Öt ország, 44 csapat, közel 700 sportoló: ilyen volt a 2017-es KEK

2017. március. 06., 11:59   |    

Öt ország, 44 csapat, közel 700 sportoló: ilyen volt a 2017-es KEK

Március 2-4. között a szokásosnál is nagyobb élettel telt meg a BEAC csarnoka, mivel zsinórban nyolcadszorra került megrendezésre a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezésében.

Idén bővített programkínálat várta a résztvevőket, az egyetemi és alumni futsaltorna, illetve a szokásos cheer MEFOB döntő mellett már kosárlabda tornát is rendeztek (a tornáról készített videó itt megtekinthető). Az egyetemi kupát egy újonc csapat, az Óbudai Egyetem vihette haza, míg az Alumni tornán az Imperial Wet megvédte a bajnoki címét. A jótékonyságról sem tettek le a szervezők, az idei adományokat a Péterfalvai Református Líceumnak juttatják el. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és a torna fővédnöke mellett Újbuda Önkormányzata, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft., az ELTE Sport Kft., a Ferencvárosi Torna Club, az FTC játékosa Hajnal Tamás, illetve a résztvevő csapatok is ajánlottak fel sportszereket, játékokat az intézmény tanulói számára.

Az „Egyetemi sport határok nélkül” mottóval megrendezett tornára a nyolc magyarországi csapat mellett még négy területről érkeztek a résztvevők: Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. Így alakult ki a tizenhat csapatos névsor, és a pénteki csoportmeccsek után szombat délelőtt már biztossá vált: új győztese lesz a KEK-nek, hiszen a kolozsvári Góbék és az Óbudai Egyetem jutott a döntőbe. Előbbi a Szent István Egyetemet, utóbbi az Nemzeti Közszolgálati Egyetemet ütötte el a döntőbe jutástól, így nekik a bronzmérkőzés maradt a bizonyításra. A közszolgálatisok éltek a lehetőséggel, és hátrányból felállva 3-1-re győztek a gödöllői csapat ellen. Hagyományosan az éremért zajló küzdelmek előtt került sor a cheer MEFOB döntőjére, ahol rengeteg ELTE-s mosolygós arcot lehetett látni, hiszen több kategóriában is sikerült “aranyosan” távoznia a lányoknak.

A döntőre teljesen megtelt a lelátó, és nem is kellett csalódniuk a kilátogató szurkolóknak: egy roppant színvonalas meccsen 4-0-ás sikerrel az Óbudai Egyetem megszerezte a trófeát a Kolozsvári Góbék ellen. Mindkét csapatnak ez az eddigi legjobb szereplése, ráadásul az Óbudai Egyetem először vett részt a tornán.

Az öregdiák futsaltorna rekordszámú, 20 csapattal zajlott, de a tavalyi bajnokot csak megszorítani tudták, a trónról letaszítani nem, így ismét a csíkszeredai Imperial Wet csapata távozhatott győztesen a műfűről. A kosárlabda tornán 8 csapat vett részt (4 női és 4 férfi), mind a hölgyek, mind az urak mezőnyében mindenki játszott mindenkivel, az így kialakult rangsorban pedig a nőknél a Budapesti Corvinus Egyetem vihette haza a serleget, míg a férfiaknál az ELTE szerezte meg az aranyérmet.

Az ünnepélyes díjátadóra személyesen látogatott el Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó az MLSZ képviseletében. Kiemelte, hogy a labdarúgás támogatása minden életkorban és formában szükséges, emellett örömmel látta, hogy a technikai megoldások terén már a Messi, Suarez, Neymar triót idéző megmozdulásokat láthattunk, ezek alapján pedig Bernd Storck is válogathatna a torna sportolói közül.

Dr. Székely Mózes MEFS főtitkár, többszörös Ironman szintén díjakat adott át, emellett elégedetten szemlélte a lelátót, amely a sportág rajongóival, szurkolókkal telt meg.

Simon Gábor, a torna főszervezője, a BEAC ügyvezője kiemelte a háttérben segítő önkénteseket, szakmai gyakorlatos ELTE hallgatókat és munkatársakat, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen sikeresen a kupa. Többek nagy örömére elárulta, hogy jövőre már egy felújított csarnokban mérhetik össze erejüket a felek, amit a TAO-n elnyert támogatással kívánnak megvalósítani.

A KEK egyetemi torna végeredménye:

1. Óbudai Egyetem
2. Kolozsvári Góbék
3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
4. Szent István Egyetem

A KEK Alumni torna végeredménye:

1. Imperial Wet
2. NoName
3. ELTE
4. Malária


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS