A Magyar Női Labdarúgás Napját ünnepelték Telkiben

2015. április. 01., 22:25   |    

A Magyar Női Labdarúgás Napját ünnepelték Telkiben

A magyar női válogatott 30 évvel ezelőtti első nemzetközi mérkőzésének jubileuma kapcsán tartotta meg a női labdarúgás napját Telkiben a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Hamarosan harminc éve annak, hogy (hivatalos mérkőzésen) először lépett pályára a magyar női labdarúgó válogatott. 1985. április 5-én, Siófokon, a Kiss Mária – Bukovszkiné Boross Piroska, Kiss Lászlóné, Matskássyné Boda Mária, Jenei Anikó – Lovász Gyöngyi, Bárfy Ágnes, Szegediné Lojd Zsuzsa - Vrábel Ibolya (Markovics Magdolna), Kern Edit, Keresztes Zsuzsanna (Tóth Ilona) összeállítású, az azóta sajnos elhunyt Tóth Ferenc szövetségi edző által dirigált csapat 1-0-ra győzött az akkor sem gyenge, egyebek között a napjainkban a világ egyik legjobb edzőjének tartott, a női Nationalelfet dirigáló Silvia Neidet is soraiban tudó Német Szövetségi Köztársaság válogatottja ellen.

Április első napján, a Magyar Női Labdarúgás Napján az MLSZ nagyszabású ünnepséget szervezett a 30. évforduló megünneplésére, az első válogatott keretének tagjai, és az azóta eltelt három évtized szintén meghívott kiemelkedő játékosai, vezetői, segítői főszereplésével Telkiben. Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke az esemény tiszteletére szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a női labdarúgás támogatása társadalmi küldetés, közös cél, hogy akár az élet más területin, úgy a futballban se szenvedjenek hátrányt a nők.

_noilabda19|

- Mindez nem csupán miattuk, hanem a férfiak futballja miatt is fontos. Ugyanis, ha nincsenek nők, akik fociznak, akkor nem lesznek olyan anyukák, akik elengedik gyermekeiket futballozni, nem lesznek olyan barátnők, akik elkísérik párjukat a meccsekre. Mi nem férfi és női labdarúgásban gondolkodunk, hanem labdarúgásban, amiben nagyon fontosak a nők is, akár focistaként, szurkolóként, akár anyukaként. Kötelességünknek tartjuk, hogy megbecsüljük a múltat, azokat akik tettek érte, hogy ma beszélhessünk egyáltalán a magyar női labdarúgásról. Az elmúlt évtizedekben a magyar labdarúgás nem becsülte meg azokat, akik nagyon sokat tettek a női fociért, ez a mostani esemény egyfajta adósságtörlesztés, kárpótlás, amely elsősorban a magyar focinak fontos, nem a most ünnepelt legendáknak.


Markó Edina, a női válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya arról mesélt, hogy számára már az óvodában természetes volt, hogy a labdarúgást választja magának, és bízik benne, hogy hamarosan minden kislány hasonló természetességgel kötelezi el magát a futball mellett.

- Azt szeretném egyszer még megérni, hogy ne legyen furcsa, ha egy lány a labdarúgást választja sportágának. Testnevelő tanárként sok sportágat kipróbáltam, de számomra sosem volt kérdés, hogy komolyabban csak a labdarúgással szeretnék foglalkozni. Az iskolában, ahol dolgozom, a lányoknál nem kérdés, hogy ugyanúgy focizhatnak, mint a fiúk, és ugyanolyan természetességgel választhatják a labdarúgást, mint a kézilabdát vagy a kosárlabdát. Eddig a társadalmi elvárások nagyban befolyásolták a lányokat, amikor sportágat választottak, egy fontos missziónak tartom, hogy elérjük: az egész országban természetes legyen, ha egy kislány a foci mellett teszi le a voksát.

Lovász Gyöngyi, a 30 évvel ezelőtti válogatott egyik kulcsembere, az MLSZ női bizottságának a tagja kiemelte: három évtizeddel ezelőtt szinte teljesen ismeretlen fogalom volt Magyarországon a női labdarúgás.

- Az a kevés női csapat, amely futballozhatott, elképesztő lelkesedéssel űzte a játékot. A mostani lányokból talán már hiányzik az a szellem, ami nálunk még természetes volt. Minden mérkőzésen egymásért küzdöttünk, mindent megtettünk, hogy megnyerjünk egy-egy mérkőzést. Teljesen más volt akkoriban a közeg, és persze a lehetőségeket sem lehet összehasonlítani a maiakkal - fogalmazott Lovász Gyöngyi, aki az NSZK elleni '85-ös meccsre így emlékezett vissza: - Csoda volt, hogy akkor győzni tudtunk, de olyan elképesztő akarattal és egységesen léptünk pályára, hogy végül sikerült.

_anoilabda37|

Smuczer Angéla, a jelenlegi A-válogatott csapatkapitánya is megerősítette Lovász Gyöngyi szavait a női foci lehetőségeinek javulásáról.


- Óriási fejlődésen ment át a női labdarúgás, amióta én elkezdtem játszani. Össze sem lehet hasonlítani a kezdetekkel, most minden támogatást megkapunk, és minden téren érezhető az előrelépés - fogalmazott a válogatott középpályás.

