A 70 éves Bálint Lászlót köszöntötte az MLSZ

Itthon a Ferencváros volt élete klubja. 1957 márciusában került a két edző, Hajabács Géza és Agárdi Ferenc kezei alá, 1958. március 3-án a Bp. Postás kölyökcsapata ellen vívott először bajnokit a Fradi szerelésében (2:0). Hatalmas szabadrúgásgóllal kezdett.

Az ifjúságiak között még csatárként szerepelt, később került hátra, a védelem tengelyébe. Mátrai Sándor távozását követően, dr. Lakat Károly korszakában, az 1968 eleji, közép-amerikai túrán mutatkozott be az FTC első csapatában, a Takács Béla – Novák, Bálint, Horváth László – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona tizenegyben. Néhány héttel később, 1968. március 3-án, a Salgótarjáni BTC elleni találkozón debütált az NB I-ben (2:2). Összesen 317 élvonalbeli összecsapásig jutott, ezeken 37 gólt jegyzett. Hazai pályafutása során kétszer bajnok (1968, 1975–1976), négyszer Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1972, 1974, 1976, 1978) lett. (Az 1978-as, hosszabbításos döntőben gólt szerzett a PMSC ellen, majd csapatkapitányként ő vette át a serleget.) Az ezüstjeinek gyűjtése az 1968-as VVK-döntőben indult (igaz, a Leeds United elleni elbukott finálékon nem jutott szóhoz), majd a nemzetközi porondon az 1972-es olimpiával, utóbb a KEK-döntővel folytatódott. 1975. május 14-én, a Dinamo Kijev ellen (0-3) eltiltás miatt nem szerepelhetett, ugyanis előtte kiállították Belgrádban. 1976-ban túlkorosként U23-as Európa-bajnoki ezüstérmet kapott. Ötször volt bajnoki (1970 tavasz, 1970–1971, 1972–1973, 1973–1974, 1978–1979), kétszer pedig MNK-ezüstérmes (1977, 1979). Az élvonal bronzát háromszor akasztottak a nyakába (1969, 1974–1975, 1976–1977).

1974-ben megkapta az FTC örökös bajnoka elismerést. 1975-ben az Év játékosának választotta meg az MLSZ. Akkor volt népszerűsége csúcsán, a Képes Sport Ön tizenegye szavazásán a neve a lapok több mint 95 százalékán szerepelt.

Bálint László az A-válogatottban 1972. március 29. és 1982. június 18. között 76 mérkőzésen négy gólt szerzett. Részt vett az argentínai és a spanyolországi világbajnokságon. 1970-ben egyszer, 1972-ben hétszer szerepelt az olimpiai együttesben. A müncheni tornáról ezüstéremmel érkezett haza.

Az első magyar labdarúgó volt, aki a szocializmus éveiben legális külföldi szerződés kötésére engedélyt kapott. Noha először az Ajaxszal állapodott meg, a hollandok végül a munkavállalási engedély hiányára hivatkozva mégsem fogadták. Az egykori Kispest-játékos, az akkor már évtizedek óta Belgiumban élő Béres András, valamint Szepesi György akkori MLSZ-elnök közbenjárásával végül az FC Bruges szerződtette. 1981. június 30-ig a flamand klub profija volt. Az első kinti idényében belga bajnoki címet nyert, majd elhódította a Belga Szuperkupát is. (A Beverent verték meg érte 4-3-ra büntetőkkel.) Összesen 48 bajnokija volt a flamandoknál. 1981.július 1-től és 1983. június 30-ig Franciaországban, a Toulouse FC-ben játszott, a csapatkapitányságig vitte. Az első idény végén csapatával feljutott az ottani első osztályba. 1983. július 1-től 1984. június 30-ig az FC Grenoble együttesét szolgálta. 1983. december 13-án, a Cannes–Grenoble bajnokin súlyos térdsérülést szenvedett, a műtétet követően fel kellett hagynia a játékkal.

1977-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdászi, 1988-ban a Testnevelési Főiskolán labdarúgó-szakedzői diplomát szerzett.

A visszavonulása után két periódusban is volt a Bp. Volán SC pályaedzője, vezetőedzője, majd szakmai igazgatója (1985–1987, 1991). 1988. március 16-tól 1988. május 17-ig – technikai igazgatói titulussal – hat találkozón irányította a magyar válogatottat. 1992-ben a Kispest-Honvéd ügyvezető igazgatója, az NB I-es liga elnökhelyettese, az MLSZ elnökségének tagja volt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség születésnapja másnapján, az MLSZ székházában köszöntötte fel az egykori kiváló labdarúgót.

(Archív fotók: Farkas József)