Ötven éve vezette BEK-győzelemre a Benficát Guttmann Béla

Ma ötven éve, 1962. május 2-án nyerte meg második Bajnokcsapatok Európa-kupáját a portugál Benfica. A csapat edzője a futballtörténelem egyik legjobb szakvezetője, a magyar Guttmann Béla volt, akinek vezetésével egy évvel korábban is elhódította a legrangosabb kupát a portugál csapat. A '62-es amszterdami döntőben a 35 éves Puskás Ferenccel felálló Real Madriddal meccselt a lisszaboni együttes, és bár a spanyolok legendás magyar csatára mesterhármast ért el, a mérkőzés végén Guttmann Béla együttese örülhetett, az ifjú Eusebióval felálló csapat 5-3-ra diadalmaskodott.

Guttmann Bélát a The Times 2007-ben – 1981-ben bekövetkezett halála után több mint negyedszázaddal – minden idők nyolcadik legjobb trénerének választotta, mögé helyezve Herrerát, Zagallót, Mourinhót, Lippit, Del Bosquét, Menottit, Trapattonit, Hiddinket, Lobanovszkijt, Herbergert...

Igaz, mellette csupán másodedzőként működött Brazília első világbajnok válogatottjának szakvezetője! Nem különösebben sokkal a vb-aranyérem előtt: azt 1958-ban hódította el a sárga mezes csapat, míg Guttmann – Feola „segéddel” – 1957-ben vezette az állami bajnoki cím elnyerésére a Sao Paulo FC-t.

Négy évtizedes szakvezetői pályája során összesen tíz országban edzősködött, s Németországban, 2006-ban nyilván ennek nyomán jelent meg Detlev Claussen Guttmannról írt könyve a következő címmel: „A futball világtörténelme egyetlen személyben”. A német nyelvû források egyébként máig Weltklassespielerként, azaz világklasszis játékosként említik, mert a századfordulón született tréneridol természetesen nem edzőként kezdte.

Játékosként a Vasasban nevelkedett, majd átigazolt a Törekvéshez, onnan pedig az MTK-hoz, amelynek csapatában két bajnoki címet szerzett. Centerhalfot játszott, de időnként beállították jobbhátvédnek, jobb- és balfedezetnek, jobb­összekötőnek, középcsatárnak is. A center szerepkörétől valószínûleg akkor ment el a kedve, amikor mesterhármassal lepte meg Zsák Károlyt, a legendás kapust, majd másnap azt olvasta a 3-0-val zárult Törekvés–33 FC meccs tudósításában: „Guttmann három gólt rúgott, de a mezőny leggyöngébb emberének bizonyult.

Az ötszörös válogatott Guttmann később megannyi New York-i együttesben felbukkant, és hét esztendőt töltött az Államokban, mígnem visszatért Európába; előbb Ausztriába, majd – hollandiai kitérővel – Magyarországra. Immár nem futballistának: edzőnek. Az Újpestet egészen jól eldirigálta: a Zsengellér Gyula vezérelte lilák az 1938/39-es évadban 107 gólt szerezve hódították el a bajnoki aranyérmet, és a klub vitrinjébe tették az annak idején nagy becsben tartott Közép-európai Kupát is.

Guttmann mindjárt fizetésemelésért fordult az elnök-mecénás Aschner Lipóthoz, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezérigazgatójához, ám a Tungsram és az újpesti futball felvirágoztatója elutasította. Guttmann csak hét évvel később, az Illovszky-, Szilágyi-féle Vasassal szerzett ezüst után irányította újra az Újpest csapatát – a régiek közül már csupán Zsengellér játszott, de az aranyérmes kimenetel nem változott –, időközben pedig megnyerte magát az életet.

Guttmann Újpestről Kispestre szegődött, de nem maradt ott sokáig, mert egy győri meccsen lehívta a pályáról a durváskodó Patyit. Azaz csak lehívta voln­a, Puskás Ferenc ugyanis rárivallt a társára: „Nem mész sehova!” Mire az edző elhagyta a kispadot, és felült a lelátóra, majd hirtelen távozása után engedélyt kért, hogy külföldre szerződhessen edzőnek. Abban az időben az efféle hozzájárulás megszerzése nagyobb bravúr volt egy vb-győzelemnél, de – miként Sárosi Györgyöt és Zsengellért – őt is elengedték. (Mást senkit.)

Bár ellátogatott Argentínába és Ciprusra is, a század és saját maga ötvenes éveinek első felét nagyrészt Itáliában töltötte, s 1954-ben bronzérmet, 1955-ben „fél” aranyat nyert a Milannal. Tizenkilenc forduló után ugyanis menesztették, mivel a listavezető vörös-feketék kikaptak Triesztben, majd otthon a Sampdoriától.

Sao Paulo arra is jó volt, hogy összebarátkozzék José Carlos Bauerrel, aki 1950-ben vb-ezüstérmet nyert, és 1954-ben szintén részt vett a világbajnokságon, játszott a 4-2-es magyar–brazilon is. Ez a Bauer szólt neki néhány évvel később, amikor Guttmann már a Benfica edzőjeként dolgozott, hogy látott egy csodagyereket Mozambikban. A srácot Eusebiónak hívták... A portugál együttes még a felfedezett nélkül hódította el először a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, de az ifjú már akkor is a Benficához tartozott, mivel a magyar tréner megnézte, és nyomban Lisszabonba vitte. A BEK-duplázás már Eusebio főszereplésével következett be: az 1962-es döntőben Puskás hiába szerzett három gólt a Real Madridban, a címvédő csapat 5-3-ra győzött. A Benfica – jóllehet további öt alkalommal finalista volt – azóta sem aratott diadalt a kontinens első számú klubtornáján.

Guttmann nagymester ugyanabban az évben bajnoki címet nyert az uruguayi Penarollal (már megint átugrott Dél-Amerikába...), ahogyan a Portóval is, mielőtt az Európát meghódító Benficával duplázott a portugál bajnokságban. Még megmutatta magát a Servette-nél és a Panathinaikosznál is, elvégre Svájcban meg Görögországban addig speciel nem jelentkezett, és elvállalta az osztrák válogatott irányítását, hogy 1964 májusában parádés pályafutása legfájdalmasabb győzelmére vezesse a „sógorokat”: Ausztria–Magyarország 1-0.

Nyugdíjas éveiben a bécsi kávéházakban korábbi játékosai kapcsán többek között Zsengellérről, Bozsikról, Puskásról, Nordahlról, Liedholmról, Schiaffinóról, Mauróról, De Sordiról, Dino Saniról, Zizinhóról, Germanóról, Augustóról, Eusebióról, Colunáról, Matosasról, Pedro Rocháról mesélhetett... Egyszer összeállította álom­csapatát a tanítványaiból; nemhogy Coluna, Rocha vagy a vb-aranyérmes és a Milannal BEK-győztes brazil Dino Sani, de még Zsengellér vagy Eusebio sem „fért be”. (A belsőhármasa: Schiaffino, Nordahl, Puskás.).

(Forrás: Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán)