Elkelt minden jegy a magyar-román Eb-selejtezőre

A szeptember 4-i válogatott mérkőzésre kevesebb mint 20 óra alatt valamennyi belépő elkelt. Amint azt az MLSZ előzetesen jelezte, minden jó szándéka ellenére a 202 ezer klubkártya tulajdonos és a kártya nélkül jegyet vásárolni szándékozó szurkolóknak csak töredéke jutott belépőhöz, hiszen a Groupama Aréna mindössze 21 400 néző befogadására alkalmas. Hétfőn az online jegyértékesítési rendszer lelassulása ellenére végül 4 512 belépő kivételével minden jegy az interneten talált gazdára. A rendszer lehetőséget teremtett annak a mintegy 1 423 kártya nélküli nézőnek is, akik a TEX pénztáraiban jutottak belépőhöz.
Egy hónappal az esemény előtt soha korábban ilyen érdeklődés nem mutatkozott magyar futballmérkőzés iránt, ilyen rövid idő alatt nem kelt még el valamennyi jegy, amely ebben a helyzetben a szurkolók kitartását, válogatott melletti elkötelezettségét is jelzi.
Ugyanakkor a szövetség nem mehet el szó nélkül amellett, hogy a rendszer lelassulása miatt sok érdeklődőnek bosszúságot okozott. Az ügyben Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is elnézést kért. Ezért az MLSZ úgy döntött, hogy haladéktalanul kivizsgálja a történtek okát, és ennek eredményéről tájékoztatja a közvéleményt.

A hírkategória további hírei
2025-08-13 10:43:30
Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban
2025-08-12 22:27:40
Válogatott mezzel térhetnek haza a legszerencsésebb Erzsébet-táborozók
2025-08-12 13:58:43
Elhunyt Káposzta Benő
2025-07-30 12:35:59