Tichy Lajossal nem bírtak az osztrákok

2012. június. 24., 11:25   |    

Tichy Lajossal nem bírtak az osztrákok

Mindössze egy mérkőzést játszott eddig a magyar labdarúgó-válogatott június 24-én. Így aztán nem nagy kunszt kiosztani a nap hőse titulust Tichy Lajosnak, aki két góljával eldöntötte az 1962-es, bécsi találkozót.

Fura időpontban játszott egymással a két csapat, a magyar válogatott éppen két héttel korábban még a chilei világbajnokság negyeddöntőjében szerepelt. (Ha megnyerte volna a Mundialt, egyhetes világbajnokként lépett volna pályára a császárvárosban.) Baróti Lajosnak kevés oka arra, hogy változtasson a világbajnokságon szerepelt csapatán, a csehszlovákoktól balszerencsés vereséget szenvedett tizenegyből tízen kezdtek, csak Nagy István váltotta Solymosi Ernőt. A népszerű Parókával kiegészülve így a Grosics Gyula – Mátrai Sándor, Mészöly Kálmán, Sárosi László – Nagy István, Sipos Ferenc – Sándor Károly, Rákosi Gyula, Albert Flórián, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté tizenegy kezdett, majd az MTK jobbszélsőjét Ihász Kálmán váltotta.

A Praterben 75 000 osztrák szerette volna látni, hogy csapatuk, amelyet a szövetség pénzügyi okokból visszaléptetett az 1962-es vb selejtezőitől, van olyan jó, mint a tornát Európa harmadik legjobb csapataként záró magyar. Csalódnia kellett. Baróti Lajos együttese dacolt a nagy torna és a sok utazás keletkeztette fáradtsággal, s látványos játékkal győzött 2:1-re. Tichy Lajos az első félidő végén (Albert Flórián tanári előkészítése után) szerzett gólját a második félidőben Horst Nemec még kiegyenlítette, de a 63. percben, mindössze 120 másodperccel az osztrák gól után Tichy újabb gólt szerzett. Az osztrák szurkolók nehezen viselték a szerintük lesről született gólt, üvegeket, párnákat dobáltak a gyep felé.

A bécsi lapok ugyanakkor sportszerűen elismerték a mérkőzés után, hogy egy erősebb csapattól kaptak ki. Gernot Fraydl, a kapus még azt is bevallotta, hogy 0:1-nél szabálytalankodott Tichyvel szemben a tizenhatoson belül, ő maga is várta a büntetőt jelző bírói sípszót. A magyar válogatott két vereség után győzött ismét az osztrákok ellen. Ezt megelőzően legutóbb 1956 októberében, még az Aranycsapat nyert a Praterben. Az akkori győztesek közül mindössze ketten maradtak: Grosics Gyula és Sándor Károly.


FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS