Posztumusz díjat kapott Puskás Ferenc
Világ Sportlegendái Díjjal ismerték el posztumusz Puskás Ferenc labdarúgót Monte-Carlóban.
A "sportcsillagok Oscar-gálájának" is nevezett ceremónián azokat a sportolókat ismerik el a Világ Sportlegendái Díjjal (World Sports Legends Award), akik kiemelkedő karrierjük mellett vagy pályafutásuk befejezése után is sokat tettek a közösségért, és életművük példaértékű az új generációknak is. Az elismerést több kategóriában osztották ki szombat este.
A Puskás Ferencnek posztumusz odaítélt kitüntetést a 2006-ban elhunyt háromszoros BEK-győztes labdarúgó dédunokája, Ane de Juan Damborena és Schmitt Pál, a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, korábbi köztársasági elnök vette át.
Az eseményen az MLSZ képviseletében Berzi Sándor alelnök is részt vett, Puskás Ferenc egykori klubja, a Real Madrid képviseletében a legendás 10-es egykori csapattársa, Amancio Amaro Varela érkezett Monte-Carlóba.
A felcsúti Puskás Intézet minitárlatot épített fel a Fairmont Monte-Carlo hotel egyik szárnyában, az ünnepségnek helyet adó Salle d'Or előtt. A kiállítás több értékes relikviával mutatta be Puskás Ferenc kispesti és madridi életútját, válogatottbeli szereplését.
A hírkategória további hírei
2026-01-08 12:02:07
Legyél önkéntes a 2026-os UEFA Bajnokok Ligája-döntőn!
2026-01-07 10:46:11
Sportösztöndíj-pályázat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2026-01-02 20:36:33










