A rotterdami hős és a fehérvári legendák: 70 évesek a korábbi klasszisok

Alighanem már óvodás korában megpecsételődött Andrusch József sorsa, amikor édesapja deszkákból összebarkácsolt egy kis kaput a pilisvörösvári ház kertjében. Onnantól fogva el sem lehetett mozdítani a gólvonalról, a változást „csak” az jelentette, hogy idővel már az Újpest kapuját (is) őrizte. Ehhez csupán annyit kellett, hogy megfeleljen a serdülő csapat próbajátékán – naná, hogy megfelelt!

Nem csak jó sportoló, jó tanuló is volt: miután édesanyja ragaszkodott ahhoz, hogy a futballpálya mellett az iskolában is megállja a helyét, a Kertészeti Egyetemen tartósélelmiszer-ipari mérnökként diplomázott, később a TF sportszervezői szakát is elvégezte. Az Újpest közben kölcsönadta a Fősped Szállítóknak, majd a Volánnak, de pályafutása akkor vett igazán nagy fordulatot, amikor 1980 nyarán Dorogra került. A Bányászban olyannyira kitűnt, hogy az első ottani éve után a Ferencváros jelezte, szerződtetné, igaz, csak Zsiborás Gábor mögé. Andrusch József megtisztelőnek érezte az ajánlatot, meg is köszönte, de udvariasan visszautasította – hogy milyen jól tette, újabb egy év elteltével kiderült. Merthogy akkor már a Honvéd kereste az időközben a Dorogot az NB II-ben a dobogó harmadik fokára segítő kapust, és a kispestieknek már nem tudott nemet mondani. Huszonhat esztendősen vált élvonalbeli kapussá, 1982. október 24-én, a Vasas ellen 3–1-re megnyert bajnokin debütált. Noha korábban megfogadta, ha egyszer bemutatkozhat az NB I-ben, vesz egy százas szöget, beveri a falba, és ráakasztja a stoplisát, nyilván nem bánta meg, hogy a kalapács a fiókban maradt. Hiszen előbb bajnoki bronzérmes, majd háromszor is aranyérmes lett a Honvéddal, arról nem szólva, hogy a Magyar Kupa-győztest megillető serleget is a magasba emelhette.

Dárdai Pál 50 éves

Magyarországon és Németországban egyaránt nagy tisztelet övezi, ami nem csoda: Dárdai Pál itt is, ott is maradandót alkotott. A december óta az Újpestet sportigazgatóként segítő szakember ma ünnepli ötvenedik születésnapját.

Tovább

A válogatott meghívóra sem kellett sokat várnia, a címeres dresszt először 1984. augusztus 25-én ölthette magára. A Mexikó elleni debütálást további négy fellépés követte, nem túlzás, jelentős érdemei voltak az 1986-as világbajnokságra való kijutásban: a selejtezősorozat első három – győztes – meccsén ő védett, a Hollandia elleni rotterdami 2–1-es sikerhez szenzációs teljesítménnyel járult hozzá. A folytatás egy súlyos bokasérülés miatt maradt el – a vébén ugyan kerettag volt, nem kapott lehetőséget.

Pályafutását a Vasasban fejezte be, idővel pedig már edzőként igyekezett átadni azt a tudást, amivel rendelkezett. Mások mellett tanulhattak tőle a magyar válogatott kapusai is: 2010 és 2015 között a nemzeti együttes kapusedzőjeként ténykedett. Manapság sem tétlenkedik, sőt: ahol egykoron kezdte, oda visszatért, az Újpest ifjú növendékeivel foglalkozik. Irigylésre méltó helyzetben vannak a srácok: egy korábbi kiváló kapus, egy remek ember pallérozza őket.

Mosolyok és sztorik: a 70 éves Kiss Lászlót köszöntötték

A Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársai, egykori csapattársak és ellenfelek, jó barátok köszöntötték a 70. születésnapját nemrég ünneplő Kiss Lászlót.

Tovább

Van ok az ünneplésre Székesfehérváron is. A Videoton két egykori klasszisa, Csongrádi Ferenc és Végh Tibor is betöltötte 70. életévét. Csongrádi Ferenc két nappal megelőzte jó barátját: ő már március 29-én elfújhatta a hetven gyertyát a születésnapi tortáján. Csodálatos karrier van mindkettejük mögött, nem csoda, hogy legendává váltak a Vidiben. Ketten együtt 939 mérkőzésen játszottak a csapatban, a legnagyobb sikerekből is alaposan kivették a részüket. Csongrádi Ferenc 1983 és 1987 között a csapatkapitányi karszalagot is viselhette, de az 1984–1985-ös, felejthetetlen UEFA-kupa-menetelés csúcspontját jelentő Real Madrid elleni döntő első, magyarországi felvonásán sérülés miatt nem léphetett pályára – talán hozzá sem kellene tenni, hogy azon a találkozón a sorozat mind a tizenkét meccsét végigjátszó Végh Tibor vezethette ki a Videotont a kezdéshez. Utóbbi három klubrekorddal is büszkélkedhet: a legtöbb tét-, a legtöbb NB I-es és a legtöbb Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt. Csongrádi Ferenc 24-szer, Végh Tibor egyszer volt válogatott – hiába, az idő tájt nem volt hiány neves versenytársakból.

De a három ünnepelt példája is bizonyítja, hogy ikonikus játékosokból sem.