„Felemelő érzés” – Juhász Roland lett a BL-döntő magyarországi nagykövete
A Magyar Labdarúgó Szövetség péntek délelőtti küldöttközgyűlése kapcsán jelentette be Csányi Sándor elnök, hogy Juhász Roland lett a május 30-án a Puskás Arénában rendezendő Bajnokok Ligája-finálé magyarországi nagykövete. A korábbi 95-szörös válogatott védő nemcsak az ezzel kapcsolatos érzéseiről mesélt az mlsz.hu-nak, hanem a történelminek nevezhető eseményről és a BL-ben szerzett élményeiről, sőt még azt is elárulta, melyik két csapatot látná legszívesebben a fináléban…
Ismert, egyben elismert alakja a magyar labdarúgásnak, volt futballista, dolgozott sporttanácsadóként, pályaedzőként és sportigazgatóként is, hamarosan pedig új szerepkörben mutatkozhat be: Juhász Roland lett a Puskás Arénában rendezendő Bajnokok Ligája-finálé magyarországi nagykövete!
– Nem túlzás, egyszer adatik meg ilyen az ember életében – kezdi mosolyogva Juhász Roland. – Már az óriási megtiszteltetés, hogy egyáltalán szóba került a nevem, mondanom sem kell, egy másodpercig nem hezitáltam, hogy igent mondjak-e, Felemelő érzés, hogy ily módon képviselhetem Magyarországot egy történelmi eseményen. Merthogy szerintem nyugodtan nevezhető történelminek, hiszen ilyen rangos mérkőzésnek még nem adott otthont Budapest. A BL-finálé a klubfutball csúcsa, nagyon örülök, hogy a részesévé válhatok. Bajnokok Ligája-döntő a gyönyörű Puskás Arénában, én lehetek a magyarországi nagykövet – ennél többet kívánni sem tudnék.
Valóban történelmi eseményre kerül sor május 30-án. Jóllehet Budapestnek és az MLSZ-nek már bőven van tapasztalata abban, hogyan kell megrendezni a legnagyobb téttel bíró meccseket is. A példa nélküli sorozat 2019-ben kezdődött, akkor még a Groupama Aréna adott otthont a női Bajnokok Ligája-döntőnek. Rá egy évre az UEFA Szuperkupáért játszott a Bayern München és a Sevilla a Puskás Arénában, amely egy újabb esztendő múltán már négy Európa-bajnoki mérkőzésnek volt a házigazdája. Az Európa-liga 2023-as fináléját is Budapestnek ítélte az UEFA – most pedig jöhet a BL-döntő! S ha minden jól megy, 2028-ban vagy 2029-ben a Konferencialiga-finálé, ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetség megpályázta a rendezést. A paletta teljessé válna – ez csakugyan egyedülálló lenne az európai futballban.
Ami a közeljövőt, vagyis a május 30-i mérkőzést illeti, Juhász Rolandnak ez lesz a második döntője, amit a helyszínen izgulhat végig. Az első a 2014-es Real Madrid–Atlético Madrid csata volt, amit Lisszabonban látott. Mint felelevenítette, nagy élmény volt az Estádio da Luz-stadionban megélni azt a meccset, amelyet a Real a rendes játékidő ráadásában mentett döntetlenre, hogy aztán a hosszabbítás leteltével már a 4–1-es győzelmét és a 10. BEK/BL-diadalát ünnepelhesse.
– Ezúttal más minőségben leszek ott a döntőn, de már most alig várom! Az utóbbi években Magyarország számtalanszor bizonyította, hogy tökéletes házigazdája tud lenni a legfontosabb sporteseményeknek is. Nagykövetként az is feladatom, hogy népszerűsítsem a BL-döntőt, de ebből a szempontból könnyű dolgom van: ha valaminek, ennek a találkozónak nem kell a hírverés. A mérkőzés előtti napokban bizonyára sűrű lesz a program, a felhajtás pedig hatalmas, de ezzel sincs gond, sőt boldogan veszek részt mindenben! Elképesztő varázsa lesz annak, ahogy a döntőbe jutott két csapat szurkolói ellepik Budapestet. Már hetekkel a finálé előtt különleges hangulat várható, ami majd május végén a tetőfokára hág. Ez tényleg a futball ünnepe lesz!
