Ötvenéves az utolsó Európa-bajnok válogatottunk csapatkapitánya

Kovács Kálmán Budapesten született, óvodás volt, amikor édesapja már vitte magával a Budapesti Honvéd mérkőzéseire, és egy 1974-es toborzón került az egyesülethez. A serdülőben, majd az ifiben ontotta a gólokat, nem csoda, hogy hamar bekerült az ifjúsági válogatottba. A kispestiek első csapatában bajnoki mérkőzésen 18 évesen, 1983. október 29-én, a Pécsi MSC ellen debütált, noha előző nyáron játszott, sőt gólt szerzett az Intertotó Kupában is. Első másfél szezonjában nehéz volt bekerülnie a Bodonyi-Dajka-Esterházy csatársorba, de a balszélső 1984 végi távozása előtt is játszott már az összes őszi bajnokin. A honi élvonalban csak a „kispesti klubban szerepelt, mégpedig négy részletben, 1983 és 1998 között, és 185 bajnokijukon hetvenszer volt eredményes. Ötször szerzett bajnoki aranyat (1983–1984, 1984–1985, 1985–1986, 1987–1988, 1988–1989), egyszer bronzot (1991–1992). Nyert két Magyar Népköztársasági Kupát (1985, 1989), az első fináléban két gólt rúgott a Tatabányának. (Volt egy vesztes kupadöntője is 1988-ban.)

A válogatottban 1985. október 16-án mutatkozhatott be, alig múlt húszéves. Cardiffban a 75. percben küldte pályára Mezey György, és az utolsó előtti percben gólpasszt adott klubtársának, Détári Lajosnak. Győztek a mieink 3-0-ra, holott nem akárki védte a „sárkányok” kapuját, hanem a legendás Neville Southall.

Kovács Kálmán mindhárom mérkőzésen pályára lépett a katari túrán, 1986. január 30. és február 1. között. Valamennyi fellépését megnyerte a nemzeti együttes, szerzett nyolc találatot, és nem kapott egyet sem. A második összecsapáson a második gólt Kovács rúgta Ázsia válogatottjának a kapujába. Emlékezetes mérkőzése volt az 1986. március 16-i, amelyen a magyar válogatott 3-0-ra legyőzte Brazíliát, és Kovács Kálmán lőtte a másodikat Leão hálójába a Népstadionban. Kint volt az 1986-os mexikói világbajnokságon, 65 percet kapott Mezey Györgytől a franciák ellen (0-3). 1995. augusztus 16-án búcsúzott el a címeres meztől, amelyet ötvenhatszor öltött magára, és amelyben 19 gólt szerzett. A balszélsők közül csak dr. Fenyvesi Máté szerepelt nála többször az A-válogatottban.

1982 és 1984 között huszonkétszer lépett pályára az ifjúsági válogatottban. Hat góllal segítette a korosztályos gárdát. 1984-ben ifjúsági (U18) Európa-bajnok lett a Szovjetunióban. Noha a moszkvai döntő „szétlövésében” elhibázta az első magyar tizenegyest, addig nagyon sokat tett a csapatért: az addigi négy mérkőzésből hárman ő szerezte a mérkőzés első gólját. 1984 és 1987 között tizenháromszor volt a különféle utánpótlás-válogatottaknak a tagja, négyszer talált hálóba. 1986-ban utánpótlás (U21) Európa-bajnoki bronzérmet kapott. 1985-ben kétszer a B-válogatottat erősítette.

Élete talán legjobb klubmérkőzését a Panathinaikosz ellen vívta 1987. november 25-én. Az UEFA-kupa 3. körében a Bp. Honvéd 5-2-re kiütötte az athéni zöld-fehéreket, és a csatár négyszer vette be Antonisz Minou kapus hálóját. (Aztán a visszavágón – máig vitatott körülmények között – a görögök 5-1-re nyertek, és ők jutottak tovább.)

A gyorsléptű szélsőt a Toulon hívta, ám akkor még nem mehetett. Az esetre így emlékezett vissza: „(…) egymillió dollárt akart adni értem a Honvédnak. A klubom viszont csak akkor adott volna el, ha a békéscsabai Szekeres Józsit meg tudja szerezni. Miután a csabaiak értesültek arról, hogy a franciákkal tárgyal a Kispest, rákértek az árra, mire a Toulon felajánlotta a különbözetet. Így sem adott el a Honvéd, egy évvel később viszont már lejárt a szerződésem, és akkor már egyszerűbb volt a váltás.”

1989-ben aláírt az AJ Auxerre-hez – félmillió dollárért. Vadócz Krisztián említette bő másfél évtizeddel később, hogy „(…) amikor Auxerre-be érkeztem, azonnal Kovács Kálmánról és Burcsa Győzőről meséltek nekem. Mondták, hogy Kálmán »Kováx« mennyi gólt rúgott, az Auxerre történetének egyik legismertebb csatára.” Érdemeit nem csökkenti, hogy Enzo Scifo vagy Pascal Vahirua tömte a jobbnál jobb labdákkal, a taktikai utasításokat pedig az öltözőben a legendás Guy Roux mestertől kapta. 1989 és 1992 között futballozott először Franciaországban, az AJA együttesével bronzérmet szerzett (1990–1991). 1990-ben második lett a Ligue 1 góllövőlistáján Jean-Pierre Papin mögött.

1992-ben rövid időre visszatért a Honvédhoz, majd a Valenciennes piros-fehéreihez került, de az osztályozón nem sikerült bent tartania a csapatát az élvonalban. Egy szezont töltött a ott, majd egyet a Royal FC Antwerpnél (1993–1994). Azután egy évadot újból a Honvédban húzott le. 1995-ben a ciprusi APEOL-nél folytatta karrierjét, bajnok és kupagyőztes lett a sárga-kékekkel. 1996-ban Svájcba ment, hogy a második ligás SR Delémont szolgálatába álljon. 1997-ben újfent hazatért, és 1998-ban a Kispest-Honvéd FC-ben fejezte be labdarúgó-pályafutását.

2003 és 2005 között a Kispest és a magyar strandlabdarúgó-válogatott pályaedzőjeként tevékenykedett. A 2006-os, németországi világbajnokságon az RTL Klub egyik szakkommentátora volt.

Így foglalta össze az életfilozófiáját: „Elcsépelt közhely, hogy a pénz nem boldogít, ám akinek vannak céljai, kiegyensúlyozott életet él, tud szeretni, és őt is szeretik, annak a boldogsága nem pénzfüggő. Én ilyen vagyok. Boldog ember.”

Kovács Kálmán napjainkban testnevelő tanárként dolgozik, egy kistarcsai általános iskola tanulóinak oktatja a sportág alapjait.

---