A Cukrász volt a csapat krémje Argentínában

Zombori (Talián) Sándor 1951. október 31-én született Pécsen. Magassága 174 cm, versenysúlya 70 kg. (Irány Argentína! Labdarúgás különkiadás) Édesapja, Talián Sándor a MÁV főtisztje volt. Maga is futballozott a PVSK-ban, az 1945–1946-os idényben balösszekötőként 30 élvonalbeli mérkőzésen tizenkét gólt szerzett. Fia 1970-ben érettségizett a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban. Dolgozott fotólaboránsként, adminisztrátorként, betanított karbantartóként, rendőr őrmesterként. (Ki kicsoda a magyar sportéletben? III.) (Ezek úgynevezett bujtatott állások voltak, hisz legális profizmus a szocializmusban nem létezhetett.)

Az őt faggató riporternek a pályakezdésről elmondta: „Tulajdonképpen meg sem kérdezték tőlem, akarok-e játszani, egyszerűen vittek, de ezzel nem tettek vágyaim ellen. Apám ismert játékos volt Pécsett, tőlem a családi hagyomány folytatását várták. Kilenc-tízévesen kijártunk az első csapat mérkőzéseire, csodáltuk, tapsoltuk Dankát, Hegyit, a Dunai testvéreket, Rádit és a többieket. Egy cél lebegett előttem: ne hozzak szégyent apámra, vigyem legalább annyira, mint ő. Segítettek, akartam, sikerült.” (Labdarúgás 1978. február)

Zombori Sándor 1969-ben debütált be az élvonalban, akkor 18 éves volt a Pécsi Dózsa saját nevelésű futballistája. Összesen 101 mérkőzést vívott a mecseki gárda színeiben. Amikor a Vasasba távozott, a klubváltást így kommentálta: „Pécsi vagyok, és nagyon jól éreztem magam a városban, az NB I-ben. Nem is gondoltam soha arra, hogy eljöjjek. (…) Aztán a bajnokság utolsó fordulójában Tatabányán, május 31-én kikaptunk, s ez a kiesést jelentette. Egy világ omlott össze bennem. Éles fájdalomként hasított belém: kiestünk, s mi lesz velem, hiszen NB I-ben akarok játszani! (…) Hosszú vívódás után döntöttem, aláírom az átigazolási lapot. Őszinte vagyok, örömmel jöttem a Vasashoz, de fájt is a szívem, amikor a vonat kigördült a pécsi pályaudvarról.” (Labdarúgás 1975. augusztus) A város több csapatának, így a Pécsi Dózsának a fuziójából létrejött PMSC-ben az 1972–1973-as bajnokságban vált meghatározó futballistává. Húsz bajnokin kilenc gólt szerzett, ami balszélsőtől nem volt rossz teljesítmény.

Angyalföldön sem vallott szégyent, ment neki a játék. 1975 és 1982 között 214 élvonalbeli összecsapáson viselte a piros-kék szerelést, 40 gól fűződött a nevéhez. Az 1976–1977-es bajnokságot megnyerte a Vasassal, Illovszky Rudolf mester mind a 34 mérkőzésen bizalmat szavazott neki. 1979–1980-ban és 1980–1981-ben bronzérmet szerzett a csapatával. Hab volt a Cukrásznak becézett labdarúgó tortáján, hogy az 1981-ben elhódított Magyar Népköztársasági Kupát ő vehette át Sós Károlytól. (Izsó Ignác találatával a DVTK-t verték meg a trófeáért 1-0-ra.)

Zombori Sándor 1975. október 8-án mutatkozott be az A-válogatottban, 73 percet játszott a lengyelek elleni vesztes meccsen (2-4) odakint. 1980. április 31-án szerepelt utoljára a nemzeti tizenegyben, amelynek színeit összesen 26 alkalommal képviselte. Három találatot szerzett az együttes meggypiros dresszében, és ezek mind bombagólok voltak.

1974 és 1976 között nyolcszor vetették be az utánpótlás-válogatottban, tagja volt az 1976-os Eb-ezüstérmes alakulatnak. 1976-ban háromszor a B-válogatottban is pályára küldték. 1977 és 1981 között a nagyválogatott keret tizenkilenc (nem hivatalos) mérkőzésén öt gólt könyvelhetett el. (Rochy Zoltán gyűjtése) A média szavazatai alapján 1976–1977-ben bekerült az Év csapatába. (Labdarúgás 1977. július) Baróti Lajos szövetségi kapitány vállalkozott a jellemzésére az 1978-as világbajnokság előtt: „Kissé halvérű, technikailag képzett. A keret tagjai közül egyedüli, aki mind a két lábát tudja hasznosítani. Nagyszerű a rúgókészsége, fejelésben viszont hiányosságok mutatkoznak. Ebből adódik, hogy a bal oldalra kirúgott magas labdákat rendre megszerzi az ellenfél. Munkabírása nagy hasznunkra van, úgy is mondhatnám, hogy ő a mai válogatott Zakariása. Szükséges, hogy védekezésben nagyobb területen mozogjon.” (Labdarúgás 1978. január)

Közvetlenül az argentínai Mundial előtt a futballista is megszólalt: „Elsősorban a jól ötvözöttségben, a kifogástalan csapatszellemben, az együttes hallatlan akarásában bízom. Nekem ez lesz az első világbajnokságom. Nem tudnék elviselni egy nagy csalódást.” (Labdarúgás 1978. május) Utóbb kiderült, el tudta viselni… Az igazság azonban ennél differenciáltabb, és ez az értékelés is hozzátartozik: „A három mérkőzésen összesen 17 játékosunk kapott helyet kezdő- vagy cserejátékosként, köztük azonban csak egyetlenegy akadt, aki mind a három találkozón egyenletes, jó teljesítményt nyújtott: ez Zombori Sándor volt, aki a selejtezőkhöz képest is fölülmúlta önmagát, aki megérdemli, hogy kiemeljük.” Baróti Lajos szintén megdicsérte, szerinte a vébén a bal oldali középpályások „voltak a legkiemelkedőbb tudású és eredményes játékosok, mint Kempes, Cubillas, Dirceu, Zombori, Haan.” (Labdarúgás 1978. június-július) Az elismerésekkel a tarsolyában a középpályás a korábbiaknál sokkal öntudatosabb és kritikusabb tónust használt: „A mai futball egyre kevésbé bírja el azokat, akik öncélúan ki akarják magukat szakítani a csapatjáték egészéből. (…) A válogatottban néha úgy érzem magam, mint az a színész, akit beskatulyáznak, azonos szerepekkel bíznak meg, nem adnak neki lehetőséget a teljes kibontakozásra, annak bizonyítására: sokoldalúbb színész, mint amilyennek vélik. Nálunk Nyilasi az irányító és esetenként a végrehajtó, Pintér a játék mozgatója, és én vagyok a kiegészítő ember, aki hátul lótok-futok, és igyekszem érvényesíteni a szerelőkészségem. Úgy vélem, ennél többre vagyok képes! Higgyék el rólam, hogy a jobb, hasznosabb csapatjáték érdekében én is fel tudok olyan erényeket vonultatni, mint társaim.” (Labdarúgás 1978. augusztus)

1982-ben Franciaországba szerződött profinak. Nagy sztár lett a Montpellier Hérault SC-ben, a magazinfotók tanulsága szerint az 1984–1985-ös szezonban ő viselte a csapatkapitányi karszalagot, holott csupán a harmadik szezonját töltötte a klubnál. (Onze Hors-Série n 20 – 1984) Magyarországon soha nem dolgozott edzőként, Franciaországban igen: a klub profi játékosaként edzést kellett vezetnie a serdülőjátékosoknak.

A visszavonulását követően újságíróként, sportkönyvek írójaként, a televíziós sportcsatornák kommentártoraként kereste és keresi a kenyerét. Sokan kedvelik a sajátos humoráért, olykor a szokványostól merőben eltérő észrevételeiért, az argóból vagy a szlengből kölcsönvett szófordulataiért. Zalán fia egyszeres válogatott volt. Kuriózum, hogy a Zombori família három generációja vallhatta magát élvonalbeli futballistának.

---