Gianni Infantino az Európán kívüli szavazókat is meggyőzte

A Magyar Labdarúgó Szövetséget Csányi Sándor elnök, Vági Márton főtitkár és Berzi Sándor alelnök képviselte a FIFA zürichi rendkívüli kongresszusán, amelyen a tagországok küldöttei Gianni Infantinót, az UEFA eddigi főtitkárát választották meg a szervezet elnökévé.
Berzi Sándor, az MLSZ nemzetközi ügyekért is felelős alelnöke a magyar delegáció hazaérkezése után az mlsz.hu-nak elmondta: Gianni Infantino átfogó programmal jelentkezett az elnöki posztra, és elsősorban tudásával, felkészültségével, tapasztalatával, részben pedig szimpatikus személyiségével sikerült meggyőznie a tagszövetségek nagy részét arról, hogy a FIFA-nak rá van szüksége ebben a rendkívül nehéz időszakban, amikor a szervezet teljes megújulását kell előkészíteni és levezényelni.
- Azzal, hogy európai vezetője lesz a nemzetközi szövetségnek, a kontinens labdarúgásának érdekei kiemelt hangsúlyt kaphatnak a következő időszakban, de ennél is fontosabb, hogy Gianni Infantino a szolidaritásra építve a labdarúgás fejlesztését és hosszabb távú érdekeit figyelembe véve fogja végezni a munkáját - fogalmazott Berzi Sándor, majd hozzátette: a magyar szövetség örül a FIFA elnökválasztás eredményének, a Visegrádi Hatok szövetségének országai ugyanis Infantinót támogatták, vagyis a választás során az MLSZ akarata is érvényesült.
Berzi Sándor hozzátette: fontos, hogy az elmúlt években UEFA főtitkáraként tevékenykedő Gianni Infantino az Európán kívüli szavazókat is meggyőzte, ez korábban nem volt jellemző az elnökválasztások során. Már az első körben is ő kapta a legtöbb szavazatot, a második kör végeredménye pedig egyértelműen azt mutatja, hogy a világ nagyon sok részéről kapott támogatást az újonnan kinevezett elnök.

A hírkategória további hírei
2025-07-17 20:54:17
Domborművet avattak Egerben Puhl Sándor emlékére
2025-07-15 11:16:50
75 éves Egervári Sándor
2025-07-14 10:33:37
70 éve született Puhl Sándor
2025-06-30 16:36:10