A Tápiószentmártonban született, a pályafutását Tápiószecsőn kezdő, majd az MTK, az Anderlecht és a Videotonban is maradandót alkotó, többek között három magyar és öt belga bajnoki címet nyerő Juhász Roland nem csupán nézőként őriz emléket BL-összecsapásról: a selejtezőkkel együtt összesen 36 mérkőzésen lépett pályára az első számú európai kupasorozatban. Kiemelte, soha nem felejti el az első csoportmeccsét – annak ellenére sem, hogy 2005. szeptember 13-án az Anderlecht vereséget szenvedett a Chelsea vendégeként.
– Bár egy nullára kikaptunk Londonban, életre szóló élményt jelentett az a kilencven perc. Korábban az MTK-val már szerepelhettem Bajnokok Ligája-selejtezőn, de a csoportmérkőzés egészen más kávéház volt. Több mint húsz éve volt, de máig előttem van, hogy megyünk be a stadionba, és én csak ámulok azon, hogy minden a sorozat emblémájával van díszítve. A legkisebb részletre is figyeltek, ott tapasztaltam meg először, milyen lenyűgöző légkör övezi a Bajnokok Ligáját. Szerencsére több mérkőzésen is megélhettem ezt, a Milan ellen még gólt is szereztem! El kell ismernem, nem az volt életem legjobb meccse, de a Didának fejelt gól és az idő megszépíti a négy egyes vereséget. A BL jelentette a csúcsot a karrieremben – amíg nem adatott meg, hogy Európa-bajnokságon játszhassak. Azt, hogy az Eb-részvételt kivívtuk a társakkal, majd Franciaországban képviselhettük a hazánkat, számomra mindennél többet ér, de a Bajnokok Ligája-csoportmeccsekre is boldogan gondolok vissza.

Az említett Milan elleni 1–4 nagyban Kakának „köszönhető”, aki mesterhármast ért el a 2006. november elsején lejátszott mérkőzésen. A brazil zseni kapcsán tudni érdemes, gyakori részvevője az UEFA gáláinak, remélhető, hogy a finálé előtti napon rendezendő, legendákat felvonultató Ultimate Champions Legends Tournamenten is láthatjuk. Noha a Papp László Budapest Sportarénában szerelést öltők névsora még nem ismert, nem kizárt, hogy Juhász Roland ugyanúgy kifut majd a pályára, mint Kaká.
– Nem bánnám, ha megint találkoznánk. Kaká csodálatos futballista volt, élmény volt nézni, ahogy a labdához ér. Már a milánói BL-meccs előtt, egy Magyarország–Brazília mérkőzésen meggyőződhettem a klasszisáról, áradt az intelligencia a játékából. Szerintem a szóban forgó BL-meccsre ő is emlékszik, azért az nem sűrűn fordul elő, hogy valaki háromszor is a kapuba találjon egy ilyen rangos mérkőzésen.
Anderlecht–Milan párharc biztosan nem lesz Pesten, de magyar részvevője még lehet a finálénak.
– De jó lenne, ha két magyart is láthatnánk a pályán! Borítékolható, hogy bármilyen párosításban csemege és örök élmény lesz a döntő, de én talán egy Liverpool–Barcelona mérkőzésnek örülnék leginkább… A Barca gyerekkori kedvenc, azt meg aligha kell részletezni, miért szorítok az angol bajnoknak. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos számára ráadásul az otthont jelenti a Puskás Aréna – szívből kívánom nekik, hogy május harmincadikán megtapasztalják, milyen érzés hazai pályán BL-döntőt játszani!
A hírkategória további hírei
2026-03-20 12:43:50
Tovább kell erősíteni a klubok és a szövetség együttműködését
2026-03-20 09:59:27
Az MLSZ 2026-os küldöttközgyűlése - élő közvetítés
2026-03-17 11:55:37
A sport mindenkié - fókuszban a fogyatékossággal élők
2026-03-16 16:06:34










