Dárdai Pál 50 éves

Az alma nem esett messze a fájától, sőt közelebb aligha eshetett volna: az 1976. március 16-án, Pécsen született Dárdai Pál édesapját, a PMSC-ben legendává váló idősebb Dárdai Pált követve lett futballista. Nem is akármilyen!

Szülővárosában kezdett el focizni, hogy aztán az NB I-ben is a „Munkás” színeiben mutatkozzon be. Az 1992-es debütálást nyolcvannál is több mérkőzés követte a Pécsben, majd jött az első váltás a középpályás életében: az 1995–1996-os bajnokság tavaszi idényében már a BVSC-t erősítette. No, nem sokáig, ugyanis az akkor még a Bundesliga 2.-ben szereplő Hertha 1997 januárjában szerződtette – akkor még kevesen gondoltak volna, hogy egy mesébe illő történet veszi kezdetét.

A fél évvel később már az élvonalban szereplő Dárdai Pál végül a berlini együttes ikonjává vált. 2012-es visszavonulásáig már csak a Hertha mezét viselte, a szurkolók körében hatalmas tiszteletnek és megbecsülésnek örvendve, klubrekorderként akasztotta szögre a stoplist: 373 meccsen tett meg mindent a csapatáéért. Amikor a csúcson volt, hívta a Bayern München is, de hű maradt a Herthához. Imádott klubjának később sem tudott nemet mondani: edzőként többször is megmentette a kék-fehéreket a kieséstől.

Nem csak a berlini, a magyar drukkereknek is sok örömet szerzett: 1998 és 2010 között 61 mérkőzésen viselte a címeres dresszt, öt gólt szerzett. Akit 1999-ben még az Év magyar labdarúgójának választottak meg, 2014-ben már megbízott szövetségi kapitánynak kértek fel: hét találkozón irányította a nemzeti együttest, jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarország 2016-ban – 44 esztendő elteltével… – kijutott az Európa-bajnokságra.

Az utóbbi években is ott segítette a Herthát, ahol tudta, mígnem tavaly decemberben a hazatérés mellett döntött: elvállalta az Újpest sportigazgatói tisztségét.

Dárdai Pál fiai is követték a családi hagyományt, napjainkban Palkó a Puskás Akadémia, Márton a Hertha, Bence a Wolfsburg kötelékébe tartozik, arról nem szólva, hogy már mindhárman magukra ölthették a válogatott mezét.

Az alma megint csak nem esett messze a fájától…