Hétfőn kezdődik a harmadik Fülöp Márton Kapustábor

2018. június. 24., 11:52   |    

Hétfőn kezdődik a harmadik Fülöp Márton Kapustábor

2016 és 2017 után a harmadik alkalommal rendezik meg a tragikusan fiatalon elhunyt válogatott kapus emlékére alapított kapustábort Balatonfüreden és Balatonarácson.

Idén is az összes megye képviselteti magát legalább egy kapussal, összesen huszonnégy 15-16 éves tehetség vesz részt az egyhetes táborban. Az eddigi táborokhoz hasonlóan alaposan felkészültek a szervezők az eseményre, ezúttal is az ország legjobb kapusedzői foglalkoznak a tehetséges játékosokkal, így Gujdár Sándor szakmai vezető mellett Házi László, Illyés Dániel, Kakas László, Kövesfalvi István és Pálinkás András tart edzéseket a résztvevőknek.

A táborban a délelőtti edzéseket követően, délutánonként szabadidős tevékenységeket szervezenek a gyerekeknek, a kirándulás, strandolás, teqballozás, hajókázás mellett természtesen a közös vb-meccsnézés sem maradhat ki a programból. Az MLSZ az idei évben is támogatja a tábort.

A hétfői első napon Balatonfüred polgármestere, Dr. Bóka István nyitja meg a tábort, melynek első vendége Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa lesz, aki ugyancsak hétfőn látogat el ifjú kollégáihoz.


Címkék:

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol