Hatvanöt éves az Újpest kilencszeres bajnok „dzsókere”
Ma ünnepli 65. születésnapját Nagy László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpest 25-szörös válogatott játékosa.
Nagy László 1962-ben Fonyódon kezdett el futballozni, három évvel később került az Újpesti Dózsához, amelyet játékosként egészen 1983-ig erősített, így az újpesti klubtörténet legeredményesebb időszakának volt részese.
"Azt gondolom, labdarúgóként mindent elértem, amit lehetett, kilencszer nyertem bajnoki címet és ötször Magyar Kupát, játszottam a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a Vásárvárosok Kupájában pedig másodikok lettünk" - fogalmazott a szakember, aki játékos- és edzői hitvallásával kapcsolatban is úgy fogalmazott: a célja az volt, hogy szórakoztassa az embereket és becsalogassa a nézőket a stadionokba.
Nagy László a válogatottban a mexikói olimpián mutatkozott be, amelyen az együttessel aranyérmet nyert, majd játszott az 1978-as argentínai világbajnokságon is.
"A huszonöt válogatottságomat tíz év alatt gyűjtöttem össze, ennyi idő alatt ez elég kevés, ugyanakkor abban az időszakban sokkal több volt a tehetség, még az Újpestbe is nehéz volt bekerülni. A világbajnokságon is úgy tudtam szóhoz jutni, hogy nem sokkal a torna előtt Várady Béla megsérült" - emlékezett vissza.
Magyarországon egyedül az Újpestben futballozott az élvonalban. Elmondása szerint csak azt sajnálja kicsit, hogy pályafutása legvégén, 34 évesen adatott meg neki, hogy külföldön is kipróbálja magát. A svájci másodosztályban szereplő Locarno együttesében játszott egy évet.
Edzőként számos csapat kispadján megfordult, a lila-fehéreket 1996 és 1997 között irányította, utóbbi évben már a negyedik fordulóban menesztették posztjáról, majd a gárda a szezon végén bajnoki címet ünnepelt.
"Sajnos, ha valahol a tűz közelébe kerültem, azonnal kirúgtak" - fogalmazott. "Egész életemben a futball és a család volt számomra a két legfontosabb dolog" - tette hozzá a lila-fehér drukkerek egyik nagy kedvence, aki legutóbb a Salgótarjánnál volt szakmai igazgató.
"Azt gondolom, labdarúgóként mindent elértem, amit lehetett, kilencszer nyertem bajnoki címet és ötször Magyar Kupát, játszottam a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a Vásárvárosok Kupájában pedig másodikok lettünk" - fogalmazott a szakember, aki játékos- és edzői hitvallásával kapcsolatban is úgy fogalmazott: a célja az volt, hogy szórakoztassa az embereket és becsalogassa a nézőket a stadionokba.
Nagy László a válogatottban a mexikói olimpián mutatkozott be, amelyen az együttessel aranyérmet nyert, majd játszott az 1978-as argentínai világbajnokságon is.
"A huszonöt válogatottságomat tíz év alatt gyűjtöttem össze, ennyi idő alatt ez elég kevés, ugyanakkor abban az időszakban sokkal több volt a tehetség, még az Újpestbe is nehéz volt bekerülni. A világbajnokságon is úgy tudtam szóhoz jutni, hogy nem sokkal a torna előtt Várady Béla megsérült" - emlékezett vissza.
Magyarországon egyedül az Újpestben futballozott az élvonalban. Elmondása szerint csak azt sajnálja kicsit, hogy pályafutása legvégén, 34 évesen adatott meg neki, hogy külföldön is kipróbálja magát. A svájci másodosztályban szereplő Locarno együttesében játszott egy évet.
Edzőként számos csapat kispadján megfordult, a lila-fehéreket 1996 és 1997 között irányította, utóbbi évben már a negyedik fordulóban menesztették posztjáról, majd a gárda a szezon végén bajnoki címet ünnepelt.
"Sajnos, ha valahol a tűz közelébe kerültem, azonnal kirúgtak" - fogalmazott. "Egész életemben a futball és a család volt számomra a két legfontosabb dolog" - tette hozzá a lila-fehér drukkerek egyik nagy kedvence, aki legutóbb a Salgótarjánnál volt szakmai igazgató.