Puskás 'Öcsi' gólt is lőtt, meg öngólt is

2012. június. 29., 13:52   |    

Puskás 'Öcsi' gólt is lőtt, meg öngólt is

Mindössze egy mérkőzést játszott története során a magyar válogatott június 29-án. Azt ellenben megnyerte. A Balkán Kupa keretein belül rendezett találkozón 3:2-re verte a jugoszlávokat.

 

Belgrádban Gallowich Tibor szövetségi kapitány az Újpest bajnokcsapatának játékosaira építette a válogatottat. Tóth György kapus és Nagymarosi Mihály, azaz 'Misa', a kor egyik legjobb játékosa nem tudta vállalni a játékot, így a helyükön a diósgyőri Károlyi József és a csepeli Rákosi (Rottenbiller) Ferenc lépett pályára. Rákosi, valamint a pécsi Vezér II Antal és a lila-fehér kontingensből Laborcz (Langa) Lajos először játszott a nemzeti tizenegyben. Az összeállítás: Károlyi – Balogh II, Szűcs, Laborcz – Kirádi, Rákosi – Egresi, Szusza, Szilágyi, Puskás, Vezér.

Szilágyi I Gyula, a Vasas Debrecenből a fővárosba került, mindössze másodszor válogatott csatára szerezte meg a vezetést a 33. percben három perccel később ellenben a zágrábi Zvonimir Cimermančić kiegyenlített. A második félidő elején a 20 éves Puskás Ferenc megszerezte a vezetést, aztán néhány perccel később az öt és felsen védekezve beleért Željko Čajkovski lövésébe – öngól. A meccs a 84. percben dőlt el: a cserekébnt beállt Mike (Mayer) István, a Ferencváros csatára átvette Szusza Ferenc labdáját, s már hallhatta is a 'feladó' hangját: 'Mike, menj egyedül!' Ment, de csak öt métert, aztán húsz méterről akkora gólt rúgott a jobb felső sarokba, hogy a labda kiszakította a hálót.

 


FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS