Cseh András fél évszázada

Nagyszénás két válogatott játékost adott a magyar futballnak: Mátrai Sándort és Cseh Andrást. Persze, amikor a kis Bandi (1964. január 15-én) a világra jött, az előd már pályafutása csúcsán tündökölt. Az utód a hetvenes évek legelején nemcsak azzal tűnt ki a társai közül, hogy volt egy igazi, fűzős bőrlabdája – a nővére levelezőtársai, egy kárpátaljai család küldte Beregszászról –, hanem, hogy minden kortársánál ügyesebben bánt vele. Először a Nagyszénás kölyökcsapatában játszott, „kamu igazolással”, a két évvel idősebbek között, majd miután bekerült a megyei serdülőválogatottba, arról álmodott, hogy a Békéscsabai TASK-hoz igazol, s majd a megyeszékhelyen jár iskolába.

Mivel a kiválasztott suliba nem vették fel, már majdnem az Orosháza játékosa, s a város villanyszerelő-tanulója lett. A megye egyik „gyöngyhalásza”, Szombati György azonban közbelépett: Bandit a csabai közgazdasági szakközépiskola elsősei, valamint az Előre újoncai közé segítette. (Válogatott tornásznők voltak az osztálytársai között!)

A remek szemű szakember (aki néhány évvel később Pisont Istvánt is felfedezte) nem tévedett. Cseh Bandi kiugróan tehetséges volt, 17 évesen már a lila-fehérek első csapatában, az élvonalban futballozhatott. Két év alatt 17 meccsen játszott, majd elvitték katonának. Akkor még nem a Bp. Honvédba került, hanem Mezőtűrra, a H. Szabó Lajos SE-hez. Mindössze öt hónap után azonban „előléptették”: Kispestre vezényelték.

1984. november elsején, a Pécsi MSC ellen idegenben játszott először bajnoki meccset a kor legerősebb magyar csapatában. A néhány perces játékkal bajnoki aranyat nyert – a későbbiekben aztán bőven volt tevékeny(ebb) részese is a bajnoki sikereknek. 1986-ban, 1988-ban, 1989-ben és 1991-ben is aranyérmes lett a kispesti klub tagjaként. 1985-ben és 1989-ben Magyar Népköztársasági Kupa-győztes volt, kétszer „csak” döntős. 135 bajnoki találkozón két gólt szerzett a Bp. Honvédban, illetve a Kispest-Honvédban, legjobb meccsén, 1986 őszén két gólt is szerzett Dunaújvárosban.

Huszonnyolc évesen csapatkapitányként, de keserűséggel és fájdalommal búcsúzott Kispestről – magyarul nem tartottak igényt a játékára. Hiba volt, mert a következő idényben a BVSC-ből négyszer is bekerült az A-válogatottba. Két szezon után Sopronba igazolt, majd két mérkőzést játszott az akkor Parmalatnak hívott székesfehérvári klubban, majd egy súlyos sérülés lezárta élvonalbeli karrierjét. A felépülése után is hosszú éveken keresztül játszott még, az Elektromos, az osztrák Loosdorf, az Iklad, a Pilisvörösvár, majd az osztrák Kapelln játékosa volt.

A kétezres évek elején kezdett edzőként dolgozni, korosztályos csapatokkal foglalkozott a III. Kerületnél, majd Újpesten, dolgozott a Láng-Vasasnál, a Dunakeszi Vasutasnál, az MTK U13-nál, a BKV Előrénél és a Puskás Akadémián, Felcsúton is.

---