Kovács Gábor a futsalszakág élén
A szakágvezetőnek kinevezett Kovács Gábor legfontosabbnak a futsal népszerűsítésének folytatását, a sikeresség feltételeinek megteremtését, a sportág minél több fiatallal való megismertetését, illetve a játékosok számának esetleges növelését tartja.
A fenti célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen a szövetség és a klubok közötti jó kapcsolat fenntartása, illetve a stabil környezet, mely biztosítja az esélyt a növekedésre, és tervezhető, kiszámítható jövőképet fest a szakmában dolgozók elé. Véleménye szerint nem kell összehasonlítani a futsalt a nagypályás focival, mert két egymással kapcsolatban álló, ám lényegében különböző sportágról van szó. Több országban jól megfér egymás mellett a két szakág, mindkettőnek megvan a maga szerepe.
– Örülök, hogy hosszú és sikeresnek mondható játékvezetői pályámat követően is a futsalban dolgozhatok, immáron szakágvezetőként – nyilatkozta Kovács Gábor az mlsz.hu-nak. – Játékvezetőként minden esetben a megegyezésre törekedtem, ugyanakkor nem kerültem el a szakmai egyeztetéseket és vitákat sem, és ez jellemezi majd az új munkámat is. Mivel benne voltam a sportágban, és nap mint nap részese lehettem a bajnoki mérkőzéseknek, számos játékossal, kollégával megismerkedtem, a körülményeket is mindenhol ismerem. Egy játékvezetőnek nagy rálátása van a szövetség munkájára, a futsalbajnokságra, egyesületekre, játékosokra, sőt a versenyszervezésre is.
A 46 éves szakember, korábban nemzetközileg is magasan jegyzett játékvezetőként működött: öt Európa-bajnokságon, két világbajnokságon és hét Bajnokok Ligája döntőtornán vezetett futsal mérkőzéseket. Első hivatalos mérkőzését még 17 éves korában vezette, s több mint húsz év után fejezte be játékvezetői pályafutását. Közgazdász lévén, a futsalszakág-vezetői kinevezése előtt, több cégnél dolgozott pénzügyi-, számviteli-, és stratégiai vezetőként.
A hírkategória további hírei
2025-11-11 15:52:06
Zalából jelentkezett a legtöbb lánycsapat a Fair Play Cup-ra
2025-11-10 17:44:57
Profi liga: tudnivalók
2025-11-09 13:14:21
Búcsú Jenei Imrétől
2025-11-05 17:51:40











