V4-es összefogás az edzőképzésben
Első alkalommal rendezték meg a visegrádi országok edzőképzését fókuszba helyező egynapos találkozót.
A január 23-án, kedden az MLSZ telki edzőközpontban sorra kerülő találkozó ötlete már korábban is felmerült, de csak a 2023-as nyoni UEFA-konferencián konkretizálódott, ahol szintén az edzőképzés témaköre volt napirenden. A találkozó célja a V4 országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közötti sportkapcsolat megerősítése, illetve a visegrádi országok edzőképzésével kapcsolatos tapasztalatok egymással való megosztása az edzőképzési vezetők jelenlétében.
Mivel a négy ország hasonló lehetőségekkel rendelkezik a sport területén, így hasonló problémákkal is szembesül, ennek következtében mind a négy tagországnak kézenfekvő volt élnie az együttműködés lehetőségével.
Az interaktív előadássorozatból és eszmecseréből álló találkozó során a tagországok bemutatták a saját labdarúgó-szövetségeik működését, illetve megvitatták az egyes fejlesztési területeket.
Az együttműködés keretében a jövőben újabb találkozókon vitatják meg a fejlődés lehetséges irányait a résztvevők.
A hírkategória további hírei
2026-04-28 12:35:40
Vizsgálatot indít az MLSZ a szokatlan eredménnyel zárult futsal mérkőzés után
2026-04-28 11:04:57
Juhász Roland, Figo, Cafu és Rakitic küzd meg egymással a BL-döntő előtt
2026-04-24 14:29:44
Ülésezett az Elsőfokú Licencadó Bizottság
2026-04-20 15:10:09










