Az öregfiúk-válogatott volt az új Haladás-stadion első vendége

2017. október. 26., 13:23   |    

Az öregfiúk-válogatott volt az új Haladás-stadion első vendége

Öregfiúk-mérkőzéssel tartották meg az új Haladás-stadion főpróbáját, a csütörtök esti találkozón a helyi legendák a magyar öregfiúk-válogatott ellen lépett pályára egy kétszer 30 perces mérkőzésen.

Igazi fociünnep volt Szombathelyen csütörtök este, hiszen az új Haladás-stadionban több ezren látták, ahogy a helyi legendák megmérkőznek az öregfiúk-válogatottal. A szombathelyi közönségnek nem sokat kellett várnia az új stadion első találatára: a Haladás csapata ugyanis alig több mint 2 perc játék után betalált a kapuba: egy balról belőtt labdát Kenesei Krisztián gurított a hálóba. A 10. percben Kenesei duplázott, az összes védőt maga mögött hagyta másodmagával, Horváth Róbert pedig önzetlen volt, így Keneseinek már nem maradt más dolga, mint lazán a kapuba gurítani. 

A 17. percben aztán a mindkét csapatban pályára lépő, az első félidőben a hazaiaknál játszó Illés Béla centikkel gurított a kapu mellé, majd a válogatottban Détári Lajos jött le a pályáról, helyére Véber György érkezett. A folytatásban nem változott az állás, a találkozó hajrájában a házigazdáknál jócskán lecsökkent a pályán lévők átlagéletkora, de az öregfiúk-válogatott derekasan védekezett, így a Haladás már nem tudott újabb gólt szerezni. 

- Az első félidőben az ellenfél pont egy Kenesei Krisztiánnal volt jobb nálunk, ami nem annyira meglepő, őt semmiképp sem nevezhetjük még öregfiúnak. De a viccet félretéve azt gondolom, hogy tetszetős, jó játék volt mindkét oldalon. Szerencsére sokan eljöttek és kitűnő hangulatot teremtettek ebben az új stadionban, amihez szívből gratulálok a Haladásnak és kívánom nekik, hogy minden mérkőzésükön legalább ennyien szurkoljanak nekik, mint ma az öregfiúknak - fogalmazott a mérkőzés után Gellei Imre, az öregfiúk-válogatott edzője. 

- Nagyon örülök, hogy a Haladás és így az új szombathelyi stadion első góljait nekem sikerült megszerezni. Nagyon élveztem a mérkőzést, nagyszerű élmény volt minden résztvevő számára. Az új stadion egy igazi ékszerdoboz, óriási dolog a Haladás életében, hogy ilyen remek létesítménybe költözhet - mondta Kenesei Krisztián.

Az öregfiúk-válogatott csapata: Brockhauser István, Végh Zoltán, Fehér Csaba, Szélesi Zoltán, Telek András, Mészöly Géza, Dragóner Attila, Keller József, Márton Gábor, Halmai Gábor, Sallói István, Détári Lajos, Véber György, Vincze Ottó, Waltner Róbert, Molnár Balázs, Illés Béla, Hámori Ferenc. 

Haladás Legendák-Magyar öregfiúk válogatott 2-0 (2-0). – Szombathely, 5000 néző, vezette: Szarka.
Haladás: Hegedűs (Németh G.) – Kaj (Hegyi), Vörös Cs. (Seper), Horváth R, Tóth P. - Somfalvi (Topor), Tóth M. (Szekér), Molnár B (Jagodics), Sipos (Kovács Zs.) – Kenesei (Vidóczi), Illés (Iszak).
Magyar válogatott: Brockhauser - Szélesi, Mészöly, Dragoner, Keller – Fehér, Márton, Détári, Vincze, Halmai - Waltner. Cserék: Véber, Telek, Hámori, Szélesi, Sallói, Végh. 

A stadion hivatalos megnyitóját november 8-án tartják.

 

Címkék:

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS