MLSZ-látogatás Nagyváradon
Frissen alakult, nagyváradi labdarúgóklubnál tett látogatást Gellei Imre az MLSZ szakmai bizottságának tagja és Kozma Mihály, a futsal bizottság elnöke.
Csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Gellei Imre és Kozma Mihály a Nagyvárad melletti Hegyközpályiba látogatott, ahol Jenei Imrével, a válogatott egykori szövetségi kapitányával, BEK-győztes szakemberrel is találkoztak, aki egyebek mellett az utánpótlás-nevelő edzők személyiségének szerepéről is beszélt.
A jó utánpótlásedző minden gyermekkel úgy foglalkozik, mintha a sajátja lenne
– foglalta össze a lényeget a legendás mester.
A helyi NAC Labdarúgó Egyesület ifjú játékosai, valamint szüleik és nagyszüleik örömmel fogadták a látogatást és a 2018-ban alakult sportegyesületnek ajándékozott sportfelszereléseket. A NAC ahhoz is támogatást kapott, hogy a nyáron megrendezzék a II. Aranycsapat Labdarúgó Tornát.
– Az eddigi eredményeink azt mutatják, hogy sikerült Nagyváradon az utánpótlás-nevelés alapjait lefektetnünk, most a megerősödés a legfontosabb feladatunk, ehhez minden segítséget jó szívvel fogadunk – mondta a klub működéséről az egyesület elnöke, Habinyák István.
A hírkategória további hírei
2026-01-08 12:02:07
Legyél önkéntes a 2026-os UEFA Bajnokok Ligája-döntőn!
2026-01-07 10:46:11
Sportösztöndíj-pályázat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2026-01-02 20:36:33










