapat 1960 novemberétől kezdődően legyőzte a lengyeleket, az osztrákokat, az egyiptomiakat, majd vb-selejtezőn az NDK-sokat és a hollandokat. De a jugoszláviai kirándulás mindegyiknél nehezebbnek ígérkezett. A Plávik, azaz a Kékek még nem is egészen egy évvel korábban ezüstérmesek lettek az első kontinensbajnokságon, majd 1960 őszén olimpiai bajnoki címet nyertek Rómában. Mindkét sorozatban a magyarok előtt végeztek, viszont a mi csapatunk, mondhatni hagyományosan, mumusuknak számított. Akkor már 30 éve nem tudtak nyerni ellenünk a jugoszlávok, akik már az Aranycsapat szétesése óta eltelt közel fél évtizedben is kaptak öt mérkőzésen 15 gólt. A május hetediki mérkőzés csak még tovább javított az átlagon, miután ismét négy gólt szerzett az ezúttal Grosics – Mátrai, Sipos, Dalnoki – Solymosi, Kotász (Nagy I.) – Sándor, Göröcs, Albert (Kuharszky), Tichy, Fenyvesi összeállításban játszó válogatott. A később megsérült Albert Flórián szerezte az első gólt, majd Branko Zebec öngólt vétett. Bora Kosztics révén szépítettek ugyan a jugoszlávok, de a második félidőben Tichy Lajos két gólja biztossá tette a győzelmet, a kettő között Zeljko Matus szerezte a Kékek második gólját, így lett 4-2-es magyar siker a vége.

A magyar válogatott eddigi utolsó hivatalos május hetediki mérkőzését 1975-ben vívta, a Népstadionban. A bolgárok elleni olimpiai selejtező a nagy visszatérést jelentette a szövetségi kapitány számára: Baróti Lajos 1966-os lemondását követő közel tíz év után tért vissza, az első egyben a 81. meccse volt kapitányként. A bolgárok ellen a Kovács László – Török Péter, Nagy III János, Bálint László, Czeczeli Károly – Dunai III Ede, Tóth András – Müller Sándor, Fazekas László (Pintér Sándor), Kozma Mihály, Magyar István (Fekete László) összeállítású csapat kezdett, Kovács kapus, Czeczeli és Magyar először játszott A-válogatott mérkőzést. A magyar csapat 2-0-ra nyert, a gólokat két rutinos játékos, Fazekas és Kozma lőtte. Sajnos, a folytatás már nem sikerült jól: óriási meglepetésre az olimpián 1964-ben és 1968-ban aranyérmes, 1972-ben ezüstérmes magyar csapat a szófiai 0-4-gyel kiesett, s nem jutott el Montrealba.