Török Gábor a női labdarúgás előtt álló kihívásokról szólva elmondta: a jelenlegi legfontosabb cél az, hogy egyre többen megismerjék és megszeressék a női labdarúgást. A népszerűség növelése mellett a tömegesítés is kulcsfontosságú feladat, minél több lány kezdi el játszani a futballt, annál gyorsabban növekedhet a labdarúgás hátországa. Gyors sikereket nem lehet elérni ebben a munkában, de ha a megkezdett úton halad tovább a női futball, akkor van remény, hogy belátható időn belül ne csak ismert, de kedvelt is legyen a nők labdarúgása.

Markó Edina hozzáfűzte: az elmúlt 20-25 év a túlélésről szólt a női futballban, "szent őrültek" tartották életben a szakágat, akiknek nem lehet eléggé megköszönni, hogy nem hagyták megszűnni a női focit. A továbblépéshez szükséges program már megszületett, és óriási segítség, hogy a szövetség támogatását is maga mögött tudja a női labdarúgás.

- Nagyon az út elején járunk, nagy lemaradást kell bepótolnunk, de lépésről lépésre kell haladnunk. Egy behatárolt létszámból tudunk építkezni, ezért most még nem tudjuk felvenni a versenyt olyan országokkal, ahol több százezres, esetleg több milliós létszámban futballoznak a nők. Természetesen szeretnénk a jelenlegi válogatott keretből is kihozni a maximumot, bízom benne, hogy az Európa-bajnoki selejtezők április 13-i sorsolásakor olyan csoportba kerülünk, ahol esélyünk nyílik az első két hely valamelyikének megszerzésére. A harmadik kalapból várjuk a sorsolást, ezért biztosan lesz két magasabban jegyzett ellenfelünk, de a márciusi, horvátországi tornán összemérhettük az erőnket azokkal az riválisokkal, akiknek a szintjére szeretnénk minél előbb eljutni, és láthattuk azt is, hogy lépésről lépésre fejlődik a válogatottunk.

A sajtótájékoztató után Hajdú B. István visszaemlékezésre invitálta a jelenlevőket, és felidézte az 1985-ös Magyarország-NSZK mérkőzést, illetve beszélt a történelmi győzelem utóéletéről. Kiemelte: a magyar futball adósságai között tartjuk számon, hogy ezek a játékosok nem kerültek be labdarúgásunk nagyságai közé.

_anoilabda41|

Vági Márton, az MLSZ főtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott: a szövetség mai vezetése évekkel ezelőtt elhatározta, hogy olyan programot hoz létre, amivel a női labdarúgás jelentőségében, létszámában elérheti a férfi labdarúgás szintjét.

- Fontos nap a mai, mert egy súlyos adósságot törlesztünk: az elmúlt évtizedekben nem történt ilyen szintű megemlékezés a női futballban, a női labdarúgók jobbára csak megtűrt szereplői voltak a labdarúgásunknak - így az MLSZ főtitkára. - A szövetség elindult egy úton, ennek egyik eredménye, hogy az elmúlt években, miközben az igazol fiú labdarúgók száma megkétszereződött, az igazolt lányoké megháromszorozódott. Még mindig jóval kevesebb a női labdarúgó, mint a férfi, de elindult egy felzárkózási folyamat. Szeretnénk a női futballisták jelenlegi nyolcezres létszámát belátható időn belül húszezresre növelni, ennek érdekében tettük kötelezővé az OTP Bank Ligában szereplő kluboknak, hogy U15-ös, illetve U17-es leány csapatot indítsanak, és a következő idénytől már az NB II-es kluboknál is kötelező lesz a női U15-ös együttes indítása. Évtizedek futballhőseit köszöntjük ezen a napon, arra kérem őket, hogy lehetőségük szerint ők is segítsék ezt a folyamatot. Szeretnénk növelni a női edzők számát is, az edzői tanfolyamokat elvégző hölgyek korábban már bizonyítottak, szorgalmukban, hozzáállásukban kiemelkedtek férfi kollégáik közül is.

Vági Márton, Berzi Sándor MLSZ-alelnök és Török Gábor ezt követően emlékplakettel és virággal jutalmazta a válogatott 11 tagját, míg további négy volt labdarúgó virágcsokrot kapott.

_noilabda23|

A köszöntés után a magyar A-válogatott Székelyföld válogatottjával mérkőzött meg (a délelőtti programban az U17-es válogatottak is összemérték az erejüket, ezen kívül az egész napos program része volt az U19 válogatott kerettagjainak egymás elleni mérkőzése, valamint az intézményi programban regisztrált lányok fesztiválja is), a viharos szélben lejátszott mérkőzést Markó Edina csapata 5-0-ra nyerte meg.

Magyarország-Székelyföld 5-0 (2-0)
Magyarország: Bíró Barbara - Demeter Réka (Nagy Lilla, 46.), Szeitl Szilvia, Rácz Zsófia (Tálosi Szabina, 46.), Tóth Gabriella (Szabó Zsuzsanna, 60.) - Csiszár Henrietta, Smuczer Angéla, Vágó Fanni, Zágor Bernadett - Pádár Anita (Kaján Zsanett, 46.), Mosdóczi Evelin
G.: Pádár a 3., Zágor a 44., Nagy a 60., Kaján a 81., Vágó a 87. percben


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS