Békés győzelem háborús időben

Nagyszerű győzelemmel ért véget a magyar labdarúgó-válogatott első május 16-i mérkőzése, 1943-ban. Akkoriban a politika, még konkrétabban a szörnyű második világháború erősen befolyásolta, kivel játszik egyáltalán egy válogatott országok közötti mérkőzést. A magyarok, például, 1942-ben a németek, a horvátok és a svájciak ellen léptek pályára. Az 1943-as esztendő első mérkőzésére is a semleges Svájc ellen került sor, Genfben, a Servette pályáján, a Charmilles-stadionban.

Vághy Kálmán százados szövetségi kapitány mindössze másodszor irányította a nemzeti tizenegyet, az ő bemutatkozását a svájciak elleni Üllői úti 3:0 jelentette, 1942. november elsején. Fél évvel később, az előző győzelem ellenére, négy helyen is megváltozott az összeállítás, Polgár Gyula, Németh Antal, Sárvári-Spielmann Ferenc és Kolláth Ferenc helyére Olajkár II Sándor, Kincses Mihály, Marosvári Béla és Zsengellér Gyula került.

Ebben a korszakban már a „vállalati” csapatok domináltak a magyar futballban, s egyre nagyobb erőt képviselt a visszacsatolt területek legjelesebb alakulata, a Nagyváradi AC is. A genfi csapatba – az előző terminus technicusnál maradva – vállalati klubból került be Tóth György és Kincses Mihály (Gamma), Olajkár II Sándor, Marosvári Béla és Szalai II István (WMFC), valamint Szűcs Sándor (Szolnoki MÁV). A Nagyváradi AC-t képviselte Perényi József, Bodola Gyula és Tóth III Mátyás, s csak mindössze ketten, Sárosi III Béla (Ferencváros) és Zsengellér Gyula (Újpest) reprezentálták a magyar futball tradícionális nagy klubjait.

Már az első félidőben kialakult a végeredmény, Monnard góljával ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de aztán Bodola 'Dudus' kétszer, Zsengellér 'Ábel' egyszer bevette az Európa-hírű kapus, Erwin Ballabio hálóját. Mindazonáltal a korabeli sajtóbeszámolók szerint nem a két gólt is szerző erdélyi csatár, hanem Tóth György, a magyar kapus volt a mezőny legjobbja. (Tóth György lett a hetvenes években az első magyar labdarúgó-válogatott, akinek fia bemutatkozott a nemzeti tizenegyben. Tóth Zoltán, az Újpesti Dózsa kapusa 1979-ben egy mérkőzésen védett a legjobbak között.)

1970-ben, a marseille-i kudarc utáni második hazai mérkőzésen a svéd válogatott járt a Népstadionban. Ez volt Hoffer József harmadik, kapitányként töltött mérkőzése, s az első, amelyen nem avatott újoncot. Ettől függetlenül viszonylag a nemzetközi porondon tapasztalatlannak számított a csapata, a tizenegyből csak egyedül Bene Ferenc járt túl a 11. válogatottságán. Akárcsak két héttel korábban, a lengyelek ellen, ismét Fazekas László szerezte a mérkőzés első gólját, de aztán a svédek fölénybe kerültek, részben kapushibák miatt fordítottak, s nyertek a Tamás Gyula – Noskó Ernő, Páncsics Miklós, Konrád János, Fejes Gábor – Dunai III Antal, Karsai László – Fazekas László, Kocsis Lajos, Bene Ferenc, Dunai II Antal összeállítású magyar együttes ellen. (Magyarország–Svédország 1:2). A svédek a mexikói világbajnokságra készültek, az önbizalomszerzés szempontjából jól jött nekik a győzelem. Orvar Bergmark szövetségi kapitány olyan (elsősorban a későbbiekben híressé vált) játékosokkal járt Budapesten, mint Ronnie Hellström, Björn Nordqvist, Bo Larsson. Hiányzott viszont a kor legjobbja, Ove Kindvall.

Három évvel később nem a svédek ellen, hanem a svédek elleni találkozóra felkészülésként játszott a magyar válogatott május 16-án. A világbajnoki selejtezőkön addig veretlen magyar csapat Karl-Marx-Stadtban lépett pályára, négy héttel az északi válogatott elleni, döntő selejtező előtt. A keletnémetek addigi történetük talán legerősebb keretével várták a „baráti ország csapatát”, s szintén fontos meccsre készültek, a legerősebb csoportellenfél, a románok elleni, bukaresti selejtezőre. Erős volt akkoriban az NDK futballja (egy évvel később, 1974-ben 1-0-ra legyőzte a későbbi világbajnok NSZK-t is a világbajnokságon, legerősebb klubcsapata, az 1. FC Magdeburg néhány héttel e siker előtt megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját), de nem gondoltuk annyira erősnek, hogy legyőzi – története során másodszor – a magyar válogatottat. Pedig ez történt, hiába biztatta a csapatunkat (Géczi István – Fábián Tibor, Kovács József, Bálint László, Juhász Péter – Vidáts Csaba, Kocsis Lajos, Szűcs Lajos – Fazekas László, Bene Ferenc, Várady Béla, csereként beállt Török Péter, Kozma Mihály és Dunai II Antal is) több száz, az NDK-ban dolgozó magyar vendégmunkás. Jól indult a mérkőzés, Vidáts Csaba lövése után Reinhard Lauckról már a 8. percben a hazaiak kapujába került a labda. Ám a keményen küzdő keletnémetek kihasználták, hogy a magyar csatárok több biztos helyzetet is kihagynak, a folytatásban fordítani tudtak. A meccs hőse a kor legjobb keletnémet játékosa, Joachim Streich volt. Az akkor még a Hansa Rostock csapatát erősítő, később a Magdeburghoz került csatár az NDK válogatottjának szereplési és gólrekordját is tartja – immár örökre.