A 80 éves Kovács Ferencet köszöntötte az MLSZ

2014. január. 07., 16:25   |    

A 80 éves Kovács Ferencet köszöntötte az MLSZ

Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor MLSZ-elnök is köszöntötte a 80. születésnapját ma ünneplő Kovács Ferencet a szövetség székházában tartott ünnepségen.

1934. január 7-én, vagyis éppen nyolcvan éve született Kovács Ferenc, olimpiai bronzérmes labdarúgó, korábbi szövetségi kapitány, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, az egyetlen honfitársunk, aki futballistaként és szakvezetőként is nemzetközi kupadöntőben szerepelhetett egy magyar csapattal. Az Magyar Labdarúgó Szövetség kedden délelőtt ünnepségre invitálta a Videoton FC nyolcvanas évekbeli sikercsapatának kovácsát a szövetség székházába, ahol Csányi Sándor mellett Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója is köszöntötte az ünnepeltet.

Köszöntőjében Csányi Sándor felidézte Kovács Ferenc pályafutásának állomásait, az olimpiai bronzérmet is hozó sikeres játékoskarrierjétől kezdve első edzői eredményein, valamint a Videoton 1984-1985-ös UEFA-kupa-menetelésén át a válogatottnál betöltött pozíciójáig, kirajzolva a magyar labdarúgás egyik legsikeresebb életútját. A köszöntőt követően az MLSZ elnöke átadta Kovács Ferencnek a szövetség ajándékát, az ünnepelt pedig megköszönte, hogy a szövetség megszervezte a találkozót, és barátok, korábbi játékostársak mellett prominens személyiségek is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.

Az ünnepségen az MLSZ részéről jelen volt Vági Márton főtitkár, Berzi Sándor alelnök, Dunai Antal és Mészöly Kálmán tanácsadók, Nyilasi Tibor sportigazgató, valamint megtisztelte jelenlétével a köszöntést több korábbi kiváló labdarúgó is, mint például Disztl Péter, Zombori Sándor, Szabó József, Karsai László, Bödör László vagy Danszky József.

A köszöntést kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta, amelyen előkerültek a magyar labdarúgás aktuális témái és természetesen a régi sztorikat, anekdotákat is felidézték a vendégek.

DSC_2622|

Kossuth Előre – ne csodálja akár a magyar futball múltjában mélyen járatos érdeklődő sem, ha nem ismeri a klubnevet. Egy kölyökcsapat neve volt a negyvenes évek második felében, kevéssel a háború befejeződése után. Az akkor 13 éves Kovács Ferenc ezen alakulat színeiben nyerte meg a Neményi pályán (később a Csepeli Papírgyár pályaként volt ismert) a mezítlábasok bajnokságát. A kölyökcsapatában remeklő legényt ugyan az Előre Sport Club is hívta a soraiba, de elképzelhető, hogy mennyi ideig tartott dönteni egy másik alakulat javára – ha azt MTK-nak hívták. Kovács Ferenc 1947-ben lett az (akkor még) kék-fehérek igazolt játékosa, de aztán csak a svájci világbajnokság évében, 1954-ben mutatkozott be az első osztályban, az akkor már Bp. Vörös Lobogónak nevezett csapatban.

Akkoriban nagy dilemmát jelentett neki, hogy a labdarúgást, vagy a civil életet válassza. „Bukovi Mártontól, az MTK akkori mesterétől kértem tanácsot. Mondtam neki, jó szakmám van, biztosított az előmenetelem, 3600 forint a havi fizetésem - ami nagyon soknak számított abban az időben, édesapám például csak 1350-et keresett -, főiskolára járok. Bukovi biztatott, hogy a futballt válasszam, így végül rá hallgattam. Az állást megoldották nekem, 8-tól 12-ig kellett dolgoznom, fél 2-kor már edzésen lehettem, 850 forintot kerestem havonta, és mivel akkor még nem voltam stabil csapattag, félprémiumot és 60 forintnyi kalóriapénzt kaptam” – mesélte egy vele készített interjúban. A hatvan évvel ezelőtti bemutatkozó idény legemlékezetesebb mérkőzését egyébként már 1955 januárjában játszotta: a névrokon Kovács Imrével ők alkották a bajnoki ezüstérmes gárda fedezetpárját a bajnok Bp. Honvéd ellen 9:7-re elvesztett, felejthetetlen bajnokin. De ne a vesztett mérkőzéseket soroljuk, hiszen a Vörös Lobogó, majd az 1956 forradalmi ősze után ismét MTK-nak nevezett egyesület azokban az években Európa legjobbjai közé tartozott. Kovács Ferenc 1955-ben 11, 1956-ban (a be nem fejezett, s ezért nem hivatalos bajnokságban) 4, 1957 tavaszán 8 bajnokit játszott az első csapatban. Akkor lett végleg stabil kezdő, amikor az MTK visszaszerezte a bajnoki címet: 1957–1958-ban már 23 találkozón játszott.

Az 1955-ös KK-győzelem ellenére is mindenki tudta, a csapat előbb-utóbb megérik a generációváltásra. Bukovi Márton, aki mindig védte idősebb játékosait, hirdetve, nála nem a születési anyakönyvi kivonat keltezése, hanem a futballisták teljesítménye számít, 1955-ben idegi fáradtságra hivatkozva lemondott. (1956 nyarán aztán szövetségi kapitány lett.) A korszak tanúi szerint részben azért, mert nem akarta ő levezényelni az elodázhatatlan generációváltást. A veteránok közül többen is kulcsemberek maradtak Kemény Tibornál, majd Volentik Bélánál is – s aztán 1957-től a visszatérő Bukovi Mártonnál is játszottak. Ám az 1958 tavaszán bajnoki címet nyerő gárdában már felbukkantak az új csillagok, Sipos Ferenc és Kovács III Ferenc. Szerepet kapott még Börzsei, Gellér és a Kárásznál csak egy meccsel kevesebbet játszó Palotás is, de a legtöbbet szereplő gárda a Bártfai – Palicskó, Sipos, Lantos – Kovács I, Kovács III – Sándor, Hidegkuti, Kárász, Molnár, Szimcsák tizenegy volt. A hatvanas évek a kupaszereplések jegyében zajlott. A kék-fehérek 1962-ben bejutottak a VVK, azaz a Vásárvárosok Kupája elődöntőjébe, 1963-ban ismét megnyerték a Közép-Európa-kupát, s történetük legnagyobb nemzetközi sikerét elérve 1964-ben döntőt játszhattak a Kupagyőztesek Európa-kupájában. Nagy szerepe volt a fináléba jutásban: a Celtic elleni elődöntő első mérkőzését Sándor „Csikarral” együtt, sérülés miatt, kihagyták. A 0:3 után visszatértek, s 4:0-s győtelemhez segítették az MTK-t! Jól helytáll a csapat a Sporting CP elleni fináléban is, ám az első, 3:3-ra végződött mérkőzés után az ismétlés egy súlyos kapushiba után a portugálok javára dőlt el.

DSC_2633-2|

Kovács Ferenc 1965-ben búcsúzott, még akkor is pályára lépett két bajnoki találkozón. Képességeiről mindent elmond, hogy 1956 őszén a Manchester United leszerződtette volna – szerencsére nem ment, alkalmasint ez mentette meg az életét. A Vörösö Ördögök akkori generációja 1958 februárjában Münchennél légibalesetet szenvedett.

Nem maradt a pályafutásból a válogatottság sem. 1955. november 12-én, a svédek ellen a Népstadionban 4:2-re megnyert találkozón játszott, Várhidi Pál helyére a második félidőre beállva. Így kezdett a magyar csapat: Fazekas – Buzánszky, Kárpáti, Várhidi – Bozsik, Szojka – Raduly, Kocsis, Tichy, Puskás, Czibor. (Az utolsó tíz percre Tichy Lajost Hidegkuti Nándor váltotta.) Címeres mezben nagyszerű emlék a római olimpia is: Kovács Ferenc tagja volt a bronzérmes magyar együttesnek.

1965-ben kezdett edzőként dolgozni. Harmincegy évesen – egy évvel a KEK-döntő után! – az utánpótlásnál kapott feladatot, de 1968-ban már a nagycsapat kispadján ülhetett. Ne feledjük, játékoskorban volt még, alig harmincnégy esztendősen!

Az MTK a hatvanas évek közepén-végén a bajnokságban hírnevéhez méltatlanul szerepelt, pedig nagy nevek (dr. Lakat Károly, Hidegkuti Nándor, később dr. Kalocsay Géza) irányították a csapatot. Közéjük került az újonc edzőnek számító Kovács Ferenc, aki nagy meglepetést okozva tette le a névjegyét: az NB I-ben évről évre a 9-10. hely körül szerénykedő gárda megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát! A klubnak az 1958-as bajnoki cím után ez volt az első hazai sikere, és utána is hosszú szilencium következett Verebesék 1987-es bajnoki címéig.
A bajnoki sikertelenség miatt azonban a kupagyőzelem – majd a következő szezonban a kupaelődöntő, pontosabban a bombaerős Újpesti Dózsa ellen elbukott elődöntő – sem jelentett menlevelet. Megkezdődött az edzői szakma velejárójának tekinthető országjárás, amelynek első állomása, az Egri Dózsa (1970-72) után a Videoton SC következett.

A hetvenes évek elején Kovács Ferenc korábbi csapattársa, Kovács Imre, majd Kalocsay Géza vezényelte a Vidit. „Kacsa bácsi” helyére érkezett 1972 nyarán Kovács Ferenc – egy olyan csapathoz, amelyről, még a legelfogultabb szurkolók sem állíthatták, hogy a főváros centrikus magyar labdarúgás legszűkebb elitjébe számított. De hamarosan az lett!

Kovács Ferenc először 1972 és 1977 között irányította a székesfehérvári csapatot. Három éven keresztül a 4. vagy az 5. helyen végzett a közben a válogatottba is behívott fiatalokra alapozott legénységével, majd az 1975–1976-os szezonban nyilvánvalóan inkább elveszítette a Videoton az aranyérmet, mintsem megszerezte az ezüstöt. Mielőtt felidéznénk az idény történetét, arról se feledkezzünk meg, hogy addigra a Videoton már túlesett a nemzetközi bemutatkozáson is. Előbb (az 1973–1974-es szezonban) a Közép-európai Kupában (KK) indult, s a csoportja második helyén végezve éppen csak lemaradt (az egyébként a Tatabánya elleni) döntőről.

Egy fél emberöltő távlatából ma már szinte tényként kezelhetjük, hogy a bombaerős Videoton 1976-ban „nem tiszta körülmények között” veszítette el a bajnoki címet. Három évtizeddel a történtek után dr. Juhász István, az aranyérmes Ferencváros középpályása maga is panamára emlékezett. 2009 márciusában Kovács Ferenc is hasonlóról nyilatkozott a Kossuth Rádió Arcvonások című műsorában.

DSC_2623|

Edzőként az állandóság híve volt, a kulcsembereire minden körülmények között számított. Első fehérvári edzői korszakában, 1972 és 1977 között összesen 33 játékost szerepeltetett, közülük Fejes Gábor (147 mérkőzés), Jankovics Sándor (39), Karsai László (132), Kovács József (138), Kovács László kapus (137), Nagy II János (138), Nagy III János (138), Szalmásy Tamás (103), Tieber László (81) és Wollek Tibor (129) mind az ötben pályára lépett. A Budapest-központú magyar labdarúgásban sokszor emlegették a hetvenes-nyolcvanas években a vidék legjobbját. Nos, a Videotont 1974 és 1978 között csak egyszer tudta nem fővárosi csapat megelőzni, az 1976–1977-es szezonban remeklő Szombathelyi Haladás VSE. Kovács Ferenc 1977-ben Illovszky Rudolfot váltva a Vasas bajnokcsapatának kispadjára került. Korábban a válogatott pályaedzőjeként, ha úgy tetszik, Baróti Lajos segítőjeként is dolgozott. Mi több átvette a szövetségi kapitányi posztot is – nem egészen önszántából. 1979. május 19-ig 8 mérkőzésen, 2-4-2-es mutatóval irányította az argentínai világbajnokság után a sportvezetés központi akaratából ízekre szedett válogatottat. 1980 és 1983 között Debrecenben dolgozott, majd visszatért a Videotonhoz. Érdekes, hogy a vezetőség nem erősítette meg új játékosokkal a keretet, sőt egy évvel később is csak a Győrből visszatérő Burcsa Győző érkezett az alapcsapatba. A játékosállomány tehát adott volt – csak kellett hozzá a plusz, Kovács Ferenc nagyszerű munkája.

1984–1985-ös nagy menetelés minden állomását sokszor és sokan feldolgozták már. Talán arról kevesebb mondat íródott, hogy nem volt minden előzmény nélküli. A Videoton ugyanis már a nyári nemzetközi mérkőzéseken is nagyszerűen szerepelt. Az Intertotó-kupában például mind a hat mérkőzését megnyerte, a cseh TJ Vítkovice és az osztrák Linzer ASK mellett legyőzve a két évvel korábban UEFA-kupa-győztes IFK Göteborgot is. A nyári felkészülési tornákon serleget nyert Zaragozában, és egy másik helyszínen döntetlent játszott a világhírű Peñarollal. És mégis, milyen kevésen múlott a nagy menetelés!

A Dukla Praha elleni hazai győzelem (1-0) után Prágában óriási bravúrral hozta 0-0-ra a mérkőzést a gárda. Koszta János élete talán legjobb formájában védve helyettesítette Disztl Pétert. Aztán következett Párizs, a PSG elleni 4-2. Magyar kupacsapat nagyon ritkán játszott úgy, mint akkor a Videoton. Az idegenbeli győzelem után a franciák nyerni jöttek Fehérvárra – erre kétszer is kikaptak. Egyszer szerdán 2-0-ra, majd miután a leereszkedő köd miatt félbeszakadt a meccs, csütörtökön 1-0-ra. A Videoton jó 250 perc alatt 7-2-re rakta meg az alig fél évvel korábban Európa-bajnoki címet nyerő francia futball leggazdagabb reprezentánsát. (Persze a krónikákba „csak” az 5-2-es összesítés került.) És a varázslatnak még nem volt vége, Szabó József egymaga megverte a nagyon erős belgrádi Partizan FC-t. Négy gólt vágott, már hétnél járt azzal a teljes kupasorozatban. Májer Lajos hozzátett még egyet, így megnyugtatónak tűnt az előny. Persze Belgrád félelmetes helyszín volt már akkor is, a Partizan fellegvára, a JNA-stadion meg valóságos oroszlánbarlang. A szerb fekete-fehérek egy fordulóval korábban hazai pályán négy gólt lőttek a londoni Queen’s Park Rangersnek, ám nem a Videotonnak! Győztek ugyan a szerbek 2-0-ra, de mit számított ez, hiszen a fehérváriak bejutottak a legjobb nyolc közé.

A következő ellenfél, a Manchester United abban a sorozatban találkozott már magyar csapattal, ki is ejtette a Rába ETO-t. Nyert az Old Traffordon a Videoton ellen is, viszont csak 1-0-ra. Élt tehát a remény. Függetlenül attól, hogy a Vidi tartalékosan, Csuhay, Csongrádi, Májer és Novath nélkül állt fel a Sóstón… Kovács Ferenc merész húzásra szánta el magát. Úgy gondolta, ha egy apró gólt be tud préselni a csapata, megpróbálhatja kibekkelni a hátralévő perceket. Wittmann Géza a 20. percben esett szabadrúgás-gólja semmissé tette az angolok addigi előnyét, ám aztán 100 percen át meg is kellett őrizni a vezetést. Ki ne tudná, tizenegyes-párbaj döntött. Disztl Péter megfogott egyet, feltéve teljesítményére a koronát. A Videoton bejutott a legjobb négy közé! Ott szerencséje volt, elkerülte a spanyol Real Madridot és az olasz Internazionalét, de a szarajevói Željezničar (az akkori írásmód szerint Zseljeznicsar) sem számított gyenge ellenfélnek. Főleg nem a saját pályáján, a Grbavicán! Ezért is volt fontos, hogy Burcsa, Disztl László és Vadász találataival Fehérváron kétgólos előnyhöz jutott a magyar csapat. A neheze még hátravolt! A Željo, vagyis a helyi Vasutas a visszavágó 88. percében 2-0-ra vezetett és továbbjutásra állt, akkor azonban a hátulról előrekalandozó Csuhay József belőtte a Videotont a döntőbe.

kovacs|

A kupa sorsa – sajnos – már az első mérkőzésen eldőlt. A megint csak tartalékos, Májer Lajost, Szabó Józsefet és Csongrádi Ferencet is nélkülöző fehérvári legénység nem tudta megállítani a Real Madridot, ám a székesfehérvári 0-3 után a Disztl P. – Végh, Disztl. L., Csuhay, Horváth – Burcsa, Csongrádi (Wittman, 58. p.), Vadász – Májer, Szabó, Novath (Palkovics, 52. p.) összeállítású gárda óriási bravúrral nyerni tudott a Bernabéuban. Disztl Péter ismét tizenegyest védett, a tragikusan fiatalon elhunyt Májer Lajos pedig a hajrában bebombázta a mérkőzést eldöntő gólt.

A Videoton megmutatta a nagyvilágnak, hogy egyáltalán nem szerencsével jutott az UEFA-kupa döntőjébe. Mekkora teljesítmény volt ez? Azt követően 19 éven át nem jutott el magyar csapat… Nem, nem a döntőbe, egyáltalán a nemzetközi kupák tavaszi folytatásába!
Kovács Ferenc 1986-ban a Kanári-szigetekre, a Las Palmas csapatához szerződött. Hazatérése után egy ideig újra a Videotont, majd a Szeged SC-t, végül 1990 és 1992 között az Újpestet irányította. Utóbbival megnyerte a Magyar Kupát. Vezetőedzőként azóta sem vállalt munkát. Talán örökre eltávolodott volna a szakmai munkától, ha nem kap felkérést a Videotontól.

A klub tiszteletbeli elnöke lett, aki mindig bölcsen, nagy tapasztalattal formál szakmai véleményt. A Videoton FC honlapjának nyilatkozva a következőket mondta: „Meggyőztek, hogy olyan célok vannak, amelyekért érdemes újra dolgozni. A munka ugyan hasonlít a faültetéshez, ahol folyamatos, áldozatos munkára van szükség, és az első gyümölcsökre sokat kell várni, de feltétlenül megéri" - mondja az ünnepelt. Kötődéséről a klubhoz, azt mondja: "Amikor a legelső alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsőfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, de ennek ellenére jó volt a közösség. Volt, amikor remekeltünk a nemzetközi színtéren és divat lett a Videotonnak szurkolni. Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépők. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni."

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS