Nem lesznek idén U19-es Európa-bajnokságok
Az UEFA végrehajtó bizottsága keddi ülésén úgy határozott, hogy a továbbra is aggasztó járványhelyzet miatt törli az idei női és férfi U19-es Európa-bajnokságot.
Az európai szövetség arról már tavaly döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg sem a férfi, sem a női U17-es Európa-bajnokságot, de az U19-es Eb-k megrendezésében akkor még bízott az UEFA. Az elmúlt hetek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy a női és férfi U19-es Európa-bajnokságot sem lehetne biztonságosan megrendezni, a selejtezőknek ugyanis már a jövő hónapban el kellett volna indulniuk, miközben a koronavírus-járvány harmadik hulláma felfelé ível, ezért a válogatottak utaztatása, a minitornák megrendezése komoly nehézségbe ütközne, valamint jelentős egészségügyi kockázatokat jelentene a mérkőzések lejátszása.
Az UEFA a fiatal sportolók biztonságát és egészségét szem előtt tartva úgy határozott, hogy idén nemcsak az U17-es, hanem az U19-es korosztály számára nem rendez Európa-bajnokságot. A 2019-ben U17-es férfi Eb-n és világbajnokságon is részt vett 2002-es korosztály csapata így nem kaphat esélyt arra, hogy U19-ben is kivívja az Eb-szereplést, és ugyanebben a korosztályban a lányok sem vághatnak neki a selejtezőknek.
A hírkategória további hírei
2026-04-24 14:29:44
Ülésezett az Elsőfokú Licencadó Bizottság
2026-04-20 15:10:09
Hetven szép év emléke: Esterházy Mártont köszöntötték
2026-04-17 10:19:47
Pályázati felhívás
2026-04-15 17:42:59










