Csányi Sándor a FIFA alelnöke lesz

Pozsonyban tartották meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 42. kongresszusát. A közgyűlés egyhangúlag dr. Csányi Sándort választotta a FIFA alelnökévé. Az MLSZ első embere a megválasztása után helyszíni interjút adott az MLSZ TV-nek.
A spanyol Angel Maria Villar 2017-es távozása után megüresedett az a FIFA-alelnöki tisztség, amelynek betöltésére az UEFA tagsága tehet javaslatot. Az 55 tagállam egyhangúlag a Magyar Labdarúgó Szövetség 2010-ben megválasztott elnökét, dr. Csányi Sándort kérte fel a pozíció betöltésére.
Az eljárás alapján a jelölés után a FIFA jogosultsági eljárást indított, amely mindent rendben lévőnek talált Csányi Sándor személyét illetően, így a nemzetközi szövetség nyári, moszkvai kongresszusán hivatalosan is kinevezheti a FIFA alelnökének a magyar sportvezetőt.
Megválasztása előtt Csányi Sándor így nyilatkozott az mlsz.hu-nak:
– Fontos, hogy a tendencia – mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, a kisebbek pedig aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is –, megforduljon. Azért is dolgozni fogok, hogy a jó szabályozás eredményeként a fiatal játékosok több lehetőséghez jussanak, és hogy a szabadidős és a női futball erősödjön a világ minden táján.
Azzal, hogy MLSZ első embere az UEFA és a FIFA vezető testületének is tagja, példátlan sportdiplomáciai eredményt ért el. A végrehajtó bizottsági és a FIFA-tanács tagság mellett Csányi Sándor vezeti az UEFA Nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságát, és tagja az UEFA pénzügyi bizottságnak is.
Barcs Sándor töltötte be a FIFA alelnöki tisztségét 1972-től, mikor megbízott UEFA-elnökként automatikusan megkapta az alelnöki pozíciót is, ám Csányi Sándor az első olyan magyar, aki választás után szerzi meg ezt a befolyásos tisztséget.
A hírkategória további hírei
2025-05-09 13:03:26
Csányi Sándort újabb öt évre elnökké választotta az MLSZ közgyűlése
2025-05-05 15:10:55
Buzánszky Jenőre emlékeztek Telkiben
2025-05-04 09:50:35
Száz éve született az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő
2025-05-02 17:14:58