Ma ünnepli 65. születésnapját Nyilasi Tibor

Nyilasi Tibor 1955. január 18-án, egy keddi napon született Várpalotán, de szüleivel hamar felköltözött a fővárosba, a II. kerületi Medve utcai általános iskolába járt. Az Úttörőstadion SC volt az egyetlen klubja itthon a Ferencvároson kívül. 1965 augusztusában, tízéves kezdett járni a Margitszigetre az edzésekre, édesapja (Nyilasi János), feljegyezte aztán pontosan azt is, hogy az első igazolást, 88 Bp. – XIII. 638948-as számmal, 1966. február 23-án állították ki a nyurga fiú részére.

Tibi 14 évesen már 180 centi magas volt, 46-os cipőt viselt. De nem csak így emelkedett ki a társai közül. Tudására felfigyeltek a Ferencvárosnál is, Kertész János edző 1971 júliusában átigazolási lapot tett elé. A tizenhatodik évében járó fiú pedig boldogan öltözött zöld-fehérbe. Édesapja pontos statisztikáiból tudhatjuk (amelyek aztán meg is jelentek a Nyíl, az ezüstcipős gólkirály című könyvben), hogy az ifjú futballista palánta az Úttörőstadion színeiben 68 mérkőzésen 124 gólt szerzett. 15 találkozón hét gólt ért el a magyar ifjúsági válogatottban, 16-szor volt korosztályos Budapest-, nyolcszor ÉDOSZ-, háromszor pedig serdülőválogatott.

A Fradi-ifiben is a legjobbak közé számított, noha ott már nagyságrendekkel erősebb mezőnyben játszhatott. Társai közül például Forintos József, Onhausz Tibor, Staller János, Vad István és Viczkó Tamás is eljutott az első osztályig, Rab Tibor és Magyar István a válogatottságig, nem szólva az egy korosztállyal idősebb Ebedli Zoltánról, akivel ugyancsak játszott együtt, már akkor.

Hamarosan (akkor már Rákosi Gyula volt az edzője) az ifjúsági válogatott tagja lett, 1973 áprilisában a magyar csapat ötvenezer néző előtt 3-0-ra megverte az osztrákokat a Népstadionban. Nem csoda: Szabó Ferenc, Törőcsik András, Nyilasi Tibor és Pogány László alkotta a csatársort...

Néhány nappal később az ifjúsági bajnokcsapat egyik ásza – aki korábban helyet kapott már a tartalékcsapatban is – a Komlói Bányász elleni bajnoki mérkőzésen, 1973. május 19-én, bemutatkozott az NB I-ben. Engelbrecht helyére küldte be Csanádi Ferenc – az volt a 243. hazai bajnoki meccse közül az első.

A következő hónapokban megvetette a lábát a Fradiban, bekerült az utánpótlás-válogatottba, a Moór Ede által irányított válogatottal, miután a brazilokat is legyőzték, 1974 tavaszán, 1-1-es döntetlen után rosszabb szögletaránnyal (!) veszítették el Európa egyik legjelentősebb utánpótlás-tornájának, a touloninak a döntőjét. A zöld-fehérekkel 1974-ben és 1976-ban is megnyerte a magyar Népköztársasági Kupát, közben pedig a fiatal gárda egyik vezéregyéniségeként a KEK-döntőbe menetelt. A Fradi csak a kor valóban egyik legerősebb alakulata, a Dinamo Kijev ellen kényszerült kapitulálni.

Nyilasi Tibor számára újabb ugrást jelentett a Baróti Lajos vezette A-válogatott teheráni túrája: az irániak ellen mutatkozott be a legjobbak között. A következő, az osztrákok elleni meccsen megszerezte az első gólját a nemzeti tizenegyben, majd 1975. október 19-én egész Európával megismertette a nevét: öt gólt szerzett Szombathelyen, a Luxemburg elleni Eb-selejtezőn. Az esztendő végén szavazatot kapott a France Football Aranylabda-szavazásán. 1976-ban nyert először bajnoki címet a Ferencvárossal, utána a Dynamo Dresden elleni BEK-meccsen súlyos fejsérülést szenvedett, közel féléves kihagyásra kényszerült.

Ősszel ellenben kiharcolta a válogatottal a vb-szereplést. 1978-ban részt vett az argentínai Mundialon, az első, a házigazdák elleni mérkőzés hajrájában nem tudta elviselni a játékvezető részrehajlását és a hazai védők brutalitását, szabálytalansága után a portugál Garrido kiállította. A franciák elleni meccsen már játszhatott kint, de a hazaérkezés után az MLSZ eltiltást rótt ki rá, 1979 márciusában játszott újra a válogatottban.

1980 nyarától pályafutása legjobb hazai szezonját futotta. Az 1980–1981-es szezonban magyar bajnok, gólkirály és európai ezüstcipős lett. (Mi több, ha tiszta a verseny, alighanem aranycipőt vehet át a párizsi Lidóban...) Néhány héttel később meghívást kapott az Európa-válogatottba, 1981. augusztus 18-án játszott Prágában, Csehszlovákia ellen a kontinens citromsárga mezében. 1981 végén az MLSZ az Év játékosának választotta. Pályafutása második világbajnoksága az 1982-es, spanyolországi volt, két gólt szerzett három mérkőzésen (mindkettőt a salvadoriak ellen). A következő idényben csapatával második lett a bajnokságban a Rába ETO mögött (összesített mérlege hazai pályafutása során a két bajnoki cím mellett öt ezüstérem, s két bronzérem a bajnokságban, csak az 1977–78-as és az 1979–80-as idényben nem zárt a Fradi a képzeletbeli dobogón), a Csepel SC elleni bajnokin pedig, 1983. június 11-én lejátszotta pályafutása utolsó bajnoki meccsét az FTC tagjaként. Mindent egybevetve 383 mérkőzésen 220 gólt szerzett zöld-fehérben, bajnoki mérlege 243/132. Az egyetlen játékos, aki kétszer is kiérdemelte a Népsport, illetve a Nemzeti Sport maximális, tízes osztályzatát. (1979. március 14-én négy gólt ért el a Tatabánya, 1980. október 26-án hármat a bajnoki címvédő Bp. Honvéd ellen.)

Nyilasi Tibor mesterhármasa a Rába ETO ellen, 1983-ban: 

1983 nyarán felcsapott légiósnak, lila-fehérbe öltözött. Az érte 6,5 millió schillinget fizető bécsi Austria játékosa – s sztárja lett. Első évében már osztrák gólkirály lett. Öt szezont játszott légiósként, három bajnoki címet nyert, egyszeres kupagyőztes volt Ausztriában. 1983 és 1988 között 176 hivatalos mérkőzésen 111 gólt szerzett (a bajnokságban 121/81). Annak ellenére is hűséges maradt a bécsiekhez, hogy a Girondins Bordeaux-nál kétszer annyit kereshetett volna. 1988. május 14-én zárta le a játékoskarrierjét, az Admira elleni bajnoki találkozón. Mindössze 33 évesen.

Addigra már régen elbúcsúzott a válogatottól is, amelyben 1975 és 1985 között 70 mérkőzésen 32 gólt szerzett. Részt vett két világbajnokságon, a harmadikra sérülése és talán némi meg nem értés miatt, nem jutott el.

1990-től két korszakban irányította edzőként a Ferencváros csapatát, rajta kívül mindössze Tóth Potya István, Blum Zoltán, Dalnoki Jenő és Novák Dezső mondhatja el magáról, hogy játékosként és edzőként is nyert bajnoki címet és Magyar (Népköztársasági) Kupát a Fradival. Az első korszak 1990. augusztus 10-től 1994. június 15-ig, a második 1997. június 28.-tól 1998. november 28-ig tartott. Mindkettőt egy Kispest-Honvéd, illetve Kispest elleni mérkőzés zárta le. Nyilasi Tibor 254 mérkőzésen irányította a Ferencvárost (ezekből 171 volt bajnoki), egy bajnoki címet nyert (1992), háromszor nyerte el a Magyar Kupát (1991, 1993, 1994), kétszer a hazai Szuperkupát (1993, 1994).

2002 és 2007 között a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlásért felelős szakfelügyelője volt. 2010 augusztusa és 2014 januárja között az MLSZ sportigazgatójaként tevékenykedett. 2013 januárjában tagja lett az UEFA szakmai bizottságának. Jelenleg az MLSZ elnökségének tagjaként dolgozik.