Juhász István 75 éves

„A csatárok közül a fiatal Juhász, szinte páratlan bravúrt mondhat magáénak: élete első NB I-es mérkőzéséin négyszer talált a hálóba” – írta a tudósító Németh Gyula a Népsport 1963. november nyolcadikai számában, az előző napon huszonkétezer néző előtt játszott Ferencváros–Pécsi Dózsa bajnoki után.

Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten, 1959-ben igazolt le a Ferencvárosi Torna Clubhoz. Pályafutása elején még belsőcsatárt játszott, majd hátrább került, a fedezetsorba. Varga Zoltán betörése után már egyértelmű volt, Juhász inkább – mai kifejezéssel – a középpályán szorgoskodjon. Kihagyhatatlan lett az első csapatból, a következő bő évtizedben részese volt a zöld-fehérek minden nagy sikerének. Az egyetlen mezőnyjátékos, aki három különböző európai kupasorozat döntőjében is szerepelhetett magyar klub tagjaként, részese volt az 1964–1965-ös VVK-győzelemnek, illetve az 1967–1968-as VVK-döntős és az 1974–1975-ös KEK-döntős szereplésnek. (Rajta kívül kizárólag a kapus Géczi István szerepelt még mindhárom fináléban.) Ő volt az egyetlen játékos, aki játszott a hatvanas évek első felében a régi Üllői úti pálya utolsó bajnokiján, s ott volt 1974 májusában a Vasas elleni avatáson is az első csapatban. 

A Ferencvárossal négy bajnoki aranyat (1964, 1967, 1968, 1975–1976), hat ezüstöt (1965, 1966, 1970 tavasz, 1970–1971, 1972–1973, 1973–1974), három bronzot (1963 ősz, 1969, 1974–1975) szerzett. Háromszoros MNK-győztes lett (1972, 1974, 1976). 

1969. június 15-én – már a mexikói olimpia bajnokaként – mutatkozott be a nagyválogatottban, 1974. május 29-ig huszonhárom hivatalos mérkőzésen szerepelt. Az első három mérkőzése után kegyvesztetté vált, majd Illovszky Rudolf hívta vissza a nemzeti tizenegybe, az újrakezdést 1971 nyarán a világbajnoki címvédő brazilok elleni döntetlen jelentette. Juhász István tagja volt a következő évi Európa-bajnokságon negyedik helyezett csapatnak is. Ugyanazon a mérkőzésen játszott utoljára a címeres mezben, mint Albert Flórián, csak azt akkor, 29 évesen nem sejthette.

 Az 1972–1973-as idény végén, mint a legjobb átlagosztályzatot elért játékos, elnyerte a Népsport Kupát. Fél évvel később az MLSZ az 1973-as Év játékosának választotta.

1976-ban átigazolt a Medosz Erdért csapatába, majd egy év múlva visszatért a Ferencvároshoz, de már nem játékosként, hanem a népligeti sportközpont építési munkálatait felügyelte. A hetvenes évek végén az Egyesült Államokba költözött. „Először a Kansas Citybe igazoltam, de amikor jött egy hozzá nem értő angol edző, hatan-heten felbontottuk a szerződésünket. Floridában telepedtünk le a családdal, ott kezdtem el edzősködni, meg szerszámokkal kereskedni. Később San Diegóban három korosztályos ificsapatot is irányítottam, nyári táborokban egyszerre harminc-negyven gyereket is edzettem, szépen lehetett keresni” – mesélte Forró Péternek a Magyar Hírlapban megjelent interjúban. 1996-ban tért haza, immár nyugdíjasként él Alsónémediben.