Csányi Sándor újabb négy évre UEFA vb-tag, illetve UEFA- és FIFA-alelnök lett Rómában

2019. február. 07., 13:18   |    

Csányi Sándor újabb négy évre UEFA vb-tag, illetve UEFA- és FIFA-alelnök lett Rómában

Megerősítette tisztségeiben az MLSZ elnökét az UEFA-kongresszusa: további négy évre beválasztották az Európai Labdarúgó-szövetség legmagasabb döntéshozatali testületébe, a végrehajtó bizottságba és Csányi Sándor továbbra is képviseli a kontinens érdekeit alelnökként a FIFA-nál, e mellett a magyar elnök lett az UEFA egyik alelnöke is.

Rómában rendezték 55 ország részvételével az UEFA 43. tisztújító közgyűlését, melyen a testület újabb négy esztendőre a szlovén Aleksander Ceferint választotta a szervezet élére. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét két szavazás érintette közvetlenül. A kongresszus újraválasztotta dr. Csányi Sándort a végrehajtó bizottságba, majd egy újabb szavazást követően ismételten ő lett az UEFA által kijelölt FIFA-alelnök is, méghozzá egyhangú voksolással. E két tisztség együttes betöltése példátlan sportdiplomáciai siker.

Az UEFA vezető döntéshozatali testületébe először 2015-ben szavazták be a magyar elnököt, aki a spanyol Angel Maria Villar távozása után, 2018-ban lett első ízben a FIFA alelnöke. Az UEFA vb-tagságról szóló mai szavazáson Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatot az összes jelölt közül, az 53 érvényes szavazólapból 49-en szerepelt az MLSZ elnökének neve.

A délután folyamán összeült az UEFA új összetételű végrehajtó bizottsága, és az alakuló ülésen Aleksander Ceferin bejelentette, hogy az európai szövetség egyik új alelnöke Csányi Sándor lesz a következő négyéves időszakra. Korábban sosem fordult elő, hogy magyar sportdiplomata egyszerre töltött be két ilyen magas rangú nemzetközi tisztséget, mint a FIFA és az UEFA alelnöki posztja. 

A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak – mondta el a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor –, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi.

Csányi Sándor nemzetközi tisztségei:

UEFA
2010-2011         Fejlesztési és Technikai Bizottság alelnöke
2011-2015         Nemzeti Szövetségek Bizottságának alelnöke
2015-2017         Ifjúsági és Amatőr Bizottság elnöke
2015-2017         UEFA Gyerekekért Alapítvány – kuratóriumi tag
2015-2016         Nemzeti válogatottak Bizottsága elnökhelyettese, 2016-ban megbízott elnök
2015-                  UEFA végrehajtó bizottsági tag (újraválasztva 2019-ben) 
2017-                  Nemzeti Válogatottak Bizottsága elnöke
2017-                  Pénzügyi Bizottság tagja
2019-                  UEFA-alelnök

FIFA
2012-2015         A világbajnokság szervezőbizottságának tagja
2012-2014         A világbajnokság szervezőbizottsága irodájának tagja
2015-2017         Pénzügyi Bizottság tagja
2017-2018         FIFA-Tanács tagja
2018-                  FIFA alelnök (újraválasztva 2019-ben)

 


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS