Együttműködés az Arab Emirátusokkal

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a hét elején az Egyesült Arab Emirátusokba látogatott, és együttműködésről állapodott meg a házigazdák szövetségének vezetőjével.
Yousuf Yaqub Al Serkal, az Egyesült Arab Emirátusok labdarúgó-szövetségének elnöke és Csányi Sándor MLSZ-elnök kedden Dubaiban, az emirátusok szövetségének székházában folytattak megbeszéléseket. A jó hangulatú eszmecserén Al Serkal elnök bemutatta az emirátusok labdarúgó-szövetségének működését, a válogatottak menedzselését, valamint a helyi versenyszervezést. A házigazdák elnöke a találkozó során külön hangsúlyozta a nemzetközi kapcsolatok fontosságát, illetve megosztotta eddigi tapasztalatait a nyugati-európai országok szövetségeivel kötött kooperációról. A két vezető ezt követően a szövetségek közötti jövőbeli szoros együttműködésről állapodott meg egymással.
A megállapodás alapján a két ország lehetőséget a jövőben biztosíthat a másik fél számára edzőtáborozások megszervezésére, a nyári időszakban az emirátusok csapatai látogathatnak Telkibe, téli időszakban magyar csapatok edzőtáborozhatnak a közel-keleti országban. Emellett utánpótlásszinten is együttműködik a két szövetség, ennek keretében a korosztályos válogatottak megmérkőzhetnek egymással a jövőben.

A hírkategória további hírei
2025-09-04 22:07:10
A 2026-os BL-döntő helyszínén, Budapesten egyeztettek a klubok médiaszakemberei
2025-09-03 19:07:16
Budapesten rendezték az UEFA éves biztonsági konferenciáját
2025-09-02 11:30:05
Fehér Csaba: 50!
2025-09-01 19:48:03