Az UEFA és Michel Platini is részvétet nyilvánított

Az utóbbi napokban a világ több labdarúgó-szövetsége is részvétét fejezte ki Grosics Gyula halála kapcsán.
Joseph Blatter FIFA-elnök az elsők között küldött gyásztáviratot Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének, azóta több ország szövetsége is kinyilvánította együttérzését.
A napokban megérkezett Michel Platini UEFA-elnök levele is, amelyben az európai szövetség vezetője így fogalmazott: "Kétség sem fér hozzá, hogy a magyar labdarúgás olyan kiválóságot vesztett el, aki részese volt a futballtörténelem alakításának. Egy elkötelezett labdarúgót, aki imádta a futballt, és akire nemcsak egy csodálatos kapusként, hanem nagyszerű emberként is emlékezni fogunk".
Hasonló tartalmú levél érkezett Wolfgang Nierbachtól, a német szövetség elnökétől is, aki kiemelte: Grosics Gyulának főszerepe volt a világ labdarúgásának alakításában, nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is vezéregyénisége volt az ötvenes évek magyar válogatottjának.

A hírkategória további hírei
2025-09-10 12:59:24
Online felületen a felzárkózó területek focipályái
2025-09-09 14:03:05
Szoros szakmai együttműködés
2025-09-04 22:07:10
A 2026-os BL-döntő helyszínén, Budapesten egyeztettek a klubok médiaszakemberei
2025-09-03 19:07:16