Elhunyt Törőcsik András

Törőcsik András 1955. május elsején született Budapesten. „Zuglóban, a Kassai téri templom előtti térségen azt hiszem, mi voltunk a legszorgalmasabb focisták, legszívesebben éjjel is játszottunk volna. 1965-ben a BVSC toborzót hirdetett, ott volt a pálya, ahol most a kis földalatti végállomása van. Farkas József vett először kezelésbe, aztán jöttek az újabb mesterek, mindegyiktől nagyon sokat kaptam, így Fábiántól, Jägertől, Mezeytől. Egyszer csak bekerültem az ifjúsági válogatottba, akkor kezdtem remélni, hogy továbbléphetek talán az NB I-ig. Mit mondjak? Imádom a labdarúgást, ebből a nagy szerelemből született az NB I meg a válogatottság.” – mondta az argentínai világbajnokság előtt a Labdarúgás a kerettagok pályakezdését firtató kérdésre.

Nevelőegyesületéből, a BVSC-ből ifiválogatottként, 1974-ben került át az Újpesti Dózsába. Szeretett volna a Ferencvárosba igazolni – örült volna ennek mérnök édesapja, aki egyébként a zöld-fehérek lelkes híve volt –, de úgy tűnt, a Bp. Honvéd az erő pozíciójából eldönti az érte folytatott versenyt, s egyszerűen bevonultatja. Törő semmiképpen nem akart oda menni. Akkor jött a fordulat: a Belügyminisztérium által támogatott Újpesti Dózsa tudott segíteni…

A lila-fehérekkel háromszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes lett. Már Európa legjobb játékosai között jegyezték – példák erre az Aranylabda-szavazás, valamint az argentínai világbajnokság előtti és utáni temérdek elismerő angol és francia lapvélemény –, amikor egy közlekedési balesetben súlyos csípősérülést szenvedett. Ő maga később azt mondta, attól kezdve nem tudott a régi színvonalon futballozni, de ez talán túlzottan szigorú megállapítás. A nyolcvanas évek elejének Dózsájában újra remekelt, kevésbé befejező, mind inkább előkészítő szerepkörben. Huszonöt éves kora után sokkal inkább az előkészítésben, mintsem a befejezésekben jeleskedett. A Dózsában az 1980-as idény végéig 126 mérkőzésen 50 gól volt a mérlege, a következő öt szezonban ellenben 110 bajnokin csak 19 gólt lőtt.

A válogatottban a skótok elleni találkozó (1980. május 31.) volt a huszadik meccse, az után 11 gólnál járt már. A következő 25 összecsapásra ellenben már csak egy gól jutott. Kétségtelen, hogy a Népsport osztályzatait minősítésnek elfogadva, sokkal jobb volt a teljesítménye a balesete előtt. 1975–1976-ban a hatodik, 1977–1978-ban a negyedik helyen végzett a rangsorban, utóbbi évben csak a kiállítása miatt nem nyert. E két szezonban, valamint 1978–1979-ben ő volt az idény legjobb középcsatára, 1976–1977-ben a B-csapatba fért be. A baleset után már nem került sem az A-ba, sem a B-be.

A barátai által Kesének szólított csatárnak a sérülése után, a nyolcvanas években is voltak fantasztikus mérkőzései, az Újpesti Dózsa az 1983–1984-es idényben játszott KEK-mérkőzésein újra pályafutása csúcsát idézte. 

Már a hetvenes évek végén irdatlan pénzekért vitték volna külföldre, de akkor még érdem és kor szerint osztogatták az OTSH-ban a légiósélet lehetőségét. Törőcsik, aki – ha nincs az autóbalesete – 1979-ben abban a stadionban, amelyben a portugál Garrido bíró, tudomást sem véve Passarella, Galvan, Olguin és a többi argentin a magyar kilences megfélemlítését célzó brutalitásáról, kiállította őt az első törlesztése után, a világválogatottban játszhatott volna például Michel Platini, Zico, Paolo Rossi, Zbiniew Boniek, Ruud Krol, Franco Causio és Marco Tardelli társaságában. Talán ez jelképe is lehetne egy zseni pályafutásának: az eltékozolt lehetőségek embere volt.

Pedig a Mundial után ezt írta róla Brian Glanville, a hetvenes évek végének egyik leghíresebb szakírója az argentinok elleni meccs után: „A magyar válogatottnak két kulcsembere volt, a 23 éves Törőcsik András, az apró termetű szőke középcsatár, aki bámulatosan bánt a labdával és csodálatos cselekkel képes volt megőrjíteni minden ellenfelét, és a magas Nyilasi Tibor, utóbbi fejjel különösen veszélyes támadó középpályás. A meccs botrányosan ért véget, Garrido két magyart is kiállított. Az egyik Törőcsik volt, aki apró csodákat művelt a rárontó, s minden egyes pillanatban rugdosó védőkkel.”

Törőcsik András harmincévesen külföldre szerződött, a Montpellier játékosa lett, majd következett itthon a Volán SC, aztán Kanadában teremfutball-csapatokban játszott, végül az MTK-VM-ben zárta élvonalbeli pályafutását. A válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon.

A lila-fehér szíveket eufóriába borította varázslatos cseleivel, „táncaival”, de miatta még a fradisták is kijártak az ellenfél oroszlánbarlangjába futballmeccset nézni.  Futballtudásáról mindennél többet elmond néhány edzőjének a véleménye. Mészöly Kálmán fenoménnek nevezte, Várhidi Pál azt emlegette vele kapcsolatban, hogy egyszer a Barcelona ellen Cruyff és Neeskens is pályára lépett az ellenfélnél, de a közönség mégis Törőcsik megmozdulásait ünnepelte felállva. Baróti Lajos úgy emlékezett, hogy „akkoriban szinte mindenkit ismertem, aki csak labdába rúgott, de ilyen tehetség egy sem volt”. Mezey György úgy vélte, egy zseni volt a pályán, aki a génjeiben hordozta a játék minden elemét. Mezey doktor ezt még meg is fejelte: „Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Diego Maradona…”

Törőcsik Andrást a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.