Az MLSZ nem egyeztet Paulo Sousával

A szövetség határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, amelyek szerint esetleg a Videoton FC korábbi vezetőedzője, Paulo Sousa lehet a magyar válogatott következő szövetségi kapitánya.
Miután az érintett szakember nem cáfolta a sajtó nyilvánossága előtt a híreszteléseket, így az MLSZ feladatának érzi leszögezni, hogy nem állt és nem áll egyeztetésben Paulo Sousával.
A szövetségi kapitány, Egervári Sándor – a szövetség hagyományainak megfelelően – az MLSZ főtitkára számára köteles leadni azt a részletes beszámolót, amelyet aztán a Szakmai Bizottság és az MLSZ elnöksége hivatott kiértékelni és megvitatni. Mint Csányi Sándor, az MLSZ elnöke ezt kedden a sajtó nyilvánossága előtt elmondta, így lesz ez az elmúlt időszak mérkőzéseivel kapcsolatban is, amelyekről a következő, októberi ülésén tárgyal a szövetség vezető testülete.

A hírkategória további hírei
2025-06-30 16:36:10
Elhunyt Tajti József
2025-06-25 19:17:03
Világos irányelvek: több pénzhez jut, aki több magyart és fiatalt szerepeltet
2025-06-23 09:44:19
Hatvan éve nyert VVK-t a Ferencváros
2025-06-21 18:26:05