Nyolc magyar gól a későbbi világbajnok kapujában

2012. június. 20., 11:39   |    

Nyolc magyar gól a későbbi világbajnok kapujában

Olyan természetesen, ha nem is sokszor, de előfordult már, hogy a világbajnoki cím nyertese a döntőig vezető úton vereséget szenvedjen. (Nem kell a legutóbbi példán sokat gondolkodni, a spanyolok is így járta 2010-ben.) De olyanra, hogy a majdani világbajnok nyolc gólt kapjon, ötgólos vereséget szenvedjen, csak egyszer akadt precedens. A magyar futballtörténelem ismerői kapásból vágják: 1954-ben, amikor az Aranycsapat a második vb-meccsén 8:3-ra megverte a németeket.

 

A találkozó egy nagy sorozatba illeszkedik: 1954 májusi, angolok elleni hazai 7:1-gyel kezdődően a magyar csapat sorozatban öt mérkőzésen szerzett legalább négy gólt. A háromoroszlánosok után a dél-koreaiakat 9:0-ra, a németeket 8:3-ra, a brazilokat és az uruguayiakat 4:2-re győzte le. Az öt között ott vannak a futball 'tanítómesterei', valamint 1950, 1954 és 1958 világbajnokai (noha a brazilok csapatában már csak egy-két játékos maradt meg a svájci keretből a svédországi tornára).

Nézzük először a szikár tényeket: 1954. június 20-án a bázeli St. Jakob Stadionban az angol Ling játékvezetése mellett (ő kapta aztán a döntőt is) a magyar válogatott a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Tóth II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállításban játszott, azaz Sebes Gusztáv, miként később a döntőben, itt is a csepeli Tóth Józsefet állította a jobb szélre. A csapat nagyszerűen játszott, Kocsis Sándor négy, Hidegkuti Nándor két, Puskás Ferenc és Tóth II egy-egy gólt lőtt. A németek találatai 3:0-nál, 7:1-nél és 8:2-nél estek, nem sokat számított egyik sem. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Sepp Herberger néhány kulcsjátékosát nem állította a csapatába, Toni Turek, Helmut Rahn, Ottmar Walter, Max Morlock, Hans Schäfer és Karl Mai sem játszott a július 4-én a döntőben szerepeltek közül.

A Puskás Ferenc életéről a kilencvenes évek közepén megjelent Egy legenda életre kel című könyvben az Aranycsapat tízese így emlékezett a mérkőzésre: 'Ha veszem az angolok elleni, pesti meccset is, harmincnégy gólt lőttünk négy mérkőzésen. Megsérültem a németek ellen, s ezért aztán ki kellett hagynom a következő két találkozót. Nem játszottam sem a brazilok, sem az uruguayiak ellen – a csapat azonban mindkettőt megnyerte 4:2-re. A sérülésem a legkevésbé sem azért történt, mert a németek túl durván játszottak, egyébként is, olyan nagy volt a különbség a két csapat között, hogy inkább hasonlított a kilencven perc egy barátságos mérkőzésre, mintsem egy világbajnoki csoportmeccsre. Az történt, hogy Liebrich, a németek hátvédje utánam lépett, s hátulról felrúgott. Talán 6:1-re vezettünk már akkor. Akkor nem volt jelentősége annak, hogy tíz emberrel fejezte be a csapat a mérkőzést. Bevittek az öltözőbe, doktor Kreisz László, az orvos azonnal kezelésbe vett. Beborogatta a lábamat, aztán azt mondta: Jó hideg víz, az kell rá. Nem tudok többet tenni érted, mint hogy állandóan borogatom.'

1997 februárjában hunyt el Josep 'Jupp' Posipal, a németek erdélyi származású, magyarul kitűnően beszélő védője. A tőle eredő anekdoták szerint Puskás gyakran froclizta Liebrichet a mérkőzés alatt , s rendre őt – mármint Posipalt – kérte meg, hogy fordítson. A hátvéd 'tolmácsolt' – Liebrich pedig begurult.

Erről azt mondta Puskás: 'Vezettem a labdát, Liebrichet megelőzve. Fedeztem a testemmel, hogy ne tudjon hozzáférni. Szerintem nem érhette el a labdát, mégis belém rúgott. Rettenetesen fájt, azt hittem, eltört a lábam. De hogy szándékos volt-e, vagy sem, nem tudom. Talán mindegy is. Szegény Liebrich meghalt, hagyjuk békében nyugodni.'

Sebes Gusztáv az Örömök és csalódások című könyvében kevésbé elnézően írt az esetről: 'Ötvenezer néző szurkolt a németeknek a tribünön, s a bíró, az angol Ling egyáltalán nem torolta meg, hogy Liebrich összevissza rugdossa Puskást. Egyszer a tizenhatoson belül rúgta fel – nem kaptunk érte büntetőt. Aztán a harmadik volt a legdurvább: utána Puskás már nem is tudott lábra állni. A meccs után úgy festett, lehet, hogy Öcsi már nem is tud pályára lépni a tornán.'

A németek súlyos veresége nem okozott különösebb meglepetést. Sepp Herberger csapatát senki nem sorolta az esélyesek közé. De a szövetségi edző más véleményen volt – amint azt az akkori segítő, a későbbi utód, Helmut Schön felidézte: 'Németországban is mindenki a magyarokat tartotta a torna esélyesének, hiszen minden kétséget kizáróan ők voltak a világbajnokság legjobbjai. De amikor már a csoportmérkőzések alatt találkozott a két csapat, Herberger úgy számolt, miután mindkét válogatott továbbjut, nincs értelme legjobbjait pályára küldeni. Tudatos lépés volt ez, ami azt eredményezte, a döntőben Sebes számára teljesen – vagy legalábbis nagyrészt – ismeretlen volt a német válogatott, míg mi tökéletesen feltérképezhettük a magyarokat.' Ma már futballtörténelem: a döntőt a németek nyerték meg 3:2-re. Miközben a világ mindmáig úgy tartja: 1954-ben a gólrekordokat döntő magyar csapat volt valójában a torna és a földkerekség legjobbja.

Két mérkőzést játszott még a magyar labdarúgó-válogatott ezen a napon. Az elsőt 1912-ben, a stockholmi olimpia előtt, Göteborgban, a svédekkel. A Herczog Ede által irányított csapat a Domonkos – Rumbold, Révész – Szury, Károly, Vágó – Sebestyén, Bodnár, Pataki, Schlosser, Borbás összeállításban játszott, nem túl jól. A svédek kétszer is vezettek, előbb Bergström, majd Swensson góljával, előbb Bodnár Sándor, majd Pataki Mihály egyenlített, így lett a végeredmény 2:2. Ez volt egyébként a két ország gyakori futballtalálkozói sorában az első.

Ugyancsak június 20-án játszotta a magyar csapat 1964-ben a Nemzetek Kupája (a tulajdonképpeni Európa-bajnokság) spanyolországi négyes döntőjében a dánok elleni bronzmeccset. Akárcsak a madridi elődöntőben, a barcelonai találkozón is 120 perces csatára kényszerült az ezúttal Novák Dezsőt, Solymosi Ernőt, Ihász Kálmánt, Farkas Jánost és Varga Zoltánt is csatasorba állító magyar gárda (A 'további' hat: Szentmihályi Antal, Mészöly Kálmán, Sipos Ferenc, Albert Flórián, Bene Ferenc, Fenyvesi Máté). Bene ugyan már a tizedik percben vezetést szerzett, de ez a gól a nagy mezőnyfölény ellenére sem volt elégséges a győzelemhez. A dánok a második félidőben csak egyszer 'tévedtek' át a magyar térfélre, ám ebből az egy akcióból Carl Bertelsen a 85. percben kiegyenlített. Mindez felbőszíthette a magyarokat, mert a hosszabbításban már kitűnően futballozott a csapat. A 107. percben az Albert Flórián buktatásáért megítélt tizenegyest Novák Dezső lőtte Leif Nielsen kapujába, majd négy perccel később szabadrúgásból győzte le a dánok kapusát: 3:1. A mindössze háromezres publikum tapssal búcsúzott a meccs után Európa harmadik legjobb válogatottjától. A négyes 'minidöntő' társ-gólkirálya egyébként, a spanyol Pereda társaságában, Bene Ferenc és Novák Dezső lettek.


FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS