Huszonnégy szakember vette át UEFA Pro-licences diplomáját

2018. július. 02., 12:14   |    

Huszonnégy szakember vette át UEFA Pro-licences diplomáját

Tavaly augusztusban 24 hazai szakember kezdte meg tanulmányait az MLSZ Edzőképző Központjának UEFA Pro Licences képzését, ma ők huszonnégyen vehették át diplomájukat az MLSZ edzőközpontjában.

Legutóbb három évvel ezelőtt, 2015 májusában adott át UEFA Pro Licences képesítéseket az MLSZ edzőképző központja, most újabb szakemberek szerezték meg a legmagasabb szintű edzői diplomát. Az ünnepélyes átadón Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, valamint Jörg Daniel, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója köszöntötte a friss diplomás edzőket. Berzi Sándor elmondta, az MLSZ 2002-ben adta át az első pro-licences diplomákat, az idei volt a nyolcadik kurzus, melyeken összesen 153 szakember szerezte meg a legmagasabb edzői képesítést. A szövetség alelnöke külön kiemelte: történelmi jelentősége van az átadónak, mert most veszik át diplomájukat a magyar labdarúgás első női pro-licences edzői: Markó Edina, a női A-válogatott szövetségi kapitánya, valamint Schumi Dorottya, a női U17-es válogatott szövetségi edzője. 

Az elmúlt kilenc hónap során a hallgatók a professzionális labdarúgás minden területén bővíthették tudásukat, a tananyag része volt az élvonalbeli csapatok játékosainak kiválasztása, a szakmai koncepció és a stáb kialakítása, a teljesítményfokozás, illetve az eredményes szerepléshez megkívánt technikai, taktikai és kondicionális ismeretek hatékony felhasználása is.

Jörg Daniel, az edzőképző központ igazgatója már a felvételit követően elmondta: a közös munka során együttműködő közösségeket szeretne létrehozni, éppen ezért a korábbi, egynapos képzési alkalmak helyett háromnapos szemináriumokon vettek részt az edzők, melyek lehetőséget adtak a szakmai párbeszédre, vitákra, és a közös érdekek és célok mentén történő együtt gondolkodásra is.

A hallgatók a tanfolyam során tanulmányi látogatásokon vettek részt, feldolgozták az európai és hazai professzionális klubok működését, felkészítési rendszerét, valamint angol szaknyelvi képzéssel képessé váltak hivatásuk gyakorlására idegen nyelvi környezetben is. A tanfolyamon a hallgatók négyfős mikrocsoportokban dolgoztak, és a csoportok tagjai együtt végezték a gyakorlati munkát. A kurzusnak egy közös külföldi tanulmányi út is része volt, a hallgatók Lipcsébe látogattak, ahol az RB Leipzig vendégeiként megismerték a klub felépítését, az utánpótlás-központ működését és betekintést kaptak a Bundesliga-csapatnál zajló szakmai munkába is.

– Több mint kilenc hónapig dolgoztunk együtt a tanfolyamot elvégző kollégákkal, ez idő alatt nagyszerű közösség alakult ki, új barátságok köttettek, ezért nemcsak hasznos, hanem igazán emlékezetes is volt a tanfolyam. Mindannyian, akik részt vettünk ezen a kurzuson, tapasztalt edzőként kezdtük meg a tanulmányainkat, de ezzel együtt is rengeteget kaptunk az elmúlt időszakban tanáraintól, oktatóinktól, akik elsősorban a tudásunk rendszerezésében, letisztázásában nyújtottak óriási segítséget – mondta az mlsz.hu-nak Lőw Zsolt, aki az előző idényekben a BL-főtáblán is szereplő RB Leipzignél dolgozott pályaedzőként.

Az alábbi szakemberek vették át UEFA Pro-licences diplomájukat:

Balogh Pál
Boér Gábor
Jakab Péter
Klausz László
Kriston István
Kulcsár Árpád
Kuttor Attila
Lisztes Krisztián
Lőw Zsolt
Markó Edina
Márton Gábor
Németh Antal
Németh Szabolcs
Sárközi István
Schindler Szabolcs
Schumi Dorottya
Simon Miklós
Szabics Imre
Szanyó Károly
Szélesi Zoltán
Toldi Gábor
Varga Attila
Visinka Ede
Vitelki Zoltán


A hírkategória további hírei

Szövetség
Ma 65 éves Kereki Zoltán

2018-07-13 09:42:34

Ma 65 éves Kereki Zoltán

Szövetség
Elérkezett a búcsúzás ideje

2018-07-11 09:57:27

Elérkezett a búcsúzás ideje

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol