Első összejövetelét tartotta a Magyar Válogatottak Klubja

A Magyar Labdarúgó Szövetség régi tervét valósította meg azzal, hogy elindította az egykori és mai válogatott labdarúgók klubját, és mostantól rendszeres lehetőséget biztosít a nemzeti csapat nagyságainak a rendszeres összejövetelekre.
A klub első összejövetelét április 7-én tartották meg a Gellért Hotelben, a válogatott játékosok közül mintegy nyolcvanan jelezték, hogy belépnek a klubba, az első találkozón több mint hatvanas létszám jött össze. A korábbi kiválóságokat Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke köszöntötte, aki nyitó beszédében elmondta: nagy öröm számára, hogy végre megvalósult a szövetség régi terve, és mostantól kéthavonta összejöhetnek a korábbi évtizedek legjobb magyar futballistái. Az MLSZ nemcsak a szervezést vállalja magára, hanem adott esetben - dr. Szilágyi György és dr. Izsó Ignác segítségével - egészségügyi vagy jogi segítséget is nyújt a klubtagoknak.
A klubdélutánon több generáció képviselője is megjelent a Gellért Hotelben (a korelnök Buzánszky Jenő, az Aranycsapat játékosa volt), volt közülük, aki nemrégiben ünnepelte kerek születésnapját, így a 60 éves Pásztor Józsefet, Kerekes Attilát, Burcsa Győzőt és Szendrei Józsefet is felköszöntötték a korábbi válogatott futballisták. A klubdélután hátralévő részében a beszélgetésé volt a főszerep, a korábbi csapattársak és ellenfelek felidézték legemlékezetesebb közös élményeiket, illetve a magyar labdarúgás aktuális kérdéseiről is mindenkinek markáns véleménye volt.

A hírkategória további hírei
2025-05-28 11:11:01
Születésnapját ünnepli a 80-szoros válogatott Kiss Lászlóné
2025-05-26 10:14:36
80 éves Noskó Ernő
2025-05-24 19:27:00