Szigorú feltételek mellett, nézők előtt rendezik az Európa-bajnokságot

2021. április. 09., 17:15   |    

Szigorú feltételek mellett, nézők előtt rendezik az Európa-bajnokságot

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos közleményben jelentette be, hogy az idei labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg. Budapest célja, hogy a három budapesti csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a Puskás Aréna nézőtéri ülőhelyeinek 100%-át elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Az UEFA közleményében kiemelte: köszönetét fejezi ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek az UEFA-val a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében. Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a COVID-19 világjárvány jelentette kockázatokat.

Nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

A külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait (ideértve a karanténszabályokat is). A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város - köztük Budapest - azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

A Budapestre elutazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban két negatív COVID-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal léphetnek be az országba.

A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18.00 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra.

Szintén hazánkat, a Szurkolói Klub tagjait érintő hír, hogy az Európa-bajnoki részvételt novemberben kiharcoló válogatottak (Magyarország, Észak-Macedónia, Skócia és Szlovákia) számára az UEFA májustól fenntartja az újabb jegyértékesítési kör lehetőségét.

IDE kattintva olvashatók angolul az Európa-bajnokság mérkőzéseinek látogatására vonatkozó legfontosabb szurkolói információk.

 


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS