Lóránt Gyulára emlékeztek kőszegi sírjánál

2018. február. 07., 13:11   |    

Lóránt Gyulára emlékeztek kőszegi sírjánál

2018. február 6-án lett volna 95 éves az Aranycsapat sziklakemény középhátvédje, Lóránt Gyula. Ebből az alkalomból a kőszegi temetőben lévő díszsírhelyénél együtt emlékezett a vasi kisváros egyetlen olimpiai bajnokára Huber László polgármester és Básthy Béla alpolgármester, a Kőszegi Futball Club vezetői, valamint a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület vezetői és tagjai.

A kőszegi sportbarátok nevében Földesi János, egykori labdarúgó és sportvezető köszöntötte Lóránt Gyula tisztelőit, majd röviden felidézte a kiváló labdarúgó pályafutását. Huber László, Kőszeg város polgármestere kiemelte, hogy milyen fontos volt Kőszeg számára, amikor végakaratának megfelelően 2011-ben szülőhelyén végső nyugalomra helyezték Lóránt Gyulát. A város azóta is nagy tisztelettel adózik előtte. A fiatalok számára nem csak mint sportolót, de mint embert is példaképül lehet állítani, aki bárhol is élt a világban, mindig büszke volt kőszegi gyökereire.

Neudl Gábor, a Kőszegi FC elnöke örömének adott hangot, hogy a helyi labdarúgók ilyen nagyszerű elődre nézhetnek fel. A futballklub jelenlegi játékosai méltó utódai szeretnének lenni Lóránt Gyulának. A jelen labdarúgói mellett részt vett a megemlékezésen a Szombathelyi Haladás tizenegyszeres válogatott labdarúgója Halmosi Zoltán és a 93. életévében járó Jenkei Ede is, aki már csak egyedül él a legendás Aranycsapat-tag kőszegi társai közül. 

Az ünnepség végén Gál László, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület alelnöke méltatta Lóránt Gyulát, akit 1981-ben a szaloniki kispadon, munka közben érte a halál. Hangsúlyozta, hogy az Aranycsapat-tagok közül senki emlékét nem tartja szülőhelye olyan nagy becsben, mint Kőszeg Lórántét. Díszsírhelye van a temetőben, szülőházán emléktábla díszeleg, a nevét viselő sporttelepen emléksziklája van, a városban utcát neveztek el róla. Az ünnepi megemlékezés koszorúzással zárult.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS